Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Tényleg brit katonák vesznek részt az ukrajnai harcokban?

A német kancellár kikotyoghatott valamit, amit nem kellett volna.

Olaf Scholz német kancellár arról beszélt, hogy brit csapatok tevékenykednek az ukrajnai konfliktusban – írta a The Telegraph.

Magyarázatként arra, hogy Berlin miért nem szállít Kijevnek nagy hatótávolságú Taurus rakétákat, Scholz azt mondta, hogy ehhez a helyszínen lévő német katonai személyzetre lenne szükség, akik segítséget nyújtanak.

Amit a britek és a franciák a segítségnyújtás terén tesznek, azt Németország nem teheti meg”

– tette hozzá.

Scholz megjegyzését Tobias Ellwood, a brit alsóház védelmi bizottságának korábbi elnöke úgy kommentálta, hogy az „a hírszerzéssel való nyilvánvaló visszaélés, amelynek célja, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy Németország vonakodik felfegyverezni Ukrajnát saját nagy hatótávolságú rakétarendszerével”.

„A német katonák semmilyen ponton és semmilyen helyen nem lehetnek kapcsolatba azokkal a célpontokkal, amelyeket ez a rendszer elér” – hangsúlyozta Scholz, még akkor sem, ha német földről tevékenykednek – írta a DPA hírügynökség.

A német kancellár kijelentette, hogy

nem lenne túl felelősségteljes, ha országa megkockáztatná, hogy a háború egyik részesévé váljon.

„Az Egyesült Királyság közvetlen katonai szerepvállalása Ukrajnában soha nem volt titok, de azt most az ország egyik médiuma most nyíltan el is ismerte” – közölte csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov.

„Általában véve nem titok, hogy a britek valóban különböző formában nyújtanak támogatást [Ukrajnának]. Embereket biztosítanak a helyszínen és hírszerzés információkat osztanak meg és így tovább és így tovább”

– mondta Peszkov. 

Vagyis valójában közvetlenül is részt vesznek ebben a konfliktusban”

– jelentette ki.

Eközben kedden a Financial Times egy névtelenül nyilatkozó magas rangú európai védelmi tisztviselőt idézett, aki szerint „mindenki tudja, hogy nyugati különleges erők vannak Ukrajnában – csak hivatalosan nem ismerik el”.

Emmanuel Macron francia elnök a sajtónak nyilatkozva a Kijev támogatóinak hétfői párizsi csúcstalálkozóját követően megjegyezte, hogy „semmit sem zárhatunk ki”, utalva a nyugati katonák esetleges szárazföldi bevetésére.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azonban

sietett tisztázni, hogy „nem tervezik, hogy a NATO harci csapatokat vezényeljen Ukrajnába”.

Ezt követően Németország, Lengyelország, Csehország, Svédország és Finnország és Magyarország vezetői is hasonlóan kijelentették, hogy nem küldenének katonákat Ukrajnába.

Mandiner

Kiemelt kép: illusztráció / © Ben Birchall / POOL / AFP 

One thought on “Tényleg brit katonák vesznek részt az ukrajnai harcokban?”

  1. Balek módjára visszafogottan viselkednek az oroszok!
    Amint elkapták a donbaszi csapatok Mariupol körül az elsö néhány brit zsoldost és halálra itélték öket, a moszkvai adminisztráció szépen „elkobozta” a foglyokat és ilyen-olyan tárgyalások nyomán szabadon is engedték a bandát!

    Legalább 2 gazember később „segélyekkel” visszatért Ukrajnába.
    A balekség netovábbja hogy kemény tartás helyett (az elitéltek felakasztása) eleresztették öket mert a Fényes Nyugat azt A GYENGESÉG EGYÉRTELMÜ JELEKÉNT értelmezte.

    Ha viszont néhány zsoldost felkötnek, a többiek kétszer is meggondolják hogy érdemes-e folytatni a „kalandot ” vagy okosabb lesz olajra lépni, minél hamarabb?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük