A Nemzet Zászlója az Andrássy Úton - Drábik János gondolatai a rendezvényről

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Tokió és Peking katonai forródrótot létesített

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Kína és Japán katonai forródrót létrehozásáról döntött az esetleges tengeri és légi konfliktusok megelőzése céljából. A kormányzati döntés végrehajtását pénteken jelentették be mindkét országban.

A közvetlen kapcsolat megvalósítását immár tényként közlő illetékesek szerint a vonalat a két ország magas rangú vezetői fogják szükség szerint használni.

Tokió és Peking már 2018 júniusában megkezdte olyan kommunikációs csatornák kialakítását, amelyek a véletlen tengeri és légi összeütközések elkerülését szolgálják – emlékeztetett az NHK japán közmédia portálja. Ennek szellemében éves találkozókat tartottak, de a forródrót megvalósítása mindeddig elmaradt.

Kisida Fumio japán kormányfő és Hszi Csin-ping kínai elnök tavaly novemberben megegyeztek a folyamat felgyorsításán.

A japán védelmi tárca most közölte, hogy az új távközlési kapcsolat magas biztonsági körülményeket biztosít a kommunikációhoz és a bizalom erősítését szolgálja. A pekingi közlés a regionális béke és stabilitás fenntartásának eszközeként említi a forródrótot.

 

Kiemelt képen:  kínai Type 055 irányított rakétaromboló Qingdao közelében, a kelet-kínai Shandong tartományban 2019. április 23-án. © AFP / Mark Schiefelbein 

Várjuk hozzászólását!

%d bloggers like this: