Szili Katalin belép a KDNP-be
Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó Kereszténydemokrata Néppártba (KDNP) történő belépését jelentette be a kisebbik kormánypárt elnöke pénteken Budapesten.
Semjén Zsolt a Parlamentben a közmédiának elmondta: öröm és megtiszteltetés Szili Katalin csatlakozása a KDNP-hez.
Mint mondta, Szili Katalin nemzeti elkötelezettsége, az egyházak iránti szimpátiája, hozzájuk kötődő szolgálata mindig ismert volt. A KNDP kereszténydemokrata, keresztényszociális pártként mindig azonos volt a szociális értékek, a családok képviseletével.
Felidézte, hogy Szili Katalin a gyurcsányi időkben, amikor a Magyar Állandó Értekezletet megszüntetve megakadályozták az összmagyar együttműködést, házelnökként létrehozta a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát, amivel átmentette a magyar-magyar párbeszédet.
A volt házelnök emellett az elmúlt időszakban a nemzetpolitika területén óriási szolgálatot lát el, az autonómia koncepciók kidolgozásával, testre szabásával az egyes nemzetrészek vonatkozásában – tette hozzá.
Szili Katalin azt mondta: az elmúlt 12 év „senki földjén tartózkodásához” képest a Kereszténydemokrata Néppárt közössége áll hozzá legközelebb. A belépéssel formálisan is csatlakozik, ahhoz a közösséghez, ahová eddig is tartozott – mondta.
Hazataláltam, és ha szolgálhatom úgy a nemzetet, hogy vállaltan egy értékrendet is szolgálok, akkor ezt szívesen teszem – fogalmazott a politikus.
Kitért arra is, hogy örömmel vállalta a miniszterelnök felkérését a nemzetpolitikai ügyek szolgálatára. Megjegyezte, a szocialista pártban való politizálása idején is mindig kereszténynek és nemzetinek tartották, ott is mindig kilógott a sorból. Az elmúlt 12 évben a Fidesz-KDNP nyilvánvalóvá tette, hogy szociálisan is elkötelezett. Példaként említette a családpolitikát, a szociálpolitikai intézkedéseket, a demográfiai, nemzetpolitikai ügyeket.
Szili Katalin szólt arról, hogy a határon túli magyarságra is kiterjesztették a családpolitikai kedvezményeket.
Kiemelte a jelenlegi kormánypártok nemzeti és keresztény elkötelezettségét, belépésével a keresztény és nemzetek Európáját is szolgálja.
Hargitai János, a KDNP Baranya vármegyei elnöke elmondta, örömmel és egyhangúlag támogatták Szili Katalin felvételét.
Kiemelt kép: Budapest, 2023. március 31. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó beszél (b), mellette Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke, miniszterelnök-helyettes (j), miután bejelentették, hogy Szili Katalin csatlakozik a KDNP-hez 2023. március 31-én. MTI/Illyés Tibor
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Őt mindig tiszteltem! Szociális érzékenysége miatt. Nem is fért be a csak nevében „Szoc” pártba. Szeretettel üdvözöljük közöttünk.