Zaharova: Az amerikai védelmi miniszter a kijelentésével bizonyítja, ki a valódi agresszor
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter azon állítása, miszerint a NATO és Oroszország közvetlen konfrontációba kerülhet, ha Kijev elveszíti a Moszkvával való konfliktust, ” tébolyult kijelentés” – mondta Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Az amerikai képviselőház fegyveres erők bizottságának csütörtöki meghallgatásán Austin azt állította, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „nem fog leállni”, ha erői győznek Ukrajnában. Oroszország szomszédai a balti térségben
„tisztában vannak Putyin szándékaival és őszintén szólva, ha Ukrajna elesik, úgy vélem, hogy a NATO össze fog csapni Oroszországgal”.
Marija Zaharova Telegramon később közzétett bejegyzésében erre úgy reagált, azon tűnődik, vajon Austin kijelentései
„közvetlen fenyegetésnek minősülnek-e Oroszországgal szemben, vagy csupán egy próbálkozás arra, hogy kifogást találjon [Volodimir] Zelenszkij [ukrán elnök] számára?”.
„Akárhogy is, de mindkét verzió őrültség” – hangsúlyozta. „De most már mindenki láthatja, hogy ki az agresszor – Washington az”.
A Pentagon vezetője akkor tette ezt a kijelentést amikor a republikánus törvényhozók még mindig nem engednek az amerikai kormányzat azon próbálkozásainak, hogy újabb 60 milliárd dolláros katonai segélyt toljanak keresztül a törvényhozáson Ukrajnának. Mint az ismert a republikánusok azt követelik, hogy a Kijevnek nyújtandó támogatást egészítsék ki a mexikói határ védelmét célzó intézkedésekkel.
Chuck Schumer, az amerikai szenátus többségi vezetője, aki a múlt héten Kijevbe látogatott, azt mondta, hogy Ukrajna jelenleg „vesztésre áll a háborúban” Oroszországgal szemben. Schumer szerint Zelenszkij és más ukrán tisztviselők világossá tették számára, hogy „ha nem kapják meg a támogatást, akkor bizonyosan elveszítik a háborút”.
Hétfőn Emmanuel Macron francia elnök utalt arra, hogy elképzelhető a NATO-erők Ukrajnában történő bevetése, ha Kijev helyzete tovább romlik. Az Egyesült Államok vezette katonai blokk tagjai között „nincs konszenzus” a csapatok ukrajnai telepítésével kapcsolatban, de „a dinamikát tekintve nem zárhatunk ki semmit. Mindent meg fogunk tenni, hogy megakadályozzuk, hogy Oroszország megnyerje ezt a háborút” – jelentette ki Macron.
Az azóta eltelt napokban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Spanyolország, Olaszország, Németország és más NATO-tagok elhatárolódtak Macron kijelentéseitől, hangsúlyozva, hogy nem tervezik NATO erők bevetését Ukrajnában.
Putyin csütörtökön a szövetségi gyűlés előtt tartott beszédében ismét visszautasította az Egyesült Államok és szövetségesei azon találgatásait, hogy Oroszország esetleg NATO-államokat támadna meg.
„A Nyugat provokálta az ukrajnai konfliktust… és továbbra is hazudoznak. Most minden szégyenkezés nélkül azt állítják, hogy Oroszország állítólag meg akarja támadni Európát. Ez azonban teljesen nonszensz”
– hangsúlyozta Putyin.
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Kiemelt képen: francia és román katonák egy NATO-gyakorlaton Romániában. © Daniel Mihailescu
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Hamarosan olvashatjuk Kim Dzsongun nyilatkozatát, miszerint ha a NATO katonákat küld Ukrajnába, ő 1 milliós észak-koreai hadsereggel segíti meg az oroszokat.