Szijjártó: újabb 200 ezer vakcinával segíti Magyarország Egyiptomot 📺
Egyiptomnak újabb 200 ezer vakcinával segítünk, ezáltal az eddig nyolc országnak küldött magyar vakcinaadományok száma meghaladja a 2,5 milliót – jelentette be szerda reggel a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban.
A Tunéziába induló Szijjártó Péter utazása előtt, a Ferihegyi repülőtéren arról beszélt, hogy Egyiptom fontos szerepet tölt be Európa biztonságának szavatolásában, hiszen az elmúlt öt évben „eredményesen gátolta meg az illegális migránsok Európa irányába történő megindulását”.
Nekünk fontos, hogy Egyiptom sikeres, biztonságos és stabil legyen, és ehhez járul most hozzá Magyarország 200 ezer vakcinával, annak érdekében, hogy az oltási kampányukat fel tudják gyorsítani és a járvánnyal szemben tudjanak védekezni – fogalmazott Szijjártó Péter.
MTI
Kiemelt képen Szijjártó Péter külügyminiszter indulás előtt / képernyőkép
Legfrissebb anyagaink:
Veszélyes tendencia: a választói korhatár csökkentése 16, sőt akár 14 évre
Kézi irányítás alatt az ügyészség? Magyar Péter nyilvánosan fenyegeti Hankó Balázst, miközben a legfőbb ügyész lemondott
Tovább folyik a rombolás, ebből még nagy baj lesz
Gulyás Virág kimondta: elég a tutyimutyiságból!
Botrány és aljasság: Magyar Péter egy Facebook-kommentben rúgta ki az Országgyűlés új főigazgatóját!
Hátba szúrták az országot? A kormány rábólintott a 21. oroszellenes szankciós csomagra!
Összeomlás a magyar üzemanyagpiacon: Megkezdődött a független benzinkutak kivéreztetése!






















