KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Márki-Zay Péter kiteregetheti az „összefogás” szennyesét

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A VÁLASZTÁSI VERESÉG UTÁN AZONNAL SZÉTESETT A GYURCSÁNY-KOALÍCIÓ

Csúfos bukása után kellemetlen kulisszatitkokat teregethet ki, újabb vádaskodásokkal állhat elő Márki-Zay Péter – erről beszéltek a Magyar Nemzetnek a lap baloldali forrásai. Elismerték: az összefogás szétesett, a baloldali pártok legfeljebb alkalmi szinten működhetnek együtt a jövőben.

Benne van a pakliban, számítunk erre – fogalmaztak a Magyar Nemzet baloldali forrásai arról, hogy csúfos bukása után Márki-Zay Péter korábbi szövetségesei ellen fordulhat, az összefogással kapcsolatos kellemetlen kulisszatitkokat teregethet ki, és újabb vádaskodásokkal állhat elő. Forrásaink szerint a „kiszámíthatatlan” hódmezővásárhelyi polgármester ugyanakkor elsősorban a DK-nak és a Jobbiknak tehet keresztbe, mivel a Momentummal és a Párbeszéddel normális, az LMP-vel, illetve az MSZP-vel pedig inkább semleges viszonya volt.

Tény, hogy Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter már a választások estéjén nekirontott Márki-Zaynak, egyedül őt hibáztatva a kudarcért. 

A Jobbik elnöke kijelentette, „Márki-Zay Péter hat ellenzéki párt hadseregét kapta meg az előválasztás után, és ebből az előnyből Fideszes kétharmadot csinált. Márki-Zay Péter októberben azt mondta, leváltotta az ellenzéket. Valójában nem leváltotta, hanem megbuktatta.” A DK elnöke pedig úgy fogalmazott:

Tudják, ha valaki nem elég bátor ahhoz, hogy nagyot álmodjon, akkor végül, amikor cselekedni kell, erőtlennek, rosszabb esetben gyávának bizonyul. Erőtlent meg gyávát nem bíznak meg, hogy vezessen bármit, különösképpen nem a hazát. Kapitány nem attól lesz valaki, hogy megválasztják, kapitány attól lesz valaki, ha biztonsággal, biztonságos úton, biztonságos kikötő felé vezeti a hajót. Aki a hajót viharba vezeti, aki nem éri el a kikötőt, aki nem ér oda a kívánt célhoz, az lehet, hogy ott állt a kormánynál, lehet, hogy döntött, de végül azok, akik rábízták a hajó sorsát, még azt gondolják, hogy talán nem ez a legjobb kapitány. Azt hiszem, hogy igazuk van

– fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

Nem kellett sokat várni Márki-Zay Péter válaszára, aki a Partizánban Gyurcsányt és a háborút nevezte meg a vereség legfőbb okaiként. Hangoztatta: a baloldali szavazók „megvoltak dekára”, elfogadták a jobboldali jelölteket és őt is, a volt jobbikos szavazók kétharmadát viszont elvitte a Gyurcsány-show. Márki-Zay azzal is odaszúrt egykori szövetségeseinek, hogy kijelentette: neki a miniszterelnök-jelöltségből semmilyen haszna nem volt, önkéntesen dolgozott, a baloldali pártok viszont bezsebelhetik a frakciók után járó állami támogatásokat, miután bejutottak a parlamentbe.

„Nagyon örülök neki, ha Jakab fel fogja újra építeni a Jobbikot” – tette hozzá maliciózusan.

Tény az is, hogy Márki-Zay már az előválasztás, de még a kampány alatt is rendre árulással vádolta szövetségeseit. Az előválasztás során például azt állította az ATV-ben: több olyan baloldali politikust megzsaroltak, hogy álljanak ki Dobrev Klára mellett, akik visszalépése előtt Karácsony Gergelyt támogatták. Mint fogalmazott, sokan panaszkodnak, hogy folyamatos nyomás alatt vannak, és „kényszerítik őket mindenféle módszerekkel arra, hogy álljanak ki Dobrev Klára mellett, miközben ők is pontosan tudják, hogy ezzel Orbán Viktort tartják hatalomban”. Márki-Zay még pár héttel a választás előtt is arról beszélt, hogy „még az ellenzék vagy az ellenzéknek gondolt szereplők közül is valaki nem akar nyerni”, akik a Fidesz beépített emberei.

Ekkor azt is hangoztatta: komoly sejtései vannak azt illetően, melyik párt szivárogtatta ki a rá nézve kellemetlen, a Závecz Research által készített közvélemény-kutatást, de nem árulja el, melyik pártra gondol. A Magyar Nemzet baloldali forrásai végül egybehangzóan elismerték, hogy az összefogás a választás után azonnal szétesett. Mint fogalmaztak: Márki-Zay Péterrel „már nincsen közös ügye” a hat pártnak, amelyek egymással is legfeljebb alkalmi szinten működhetnek együtt a jövőben. Ilyen lehet egy-két konkrét ügy a parlamentben vagy például egy időközi választás – közölték.

Magyar Nemzet

Várjuk véleményét itt!

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás