The Washington Post: Orbán Viktor az antidemokratikus akcióknak köszönhetően tudott hatalmon maradni
A lap szerint az EU akár több milliárd dollár értékű forrást is visszatarthat Magyarországtól.
Két nappal azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egymást követő negyedik ciklusát nyerte meg, az Európai Unió tisztségviselői kezdeményezték Magyarország felelősségre vonását a jogállamiság megsértése miatt, amellyel
akár több milliárd dollár értékű forrást visszatarthat
– számolt be a The Washington Post.
„Orbán évek óta uniós forrásokból támogatja pártfogoltjait”
A lap azt írja: a feltételességi mechanizmus elindításával kapcsolatban Ursula von der Leyen korrupcióra hivatkozott, állítása szerint Orbán évek óta uniós forrásokból támogatja pártfogoltjait.
A források elvágásának folyamata teljes egészében 6-8 hónapig tarthat, valamint 27 tagállamból legalább 15-nek támogatnia kell.
Mostanáig Magyarország és Lengyelország közösen nézett szembe az EU kritikáival, azonban az utóbbi időben a lengyelek Brüsszelnek tett békítő gesztusai miatt részlegesen rehabilitálták, így a két szövetséges között megosztottság alakult ki, ráadásul a lengyel tisztségviselők nem voltak hajlandók Budapesten találkozni Magyarország háborúra adott visszafogott válasza miatt. Politikai elemzők szerint Orbán és pártja pontosan azoknak az antidemokratikus akcióknak köszönhetően tudott hatalmon maradni, amelyeket a brüsszeli tisztviselők és más európai vezetők kifogásoltak az évek során – olvasható a cikkben.
Mandiner
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…