Hirdetés

Zetényi-Csukás Ferenc: „Ne bántsd a magyart, mert pórul jársz!” – A pozsonyi csata előzményei

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

907. július 4.

Sokan gondolják azt, hogy a pozsonyi-síkon megütköző felek között régtől való háborúság dúlt. A valóság az, hogy sokáig békesség és fegyvertársi szövetség volt a magyarok és a frankok között. Mindez 899-ben, Arnulf keleti frank király és római császár halálával ért véget, mikor utódjának (fiának) Gyermek Lajosnak olyan tanácsadói lettek, mint Hatto mainzi érsek és Luitpold bajor őrgróf.

Az ő álnok javaslatukra gyilkoltatta meg orvul Kurszán fejedelmet és kíséretét 904-ben, amikor azok hozzá követségbe érkeztek.

Árpád vezér és népe nem hagyhatta megtorlás nélkül az árulást, ezért a következő években egészen az Enns folyóig foglalta el Luitpold földjeit, amelyhez az, csak Arnulf elhunyta után jutott.

Luitpold volt leginkább az, aki Gyermek Lajost a magyarok ellen biztatta, és maga állt a mienk ellen induló közös seregük élére.

A pozsonyi csata hiteles leírásából tudjuk, hogy Luitpold életével fizetett, sok más bajor és frank főméltósággal együtt a csatatéren, s a megmaradottak egészen Ennsburgig futottak.

Győzelmet aratott a magyar!

Véreikért, testvéreik életéért osztották a halált, nem lett volna ellen, aki azon a napon a magyarral, sikerrel szembeszáll.

Fényes győzelmet arattak a bátor ősök, hatalmas szívük és hadi becsületük meghálálta magát.

Így mutatta meg az összevont hadaknak a magyar a vitézséget, s így tapasztalták meg a nyugatiak tisztelni a magyarok fegyvereinek szavát. Mert a magyar a végtelenségig tűr, sarokba szoríthatják, fát vághatnak a hátán, de végül semmi sem állíthatja meg szilaj indulatát.

Ne adja az Isten nekik, hogy újra meg kelljen tanulniuk ellenségeinknek az imát:

”A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!”

A pozsonyi csata a bejövetelünk végső lezárása volt, amely után 130 évig nem lépett ellenség a magyarok földjére.

Ezért mondom újvást:

Ne bántsd a magyart, mert pórul jársz!

Isten áldja és óvja a magyar hazát!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Tizenöt év után kártérítést kaphatnak a rendőrterror áldozatai

Tíz párt döntött úgy, hogy szembemegy a balliberális erők centralizációjával

Elérte az 5,5 milliót a beoltottak száma Magyarországon, szombattól már nem kell maszk

Close