Százak tüntettek Kubában a kommunista párt egyik székhelye előtt
Százak tüntettek helyi idő szerint szombat este Kubában a kormány ellen Caimanera városában a kormányzó kommunista párt székhelye előtt.
A közösségi médiában megjelent felvételek szerint az amerikai Guantánamo támaszpont közelében található városban tartott megmozdulás résztvevői egyebek között azt skandálták, hogy “szabadság, szabadság”.
A kormánykritikus 14ymedio hírportál szerint az elégedetlenkedőkkel szemben a kubai belügyminisztériumhoz tartozó különleges alakulatok léptek fel.
“Követeljük, hogy tartsák tiszteletben a polgárok békés tüntetéshez való jogát. Követeljük a Kommunista Párttól azokat a politikai, gazdasági és társadalmi reformokat, amelyekre az országnak szüksége van. Az elnyomás nem lehet válasz a mostani kétségbeejtő helyzetre”
– közölte a kubai Emberi Jogok Megfigyelőközpontja nevű jogvédő szervezet.
Az internetes forgalmat figyelemmel kísérő Netblocks nevű szervezet szerint a havannai hatóságok időközben csaknem teljes internetzárlatot léptettek életbe.
Mabel Pozo, az állami rádió egyik műsorvezetője nem sokkal korábban a közösségi médiában azt írta, a tiltakozás azzal kezdődött, hogy “különböző állampolgárok, akik közül egyesek ittas állapotban voltak, a kubai társadalmi folyamattal és elégedetlenségükkel kapcsolatos szólamokat kezdtek kiabálni”. Hozzátette, hogy a biztonsági erők más emberek segítségével meg tudták győzni az utcákon gyülekező embereket, hogy menjenek haza.
A kommunista vezetésű karibi szigeten ritkának mondhatók a nyilvános tüntetések az ország kormányával szemben. A 2021. júliusi tömegtüntetések nyomán százakat vettek őrizetbe és ítéltek hosszú börtönbüntetésekre.
Mindazonáltal a feszültség felgyülemlett az utóbbi hetekben, a súlyos üzemanyaghiány komoly tehertételt jelentett a sziget tömegközlekedésére, áram- és élelmiszer-ellátására.