2006 ősze: népfelkelés, rendőrterror, megtorlások-nemzeti jogvédők, ellenállók, áldozatok mérlege 14 év után (2020)
A 2006 őszi rendőrterror és az igazságtétel 14 év után nemzeti jogvédő szemmel” címmel 2020. október 21-én a Nemzeti Jogvédő Szolgálat filmvetítéssel egybekötött emlékező estet tartott a Polgári Mulatóban nemzeti jogvédőkkel, a nemzeti ellenállás tagjaival és 2006 őszi rendőrterror áldozataival.
A Varga Domokos György író vezette rendezvényen felidéztük a 2006 őszi népfelkelés, a rendőrterror és a megtorlások megrázó történetét, az öszödi hazugságbeszédet, az igazságtételért folytatott, máig tartó jogi-politikai küzdelmeket. De szóltunk arról is, hogy milyen hatalmas veszélyt jelentene a büntetlenül maradt nemzetellenes felelősök ismételt hatalomra jutása.
A felzaklató filmből kiderül, hogy a balliberális Gyurcsány-kormány megrendült hatalmának megőrzése érdekében egyes állami szervek milyen kegyetlenségeket, törvénytelenségeket követtek el 2006 őszén. De az is, hogy a nemzeti jogvédők, nemzeti ellenállók és áldozatok 14 év után miként emlékeznek az akkori kataklizmára, hogy vélekednek az igazságtételről és miként látják a nemzet jövőjét, különös tekintettel a 2022-es választásokra.
A megszólalók többek között a megszólalás sorrendjében:
– dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője
– Gonda László és dr. Bene Gábor: a 2006 őszi Kossuth téri nemzeti ellenállás vezetői
– Gőbl György, a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület elnöke, 2006 őszi jogsértett
– Dukán Dániel, 2006 őszi jogsértett
– Budaházy György, 2006 őszi jogsértett, aki jelenleg is a gyurcsányi időszak koncepciója alapján zajló Magyar Nyilai „terrorper” egyik vádlottja
– dr. Magyar-Zsolnay Attila alkotmányjogász, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tagja
– Reiner Péter, 2006 őszi jogsértett
– dr. Morvai Krisztina egyetemi docens, a Civil Jogász Bizottság volt társelnöke, volt független európai parlamenti képviselő és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tagja (felvételről)
– Budaházy Edda, a Hozz világra még egy magyart ! Mozgalom vezetője
és felvételről Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök, a mai balliberális ellenzék vezére, aki mindent tagad…
A filmben részletek láthatók a Nemzeti Jogvédő Szolgálat Res iudicata – 2006 ősze: ítélt dolog c. dokumentumfilmjéből.
Ezt is ajánljuk megtekintésre, főleg azoknak, akik kételkednek a 2006 őszi rendőrterror megtörténtében, vagy akik a magát felelősnek nem érző akkori miniszterelnöknek csak a mai fiatalok felé trendinek maszkírozott arcát ismerik.
Ajánljuk elolvasásra a „Jelentés a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2006. őszi rendőrterrorral és megtorlásokkal összefüggő jogvédő küzdelmeiről a 10. évfordulón” c. dokumentumkötetet, amelyet a 14. évforduló alkalmából digitális formában is közzétettük, hogy emlékeztessünk.
Október 23-án emlékezzünk a bátor hősökre, a szabadságharcosokra: néhány ezer elszánt magyar a világ akkori leghatalmasabb hadseregét legyőzte 1956-ban. Példájuk utat mutat.
14 éve az ’56-os szabadságharcra emlékezőkre és a kormányváltást követelőkre lecsapott a totális rendőrterror szemkilövésekkel, lovasrohamokkal, kardlapozással, embervadászatokkal, verésekkel, kínzásokkal, önkényes letartóztatásokkal, brutális és tömeges rendőri akciók sorozatával. Az ezért felelős politikai és rendőri vezetők a felelősségre vonást nem kerülhetik el, a terrorcselekmény soha nem évülő bűntett.
Sajnos mindig akadnak olyanok, akik saját nemzetüket idegen érdekeknek szolgáltatják ki. A mai nemzetárulók hazánk önrendelkezésének felszámolásán és a nemzetépítés-nemzetegyesítés ellen ügyködnek nemzetközi megbízóik óhajának megfelelően. Ma is fel kell venni a harcot nemzetünk megvédése és a nemzet egyesítése érdekében!
Nem engedünk a magyarok jogaiból és a 2006 őszi igazságtételből, különösen az elkövetők felelősségre vonásából!
Budapest, 2020. október 23.
Nemzeti Jogvédő Szolgálat nevében
dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvezető
www.njsz.hu, Telegram
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…