Szijjártó: a kormány célja, hogy minden vágyott gyerek megszülethessen Magyarországon
A kormány egyik legfőbb célkitűzése, hogy minden vágyott gyerek megszülethessen Magyarországon – jelentette ki hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház megújult szülészeti osztályának átadóján hangsúlyozta, hogy míg korábban öt vágyott gyermekből mindössze egy jött világra, mára ez az arány ötből négy.
Hozzátette, hogy ezzel egyidejűleg a termékenységi arányszám a 2011-es 1,23-ról 2020-ra 1,56-ra nőtt Magyarországon, ami 27 százalékos emelkedést jelent, egyúttal legnagyobb mértékű bővülést az Európai Unióban ezen regisztrált időszakban.
Majd rámutatott, hogy ha nem nőtt volna így a termékenységi arányszám, akkor 123 ezerrel kevesebb gyerek született volna ebben az időszakban.
Szijjártó Péter leszögezte, hogy a koronavírus-járvány nagy megpróbáltatásokat hozott az elmúlt két évben, de még az emiatti feladatok sem feledtethetik a hosszú távú nemzeti célok végrehajtását.
Ezek közül szerinte az első helyen a demográfiai fordulat elérése áll, annak biztosítása, hogy minden vágyott gyerek megszülethessen, hogy a gyerekvállalás ne gazdasági kérdés legyen és ne hozza hátrányos helyzetbe azokat, akik emellett döntenek.
„Amit kormányzati eszközökkel a józan ész keretei között meg lehetett tenni, azt meg is tettük”
– fogalmazott.
Példaként említette a babaváró és az otthonteremtési támogatást, a gyermekgondozási díj maximális összegének megemelését, illetve azt, hogy az idei év elején visszafizetik a gyereket nevelő családok tavaly befizetett személyi jövedelemadóját.
A miniszter arról számolt be, hogy ebbe a sorba illeszkedik a szülészetek korszerűsítése is, hogy megteremtsék a lehető legjobb körülményeket. Erre a célra tízmilliárd forintot fordít a kormány, az első ütemben 44, a másodikban 53 kórház érintett, de az infrastruktúra-fejlesztésen felül továbbképzési programokat is biztosítanak. A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház 84 millió forintot kapott a program keretében.
„Az elmúlt 12 év társadalom- és gazdaságpolitikai stratégiájának középpontjába a családokat állítottuk, amelyek apából, anyából és gyermekből – lehetőleg minél több gyermekből – állnak”
– közölte.
Kiemelt kép: Dunaújváros, 2022. január 17.Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház megújult szülészeti osztályának átadóján 2022. január 17-én.MTI/Koszticsák Szilárd
MTI
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…