Péntekig kapott határidőt a kormányzat a Donald Trump-házkutatás nyilatkozatának részleges nyilvánossá tételére
Az amerikai igazságügyi minisztériumnak helyi idő szerint péntek délig nyilvánossá kell tennie a Donald Trump floridai házában tartott FBI-házkutatáshoz kapcsolódó eskü alatt tett nyilatkozatot egyes részletek kitakarásával – döntött a bíróság csütörtökön délután, miután a minisztérium a bírósági határozat alapján eljuttatta, mely részeket tartana továbbra is távol a nyilvánosságtól.
Az ügyben eljáró Bruce Reinhart bíró közölte, hogy megalapozottnak találta a minisztérium érveit, hogy a nyilatkozat egyes részeit miért nem fedné fel. Ahogy mondta, áttekintette az érveket, ismeri a házkutatásra kiadott végzést, valamint az ahhoz kapcsolódó eskü alatti hatósági nyilatkozatot, így ezek alapján elfogadta a szöveg javasolt elemeinek kitakarását. Az érintett részletek felfednék tanúk és eljáró hatósági személyek, valamint további érintettek személyét, emellett a nyomozás stratégiáját, irányát, fókuszát és forrásait is nyilvánosság elé tárná, ahogy a vádesküdtszékre vonatkozó információkat, amelyet a szövetségi törvények védenek – indokolta döntését a bíró.
Múlt héten Reinhart bíró több nagy médium kérésének adott helyt, amikor úgy döntött, hogy a volt elnök floridai ingatlanjában tartott FBI-házkutatás részletei a nyilvánosságra tartoznak, az ügy „példanélkülisége” miatt. Ugyanakkor a bíró lehetőséget adott a kormányzati szervezetnek arra, hogy csütörtökig javaslatot tegyen arra, mely részeket szeretné kitakarva hagyni a nyilvánossá tett dokumentumban.
Az igazságügyi minisztérium korábban abba nem egyezett bele, hogy teljes egészében bemutassa az eskü alatti nyilatkozatot, amit a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) képviselője tett, amikor végzést kért a bejelentés nélküli intézkedés lefolytatására. A tárca többször hangoztatott álláspontja szerint a teljes nyilvánosság sértené a nyomozás érdekeit.
Az igazságügyi minisztérium két héttel ezelőtt magát a végzést, annak bizonyos részleteit nyilvánosságra hozta, de a dokumentumból az nem derült ki, hogy pontosan miért indult a hatósági intézkedés a Mar-a-Lago rezidencián, ahonnan több tucat doboznyi irattal távoztak.
A médiumokon kívül több republikánus politikus is követelte, hogy kerüljön nyilvánosságra a teljes nyilatkozat. Véleményük szerint a közvéleménynek joga van tudni, hogy pontosan milyen ügyben jártak el az FBI-nyomozói, amikor augusztus 8-án megjelentek a volt elnök ingatlanánál.
Egy másik floridai bíró szerdán Donald Trump ügyvédeinek szabott meg határidőt. Nekik arra kell választ adniuk máig, hogy pontosan miért tartják indokoltnak egy harmadik – független – fél, egy különleges jogi szakértő jelenlétét a lefoglalt iratok átvizsgálásakor.
Szintén szerdán Joe Biden elnök amerikai sajtójátékoztatóján is téma volt a házkutatás ügye, amelyen kategorikusan tagadta, hogy előzetesen tudomása lett volna a házkutatásról. Ahogy mondta, ő is csak a sajtóból értesült az intézkedésről. Donald Trump erre válaszul közösségi oldalán kétségbe vonta az elnök szavait, ahogy fogalmazott, „Van olyan ember, aki ezt elhiszi?”. Az amerikai történelem legnagyobb politikai támadásának nevezte a házkutatást, és megismételte álláspontját, miszerint törvénytelen volt az intézkedés.
Kapcsolódó:
Az FBI házkutatást tartott Donald Trump floridai otthonában – (részletek, visszhangok)
https://internetfigyelo.com/titkos-nuklearis-fegyverekre-vonatkozo-dokumentumokat-keresett-az-fbi-trump-hazaban/
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…