Varga Judit: A magyar emberek példát mutatnak egész Európa számára
– A magyar emberek nemcsak hogy megdolgoztak ezért a pénzért, de most egész Európának is példát mutatnak azzal, ahogy segítik a bajbajutottakat. Meggyőződésem, hogy erkölcsi szempontból is válaszút előtt áll a Von der Leyen-bizottság – mondta Varga Judit a Magyar Nemzetnek adott nagyinterjúban azzal kapcsolatosan, hogy a kormány a magyar helyreállítási program mielőbbi elfogadását kérte az uniós bizottságtól. Az igazságügyi miniszter lapunknak arról is beszélt, hogy a magyarok április 3-án szavaznak, nemcsak a magyar kormány összetételéről, Magyarország békéjéről és biztonságáról, hanem a kontinens jövőképéről is döntenek. – Mi, Magyarországról meg szeretnénk mutatni, hogy Európában igenis van jövője a keresztény Európát támogató, a családokat a jövő kulcsaként számontartó és az illegális bevándorlással szemben fellépő politikának – mondta a tárcavezető, akivel az Általános Ügyek Tanácsának eheti, brüsszeli ülését követően beszélgettünk.
– Sok uniós politikus méltatja Magyarország humanitárius erőfeszítéseit az ukrán háború nyomán. Mit tapasztalt a tanácsülésen, látványos a hangnemváltás?
– Valóban nem a dicsérő szavakhoz szoktunk az elmúlt időszakban. Most viszont számos kolléga kezdte azzal a felszólalását, hogy méltatta a frontországok, így Magyarország segítségnyújtását. Az erőfeszítéseinket a nemzetközi közösség tehát elismeri, aminek a következő lépése az lenne, ha felfüggesztik azokat az ideológiai vitákat, amelyek miatt visszatartják a helyreállítási alap pénzeit. Épp most megengedhetetlen, hogy a háborúnak a frontországokra gyakorolt hatásait ne vegye figyelembe az Európai Bizottság.
– Orbán Viktor levelet írt Ursula von der Leyen bizottsági elnöknek, ebben a miniszterelnök a magyar helyreállítási terv mielőbbi elfogadását kérte. Erre a kérésre volt reakció az Európa-ügyi miniszterek részéről?
– A tanácsi formáció menete merevebb ennél, azt gondolom, hogy sok kollégát újdonságként ért a levél. Arról nem is beszélve, hogy mi azt az Európai Bizottságnak és nem a tagállamokat tömörítő tanácsnak küldtük. A lényeg, hogy a magyar helyreállítási programot mielőbb el kell fogadni. A hitelkeret lehívásának lehetőségével most élünk, mert a háború miatt Magyarország rendkívüli terheknek van kitéve. Már több mint félmillió menekültet fogadtunk, ez a szám csak nőni fog, és mindennel ellátjuk őket. Rugalmasságot is várunk a bizottságtól, az uniós forrásoknak lehetővé kell tenniük a menekültek befogadásának és ellátásának finanszírozását is. Mindez nyilván nem azt jelenti, hogy a magyar helyreállítási programcsomag egységét bontjuk meg, de adott egy rendkívüli helyzet, amivel számolnunk kell. A rendkívüli helyzetek rendkívüli intézkedéseket tesznek szükségessé. Az Európai Bizottság részéről jelzésértékű lenne, ha pozitív választ adna: a magyar emberek ugyanis nemcsak hogy megdolgoztak ezért a pénzért, de most egész Európának is példát mutatnak azzal, ahogy segítik a bajbajutottakat. Meggyőződésem, hogy erkölcsi szempontból is válaszút előtt áll a Von der Leyen-bizottság.
Itt az ideje véget vetni az ideológiai támadásoknak, politikai bosszúhadjáratoknak, valódi háború van, Brüsszelnek a tagállamokat most támogatnia illene, nem támadnia.
– Nem volt tervben, hogy a lengyelekkel közös levélben forduljanak az Európai Bizottsághoz? Varsó helyreállítási terve is elfogadásra vár. Sokan azt olvassák ki a sorok közül, hogy az orosz–ukrán háború ártott a magyar–lengyel kapcsolatoknak.
– Rendkívüli a helyzet, Ukrajna megsegítése mellett mindenki a saját gondjaival van elfoglalva, a menekültválság menedzselése pedig valóban hatalmas mértékű koordinációt tesz szükségessé. Azt gondolom, hogy a jelen helyzetben egyszerűen nem bír jelentőséggel, hogy közösen fordultunk-e a bizottsághoz vagy sem. Biztos vagyok benne, hogy a lengyelek hasonlóan vélekednek a helyreállítási alap forrásairól. Az pedig eddig sem volt titok, hogy egyeseknek nem áll érdekében az erős visegrádi országcsoport megléte. Adott ugyanis egy hatvanmillió polgár érdekeit képviselő, kormányszínektől függetlenül együttműködő, közép-európai formáció. A lengyel–magyar együttműködés és barátság évszázadokra nyúlik vissza, nem véletlen, hogy a jogállamisági vitában is következetesen kiállunk egymásért. Ennek az egységnek a hiteltelenítése egy külső érdek. Én mindenkit arra biztatok, hogy ne üljön fel az erről szóló álhíreknek.
A teljes cikk a Magyar Nemzet oldalán, IDE kattintva olvasható.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…