Zelenszkij kiakadt, miután kiszivárogtatták az ukrán háborús taktikát – Kövesse velünk az orosz–ukrán háború legfontosabb eseményeit!
Ukrajna elnöke arra szólította fel a tisztviselőket, hogy ne beszéljenek nyíltan a háborús taktikáról, miközben vizsgálat indult a kiszivárogtatások miatt.
Kedden a New York Times és a Washington Post is meg nem nevezett tisztviselőkre hivatkozva állították azt, hogy az ukrán erők voltak felelősek a krími orosz légitámaszpont romba döntéséért, amivel komoly károkat okoztak az oroszoknak. A kijevi kormány viszont nem volt hajlandó nyilatkozni arról, hogy valóban ők állnak-e a robbanások mögött.
Zelenszkij szerint minél kevesebb részletet árulnak el a védelmi terveikről, annál jobban végre tudják hajtani azokat. Szerinte felelőtlenség másképp tenni, mert a hangzatos szalagcímek csak ártanak
„Ha győzelmet akarnak Ukrajna számára, az egy másik dolog, és tisztában kell lenniük a felelősségükkel, minden egyes kimondott szóért, amit államunk védelmi vagy ellentámadási tervéről mondanak.”
Arra is fény derült, hogy az ukrán kormány vizsgálatot indított az egyik olyan ügyben, aminek a részeként tisztviselők újságoknak beszéltek. Ezt a vizsgálatot a biztonsági szolgálatok folytatják le, mert egy ilyen szivárogtatás nagyon sokba is kerülhet, hiszen az információkat felhasználják ellenük.
Zelenszkij nem szívbajos, korábban a biztonsági szolgálat éléről váltotta le egy régi barátját, akárcsak a legfőbb ügyészt, aki szintén a szövetségese volt. Arra hivatkozott, hogy nem sikerült kiszűrniük az orosz kémeket – írja a CNA.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…