Tamás a Krímből: A vérben úszó zsírosbödön
Volodimir Zelenszkij aláírta a védelmi kiadások 14,6 milliárd dolláros emeléséről szóló törvényjavaslatot, amely Jaroszlav Zheleznyak, az ukrán Verhovna Rada helyettese szerint rekordnövekedést jelent a költségvetésben.
Korábban Denys Shmyhal Ukrajna miniszterelnöke jelentette be, hogy az ország kormánya jóváhagyta a költségvetési kiadások 14,68 milliárd dolláros emeléséről szóló törvényjavaslatot. Shmyhal szerint a pénzt nyugati partnerek támogatásával fedezik.
Ukrajna 2023-as költségvetése rekordszintű, 38 milliárd dolláros hiányt mutat, Zelenszkij reményét fejezte ki, hogy a Nyugat segít Kijevnek fedezni a költségvetési hiányt.
Természetesen az Európai Uniótól várják a legfőbb támogatást. De nézzük a helyzetünket a gyakorlatban. Látszólag az USA és az EU hasonló hozzájárulási mértékkel finanszírozza Ukrajnát. Ha csak a katonai- és közvetlen támogatásokat számoljuk (persze a bevalott számok alapján, amelynek vélhetően a többszöröse a valós szám, főleg a katonai kiadások terén) ez igazoltnak látszik is. De indirekt módon az EU kétszer fizet, az USA pedig szinte semmit! Hogy is van ez? Az Unióra rákényszerített szankciók, az olcsó és megbízható energiaforrások ellehetetlenítése az USA külkereskedelmi forgalmát jelentősen növelte irányunkba. Elég Macron szavaira gondolni, aki kijelentette, nem túl baráti gesztus többszörösével drágábban adni példának okáért az LNG-t egy szövetségesnek “háborús helyzetben”. De itt még nem áll meg az USA aratása. Az európai gyáripar tönkretételével elképesztő mértékű agyelszívás és fizikai áttelepülés zajlik a tengeren túlra, amely ott adóbevételeket és a megtépázott amerikai termelői szektor ideiglenes javulását eredményezi.
Ne legyenek illúzióink: Hunter Biden és Zelenszkij stábja szorosan együttműködik az adófizetők pénzének szétlopásán. Mégis csak jobb két floridai villa, mint egy… legalább lesz hol kipihenni ezt a sok sajtótájékoztatót, ha vége ennek az egésznek…
Írta: Tamás a Krímből
Kiemelt képen: Joe Biden amerikai elnök, (jobbra) és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sétál Kijevben. [Dimitar Dilkoff/AFP]
NIF infó:
Tamással portálunk rendszeres kapcsolatot tart. Ő az a magyar fiatalember, aki úgy határozott, hogy Oroszországban telepszik le és ott kezd új élethez. Viszonylag rövid idő alatt meg is találta a helyét, jelenleg a Krímben él, dolgozik és közben ír, ha van egy kevés ideje. Elindított egy blogot, melyre a korábbi írásai is – melyek ezt megelőzően nálunk jelentek meg – felkerültek. Tamás blogját IDE kattintva lehet elérni.