Zelenszkij szerint az ukrán légvédelem nagyszerű, Medvegyev szerint ehhez képest egyre kevesebb az ukránok vize
Itt tart kedden az orosz-ukrán hírháború.
Az ukrán elnök szerint az orosz hadsereg már a világ top 20-as rangsorába sem férne be, míg Medvegyev szerint az ukránok még a légvédelmükről sem mondanak igazat – derült ki kedden.
Zelenszkij: A légvédelem nagyszerű munkát végzett
Volodimir Zelenszkij videóüzenetben kommentálta a többek között Kijevet ért hétfői rakétacsapásokat. Az ukrán elnök elmondta: folyamatosan dolgoznak azon, hogy helyreállítsák az áram- és vízellátást.
A légvédelem nagyszerű munkát végzett. Csak reggel 55 rakétából 45-öt lelőttek”
– ismertette, hozzátéve, hogy tovább fogják erősíteni az ukrán légvédelmet.
„A »világ második legerősebb« hadserege ma már a 22. helyet sem közelíti meg” – fogalmazott, azzal folytatva, hogy „mindent meg fogunk tenni, hogy a 22. helyről a kétszázadik helyre taszítsuk őket”. Zelenszkij szerint ugyanis az oroszoknak négyszer annyi rakétát kell használniuk egy-egy sikeres csapáshoz, drónok tekintetében pedig még rosszabb statisztikával rendelkeznek.
Medvegyev: Ehhez képest egyre rosszabb az ország áram- és vízellátása
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök kedden Telegram-csatornáján üzent. „Ukrajnában olyan furcsa mintákat fedeztek fel, amelyek nem illenek bele a modern katonai és mérnöki tudományba” – írta.
Az ukrán média szerint egyre jobban teljesít az ottani légvédelem, ehhez képest egyre rosszabb az ország áram- és vízellátása”
– hívta fel a figyelmet. „Valaki magyarázza meg ezt a paradoxont” – kérte az orosz politikus.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Légiriadót rendeltek el a NATO-országban az orosz támadás miatt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/02/f-16-getty-150x150.jpg)
F–16-osoknak is fel kellett szállni, hogy ellenőrizzék a légteret. A…