UKRAJNA 2025: ÍGY NÉZ KI EGY DIKTATÚRA BELÜLRŐL, AHOL NEM SZÁMÍT AZ EMBERÉLET
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szentkirályi Alexandra: Semmibe vezető liftet építettek egy erzsébetvárosi házban (videó)

Egy lift, ami ugyanolyan használhatatlan, mint a balos városvezetés: a DK-s Niedermüller Péternek, a VII. kerület polgármesterének sikerült felépítenie egy semmibe vezető, nem működő liftet – írta a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje hétfőn a Facebook-oldalán.

Szentkirályi Alexandra bejegyzése szerint egy, a házban lakó idős férfi azt mondta neki, hogy nehezek a mindennapjai a lift hiánya miatt. Mindez 40 millió forintba került a kerületnek és a ház lakóinak – tette hozzá.

„Tegyünk róla június 9-én, hogy Karácsonyék és barátaik ne okozhassanak több kárt a fővárosban és a kerületekben. Változást Budapesten!”

– szólított fel a főpolgármester-jelölt.

A bejegyzéshez csatolt videóból kiderült az is, hogy a liftet két éve szerelték be, de még tavaly augusztusban is végeztek rajta különböző munkálatokat, addig pedig még kilépő és korlátok sem voltak, „tehát tényleg a semmibe lehetett kilépni” – hangzott el.

A videóban egy idős férfi azt mondta Szentkirályi Alexandrának, hogy ő a második emeleten lakik, így a csomagjaival gyalog kell felmennie. A jelölt azt ígérte, hogy ha rajtuk múlik, azon lesznek, hogy a lift minél előbb működjön.

MN

Ez is érdekelheti:  Zelenszkij kürtölte szét a Csernobil elleni "orosz dróntámadást"

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!