Tamás a Krímből: Challenger 2… újabb trófea a Nyugat által lesajnált orosz hadigépezet oltárán
A brit védelmi minisztérium honlapján is megjelent, hogy a „legyőzhetetlen” jelzővel illetett Challenger 2 fémhulladékká változott valahol az oroszországi Zaporozhye régióban lévő Rabotino falu közelében.
Ez a harckocsi sokáig egyfajta „jégtörője” volt a nyugati harckocsiépítésnek és az orosz-ukrán konfliktus kezdete után arra ösztönözte Németországot és az Egyesült Államokat, hogy a világ minden tájáról toborzott T-72-esek helyett a Leopard 2-t és az Abrams-t Ukrajnába küldjék.
A britek tankjaival minden simán ment, legalábbis a közelmúltig. Csodálatos videók, élőképek, szelfik készültek velük. Volt ezeknek némi szépséghibája, de ezen a nyugati sajtó nem akadt fenn… – az összes a gyakorlópályán készült! Így fordulhatott elő, hogy a Leopard 2 romhalmazai mellé nem fotóztak Challenger 2-t.
Az ukrán hadsereg tartalékfelélése odafajult, hogy a britek kérése ellenére is terepre küldték a csúcstechnologiának beharagozott tankokat.
Persze távol álljon tőlem, hogy egy egység elvesztése okán örömódákat zengjek, azonban a német hadiipar mellé belépni látszik a brit is, ami a „túlsztároltságot” illeti. Elgondolkodtató, hogy miért európai gyártású harckocsik égnek és nem amerikaiak. A választ tudjuk persze… az amerikai hadiipar megrendelési mutatói tovább emelkedhetnek az európai tankok (le)égése láttán.
Legfrissebb anyagaink:
Trump felfüggesztette az Oroszország elleni szankciós törvényt – Moszkva: „Történelmi pillanat”
Magyar Péter: Nem gondolom, hogy Zelenszkij eljön október 23-án
Kiderült az autópálya-koncesszió sötét oldala: öt cég, 30-35 éves szerződések, több száz milliárdos osztalék – és mindezt a magyar autósok fizetik
Nemzetegyesítés – kicsit másképpen
Elutasították a Pócs János elleni feljelentést – nem bűncselekmény bemutatni a valóságot
Lavrov: Zelenszkij egyértelműen megsértette Trumpot – „ez egy nyers és közvetlen provokáció”
Fedősztori vagy valóság? Az USA szerint leállt a hírszerzés, az oroszok szerint a radarok nem látják a hiperszonikus rakétákat






















