„Ünnepi” gondolatok – másképpen, október 23-ról…


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

 

Furcsa szokásaink vannak, amely szokások a furcsa történelem és a furcsa önértékelés okán alakultak ki. Szeretünk ünnepelni, hagyjuk, hogy ünneplésre kötelezzenek, noha az ünnepléshez ünnep is kellene. Olyan ünnep, amelynek a vége is az! Az ünnepléshez olyan környezet, olyan körülmények is kellenek, amelyek valódi örömmé varázsolják azt a bizonyos napot, azt a bizonyos ünnepet. Október 23-a önmagában nem ünnep. Október 23-án, e mai – igen szánalmas és drámai – világ-, és belpolitikai térben legfeljebb emlékezhetünk, de semmiképpen sem ünnepelhetünk.

Amikor körülnézünk itthon vagy a haldokló Európában, azt látjuk, amit a Rákosi-féle diktatúrában láthattak, tapasztalhattak eleink, s ami ellen fellázadtak egy forradalomban, amit mások, másutt generáltak. Nem túlzás ez! Pontosan abban élünk európaiként Európában, mint akkoriban éltek magyarként Magyarországon. És mi ünnepelünk. Igaz, nem megyünk tömegesen ünnepi szónoklatokat hallgatni, mert ma a járvány „lövetne” közénk…

1956. október 23-a, és az utána következő két hét csupán egy hamvába holt kifejezése volt annak az iszonyatos szenvedésnek, amelyet a mai ellenzék, a belső hazaáruló ellenség szellemi, elvi elődei okoztak a magyar nemzetnek, s amit okoznak majd ezek a mai utódok, mihelyst erre lehetőséget kapnak.

És mi ünneplünk, áltatjuk magunkat egy szebb jövő reményével, s nem gondolunk november 4-ére. Soha nem gondolunk a holnapra, mert a tegnap nagyszerűségét saját magunknak vindikáljuk, a hősöket kisajátítjuk, s tetteikkel, halálukkal, áldozatvállalásukkal akarjuk igazolni mai, igaznak vélt elgondolásainkat. Pedig nem ez a lényeg. Nem egy nap a lényeg, nem egy nap az ünnep. Az ünnep tisztánlátás és bölcsesség nélkül semmit nem ér. Két hét múlva koszorúzunk a 301-esben! Elsiratjuk hőseinket, elsiratják néhányan a vélt politikai nagyságokat, s ott a 301-esben az 56-os ünnepkör, megemlékezés ismét a magyar skizofrénia bölcsőjévé válik…

És mi ünnepeljük 1956 nagyszerűségét, amely egyesek szerint léket ütött a kommunizmus hajóján… pedig, semmit nem ütött. Csupán szenvedést, fájdalmat, kivándorlást, halált okozott. Még jobban megcsonkította az országot, s még az sem kizárt, hogy mégsem volt olyan spontán forradalom, mint amilyennek hirdetik a mai tankönyvek. Hiszen, többek szerint a nemzetközi politika igyekezett kirobbantani ezt a forradalmat, mert a mai nemzetközi politika tudta, hogy a magyar ember szabadságvágyát ügyesen ki lehet használni…

Igen… mára letisztult a szabadságvágy, eszmévé változott az 56-osok áldozata, de ez az eszme sem tükrözi azt a tényt, amiért százezrek csatlakoztak a nemzetközi politika boszorkánykonyháján kifundált és százezernyi áldozatot követelő magyar forradalomhoz. Mert elegük lett abból, amit ma is élünk, csak másként. Tizenegy esztendeig szocialista demokráciában élt a magyar, ma kapitalista demokráciában élünk, de mindkét jelző fosztóképző az emberiség számára. A demokrácia pedig egy értelmezhetetlen fogalommá vált, hiszen nem az emberi szabadság eszméje az, hanem egy mindenből kivezető politikai vészkijárat… egy közhely. A nép uralma… de lehet-e uralkodnia a népnek? Ki fölött uralkodik a nép? A kérdésben ott a válasz…

Igen! 1956. egy irgalmat nem ismerő, sátáni évtized terméke volt. Azok tervelték ki, akik mozgatták a megelőző diktatúrát, s akik mozgatják a mai kereszténység és nemzetállamok elleni diktatúrát, az Uniót. Csak a módszerek változtak, az elnyomás maradt! És nem lesz újra 1956., nem lesz lehetőség kifejezni a nemtetszést, nem lesz több lehetőség arra, hogy a nép rést üssön e diktatúra falán. Látjuk Európa pusztulását, látjuk az árulást a legmagasabb szövetségi szinten, s nem kell hozzá sok képzelőerő, hogy a jövőt is lássuk… mert a parancs az parancs. S ma már nem szervez forradalmat sehol a világot irányító balga elit, amely önmagát is elpusztítja, mert Isten és a teremtett világ ellen harcol. A természet erői ellen sem lehet harcolni! Lehet-e akkor a természet erőit teremtő erő ellen hadakozni? Nem!

Október 23-án tehát, nem lehet ünnep. Csak emlékezés egy olyan kor magyar társadalmára, amely még nem volt tisztában azzal a hatalommal, amely akkor is győzött a józan és tisztességes eszmék fölött és most is győzni fog. Nem rajtunk, ma élőkön múlik ennek a forgatókönyvnek a végkifejlete. És nem is azokon, akik azt hiszik, hogy győzhetnek a világ ellen, az Isten ellen indított háborúban. Az emberi forgatókönyv és az isteni logika ismeretlen távolságban vannak egymástól. Október 23-a forradalma ma is tart! És sem egyik, sem a másik fél nem győzhet. Mert erkölcs, hit és Isten nélkül harcol mindkét fél. Nagy és szép szavak elhangoznak ugyan, eskü-félék, fogadalmak röppennek a szónoki emelvényről minden évben… csak az igazság marad titokban. Miért és hogyan kezdődött akkor… és mikor ér véget? Hiszen, november 4-e is csak épp olyan meg nem hallgatott figyelmeztetés, mint október 6-a…

Ha felfognánk e két nap jelentőségét, akkor nem ragaszkodnánk ahhoz az unióhoz, amely a kereszténységet és a nemzetállamokat akarja megszüntetni, s amelyben a világtörténelem legnagyobb gyilkosának, Leninnek lehet szobrot állítani. Mert amíg ehhez a konglomerátumhoz ragaszkodunk és tagjai vagyunk, addig nincs jogunk és okunk még megemlékezni sem 1956. drámai napjairól, az áldozatokról, Mindszentyről! Ahhoz ragaszkodunk – mint az Unió tagja –, amit Rákosi kicsiben valósított meg 1956-ig: az elnyomáshoz, a keresztényellenességhez, a központosított diktatúrához, az emberi jogok semmibevételéhez, a jog teljes eltörléséhez, az erkölcstelenséghez, a teremtéssel ellenkező logikához, a tudás és műveltség megsemmisítéséhez, a káoszhoz, az anarchiához.

Tudom persze, hogy nem vonhatjuk ki magunkat a nemzetközi gazdasági forgatókönyv hatálya alól, nem lehet egy hatalmas örvényben felfelé úszni és egyik napról a másikra új szövetségeket kötni… az igazat azonban végre ki kellene mondani. Az ünnepről, fájdalmakról, történelemről, létről vagy nemlétről, annak feltételeiről… és vissza kellene térni a pénz, a gazdaság szentségétől Isten igazságához, Krisztushoz. A politikusi jólétből a szerény szolgálat értékéhez, a hangzatos, igaznak tűnő, de igaztalan szavaktól az őszinteséghez. Vissza a rendhez! S talán akkor lesz jogunk és okunk is emlékezni, követni az aszfalt alatt, és ismeretlen temetők ismeretlen földjében nyugvó hőseinket, akik nem ismerték még azt a hatalmat, amely az ő halálukat is okozta, de hittek az igazságban, a szabadságban, a nemzetben és a magyarok Istenében. Mert számukra az emberiesség, a nemzet, a szabadságvágy, és a hit volt az iránytű – politikamentesen, és függetlenül a gazdasági eredményektől, a külső parancsoktól és az érvényes forgatókönyvtől…

Meg akarok bizonyosodni arról, hogy nem az 56-os generáció volt az utolsó tisztességes magyar generáció, hogy nem Mindszenty volt az utolsó magyar főpap, hogy nem 56-ban tartott össze a magyar utoljára, s hogy nem ők voltak az utolsók, akik harcolni is mertek és akartak a kínok és a szenvedés ellen! Mert ma is tart az 1956. október 23-án kezdődött forradalom, és rajtunk, a mi hitünkön és összetartásunkon múlik, hogy mi is az aszfalt alá, ismeretlen temetők ismeretlen gödreibe kerülünk, vagy tovább építjük a valóban keresztény Magyarországot, a Kárpát-medencét!

Stoffán György – Nemzeti Napló

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
A Lovas István Társaság kiállt dr. Szöőr Anna mellett – a Nemzeti Jogvédő Szolgálat csatlakozik és erre buzdít

Mindenkinek, de leginkább azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni a múltat – 1956 és ami abból fakad

Emlékezzünk! – Mi történt 1956. október 23-án?

Close