Szijjártó Péter székelyföldi útja és annak háttérüzenete egy felvidéki magyar szemével
Február 14-én hétfőn, Szijjártó Péter külügyminiszter egynapos székelyföldi látogatásra érkezett, ahol a Maros megyei és a marosvásárhelyi önkormányzat magyar vezetőivel tanácskozott, majd Sepsiszentgyörgyre és Mádéfalvára is ellátogatott. Nem ment el ugyanakkor Székelyudvarhelyre.
Mede Ferenc felvidéki magyarként ezen a héten viszont ott járt Székelyhon fővárosában és beszélgetett. Beszélgetett az ott élőkkel, egyszerű, hétköznapi emberekkel éppen úgy, mint a város több prominens szereplőjével.
Tapasztalatait közösségi oldalán osztotta meg, mert ugyan választanak a székelyek is, de azért nincs minden rendben…
Választanak a Székelyek…. is.
Sajnálatos módon súlyos ellentmondás feszül a Szijjártó Péter által székelyföldi útján kimondottak, és a látogatás ki nem mondott, de annál súlyosabb háttérüzenete között. És ez nem tesz jót a magyar ügynek, s a választásoknak sem.
A dolog lényege, hogy Udvarhely jelenlegi polgármestere nem volt hajlandó „befeküdni” a Fidesz által erőltetett erdélyi látszatkoalíció erővonalai mentén mozgó, Szász Jenő által (is) mozgatott gazdasági „érdekeknek”, aminek következtében Magyarország Kormánya ignorálja a legmagyarabb székely város, mondhatni a Székelyföld origóját. Ennek következtében elmaradnak a magyarországi támogatások, s így már nem csak Bukarest, de Budapest is rombolásba kezdett a székelység kárára.
Ennek egyik politikai kicsúcsosodását láthattuk hétfőn, 2022 február 14-én, amikor is a magyar külügyminiszter tüntetőleg kihagyta Székelyudvarhelyt a meglátogatott székely települések sorából, mintegy megüzenve, hogy dádádá rosszfiú, vagy beállsz a sorba, vagy éhen döglesz, s ebbe a románok is szívesen besegítenek, hiszen ő általuk akadályoztuk meg egy politikai tömörülés legitim bejegyzését a román belügynél.
Szóval, miközben a külügyminiszter úr arról beszél Madéfalván, hogy Magyarország Kormánya ellenáll a brüsszeli hivatalnokok „pénzmegvonásos gyarmatosító” erőfeszítéseinek, ugyanezt a „technikát” alkalmazza azon székely várossal szemben, melyben egyedüliként Székelyföldön (!!!) kizárólag magyar nyelven folynak az önkormányzati testület hivatalos megbeszélései.
Biztos, hogy előre megyünk így, kedves Orbán Viktor?
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…