KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szlovák képviselő: Nem normális, hogy magyar származású miniszterelnöke van az országnak

Rastislav Schlosár szerint ez Magyarországon nem történhetne meg.

A Paraméter arról ír, hogy újabb képviselők szálltak be az Ódor-kormány programnyilatkozatáról szóló vitába, köztük Rastislav Schlosár, aki 3 évvel ezelőtt még az ĽSNS listáján került be a parlamentbe, a párt frakciójának szétesése óta pedig függetlenként szerepel.

 

Schlosár felszólalásában kifogásolta, hogy Ódor Lajos miniszterelnök a Közép-európai Egyetemen (CEU) oktat, mert szerinte a kormányfő ezáltal „a Soros György-féle nyitott társadalom ideológiáját támogatja”. Kritizálta a kormány külpolitikai irányultságát, a roma kisebbségek megsegítésére vonatkozó tervet, valamint a dezinformációk elleni harcot is – írják. A képviselőtársaihoz fordulva azt mondta:

nincs rendben, hogy Ódor Lajos magyar nemzetiségűként Szlovákia miniszterelnöke lehet.

„Szlovákia történelmében most először fordul elő, hogy a miniszterelnök nem az államalkotó többséget képviseli, egy nemzetiségi kisebbség tagja. Lehet, hogy úgy gondolják, ezen semmi nem múlik, de én nem tudom elképzelni, hogy Magyarországon a három legfőbb közjogi méltóság egyike, a kormányfő az ott élő szlovák kisebbségből kerüljön ki”

– vélekedett a politikus.

A válasz sem késett

Rastislav Schlosár szavaira Ondrej Dostál SaS-es képviselő reagált elsőként: „Beismerni, hogy problémája van a miniszterelnök magyar nemzetiségével, az

nem más, mint fasizmus”

– mondta.

Ódor Lajos nemrég a Pátria Rádiónak adott interjúban reagált Robert Fico megjegyzésére. A korábbi háromszoros miniszterelnök nemrég „Soros-bérencnek” nevezte Ódort, aki így válaszolt: „Nem Soros György fizet engem, én fizetem Soros Györgyöt”.

 

Mandiner

Kiemelt kép: Facebook

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Zelenszkij: A Nyugat éppúgy védhetné Ukrajna légterét, mint Izraelét

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Szlovák képviselő: Nem normális, hogy magyar származású miniszterelnöke van az országnak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük