KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Teljesen leállhat a Facebook és az Instagram Európában

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az ír adatvédelmi bizottság csütörtökön közölte, megakadályozza a Facebook anyavállalatának, hogy az európai felhasználók adatait az Egyesült Államokba továbbítsák.

A 24.hu azt írja: az ír adatvédelmi hatóság szóvivője megerősítette, hogy a határozattervezetet elküldték a többi európai adatvédelmi szabályozó hatóságnak, amelyeknek most egy hónap áll rendelkezésükre, hogy véleményt nyilvánítsanak. A határozat részleteiről azonban nem kívánt nyilatkozni. A portál szerint a határozattervezet pontot tehet az amerikai techóriás és az európai adatvédelmi szervezetek között évek óta folyó jogi procedúra végére.

A határozat több céget is érzékenyen érinthet

A Meta korábban többször is figyelmeztetett, hogy egy ehhez hasonló döntés számos Európában is elérhető szolgáltatásuk, köztük a Facebook és az Instagram leállítását vonná maga után. Mindez annak a következménye, hogy az Európai Unió Bírósága 2020 júliusában érvénytelenítette az EU és az Egyesült Államok között létrejött, a személyes adatok továbbítását lehetővé tevő adatvédelmi megállapodást, az úgynevezett Adatvédelmi Pajzsot (Privacy Shield).

Ez a transzatlanti adattovábbítási keretrendszer volt a jogalapja a célzott hirdetésekhez kulcsfontosságú adatok régiók közötti megosztásának. A most bejelentett ír határozat a portál szerint nemcsak a Meta vállalatot, de számos egyéb céget is érzékenyen érinthet.

Mandiner

Ez is érdekelheti:  Oroszország hátbatámadása nem változtat külpolitikáján

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük