Stoltenberg is megszólalt Macron kijelentésére reagálva
A NATO nem tervezi csapatok küldését Ukrajnába, az egyes országok egyedi döntéseihez azonban nem szükséges minden tagország egyhangú támogatása – jelentette ki Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára kedden az AP amerikai hírügynökségnek adott interjúban.
„A NATO-szövetségesek példátlan támogatást nyújtanak Ukrajnának. 2014 óta tesszük ezt, és a teljes körű invázió óta növeljük a támogatást. Nincs arra vonatkozó terv, hogy harcoló csapatokat küldjünk a háború sújtotta országba”
– szögezte le Stoltenberg.
Hozzáfűzte egyúttal, hogy
„ez Oroszország agressziós háborúja Ukrajna ellen, és súlyosan sérti a nemzetközi jogot. A nemzetközi jog szerint Ukrajnának joga van az önvédelemhez, nekünk pedig jogunk van támogatni őket e joguk érvényesítésében”
– fejtette ki a főtitkár.
Hangsúlyozta, hogy a NATO mint szövetség nem látja el halált okozó fegyverekkel Ukrajnát, hanem másfajta segítséget nyújt, például gyógyszereket, egyenruhákat és téli felszerelést. A szövetség tagországai viszont küldenek fegyvereket és lőszert is kétoldalú alapon vagy csoportosan.
A NATO-katonák küldésére vonatkozó bármely döntéshez az összes tagország egyhangú támogatására van szükség, ezzel szemben az egyes országok egyedi döntéseihez nincs szükség ilyen hozzájárulásra – fejtette ki Stoltenberg.
Emmanuel Macron francia elnök kedden jelentette ki, hogy nem lehet kizárni csapatok küldését Ukrajnába. Kijelentésére hazánk, Németország és Oroszország is reagált.
Kiemelt képen: Jens Stoltenberg NAVO-főtitkár– fotó: Frederic Sierakowski / Isopix
“A NATO-katonák küldésére vonatkozó bármely döntéshez az összes tagország egyhangú támogatására van szükség, ezzel szemben az egyes országok egyedi döntéseihez nincs szükség ilyen hozzájárulásra” – fejtette ki Stoltenberg.
Számomra ez azt is jelenti, hogy ha egy ország egyedi döntés alapján hadsereget küld Ukrajnába, és ezzel közvetlen konfliktusba kerül Oroszországgal, akkor a NATO-nak nem kötelessége megvédeni, sőt, nem is szabad a többi országot bevonni ebbe a konfliktusba.