Szijjártó Péter: tovább bővül a valaha volt legnagyobb magyar közlekedésipari megrendelés
Tovább bővül minden idők legnagyobb magyar közlekedésipari megrendelése, miután az eddigi 1300 vasúti kocsin felül újabb 50-et rendel az egyiptomi vasúttársaság egy alapvetően magyar konzorciumtól – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-egyiptomi gazdasági vegyes bizottság negyedik ülését követően kiemelte, hogy a magyar közlekedésipar Egyiptomtól kapta a valaha volt legnagyobb megrendelését, ennek keretében eddig 724 vasúti kocsit szállítottak le, 626 pedig még gyártás alatt áll a Dunakeszi Járműjavítóban.
Ez egészült ki most újabb 50 kocsival, s ezzel a korábbi egymilliárd eurós szerződés mintegy 1,1 milliárd euróra nőtt – közölte.
Leszögezte, hogy az ukrajnai háború miatt még a korábbinál is fontosabbak a megbízható nemzetközi együttműködések, és a két ország kapcsolatát a kölcsönös tisztelet mellett ez jellemzi, ami hozzájárult jelentős sikerek eléréséhez.
Utóbbi kapcsán arról is beszámolt, hogy tavaly csúcsot döntött a magyar-egyiptomi agrárkereskedelmi forgalom, értéke 80 százalékos bővülést követően megközelítette a 30 millió dollárt.
Szijjártó Péter a Rania A. al-Masat nemzetközi együttműködésért felelős egyiptomi miniszterrel közös sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy az együttműködés legfontosabb területe az energetika, miután mindkét ország a nukleáris energiára helyezi a hangsúlyt az ellátásbiztonság és a zöld átmenet terén.
Aláhúzta: Magyarország és Egyiptom ugyanazon technológiával és kivitelezővel építi új reaktorait, ami a műszaki, tudományos és oktatási együttműködés számára is komoly lehetőségeket jelent.
„Hiszünk abban, hogy a nukleáris energia a jövő energiája, hiszen olcsó, biztonságos és fenntartható módja a villamosenergia előállításának” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a felek kiterjedt nukleáris együttműködést kívánnak felépíteni.
Majd arra is kitért, hogy bár az orosz Gazprom megbízható földgázszállító, a diverzifikáció jegyében új forrásokat kell keresni annak érdekében, hogy hazánk „kiterjedtebb szerződéses kapcsolatrendszerrel rendelkezhessen”.
Aláhúzta: Egyiptom ezen a téren is lehetséges megoldás, a szállítás jelenleg cseppfolyósított formában lehetséges, de tervben van egy európai uniós támogatású gázvezeték építése is Dél-Európába.
A miniszter az ukrajnai háborút is érintette, és úgy vélekedett, hogy békére van szükség ahhoz, hogy a világgazdaság visszatérhessen a korábbi, hosszú távú fejlődést lehetővé tevő működéséhez.
Figyelmeztetett, mivel Magyarország és Egyiptom is mélyen integrálódott a világgazdaságba, mindkét félnek érdeke, hogy minél előbb béke legyen.
Kiemelte, hogy Egyiptom biztonsági szempontból is stratégiai partnere Magyarországnak és Európának. Egyiptom fontos és stabil bástyája Európa észak-afrikai védvonalának azzal, hogy meggátolja az illegális bevándorlási folyamatok kiteljesedését, ennek híján a migrációs nyomás jóval erősebb lenne – közölte.
„Amit értenek Kairóban, azt sajnos egyelőre nem értik Brüsszelben, hogy az illegális migrációt nem menedzselni kell, hanem megállítani. Csak így lehet garantálni az európai kontinens biztonságát” – fogalmazott.
A felek szándéknyilatkozatot írtak alá a nemzetközi fejlesztési tapasztalatok átadásáról és a szociális ügyekben való együttműködésről.
Szijjártó Péter és Rania A. al-Masat közös sajtótájékoztatója:
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…