Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Zelenszkij nehéz időszakra figyelmeztette az ukránokat

Zelenszkij a közelgő telet Ukrajna történetének legnehezebbnek időszakának nevezte

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy nyilatkozott, hogy a közelgő tél lesz a legnehezebb a magas gázárak miatt az ország történetében. Szerinte ez a helyzet „nagyon veszélyes és nagyon akut” – írja a RIA Novosztyi.

Zelenszkij megjegyezte, hogy Európában már 3300 dollár fölé emelkedett ezer köbméternyi gáz ára. Megígérte, hogy ilyen körülmények között a hatóságok megpróbálnak mindent megtenni a téli felkészülés érdekében.

Dmitrij Razumkov, a Verhovna Rada korábbi elnöke augusztus 23-án azt javasolta Kijevnek, hogy kobozza el az ország területén az Urengoj-Pomary-Uzsgorod vezetéken áthaladó orosz gázt.

Korábban, hogy Dmitrij Razumkov már tett olyan kijelentést, miszerint Kijev „jogi kötelessége” az „elkobzást”. Szerinte Ukrajnának kellene eladnia ezt a gázmennyiséget Európában, és a bevételből fegyvereket kell vásárolnia az ukrán hadsereg számára.

 

Kiemelt kép: Sarsenov Daniiar/Keystone Press Agency/Global Look Press

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük