Svéd országos rendőrfőnök: A bűnözés olyan szintű, amit korábban sosem láttunk Svédországban
„A halálos lövöldözések, robbantások és más súlyos bűncselekmények hatalmas terhet rónak a rendőrségre” – írja Anders Thornberg.
Elkeserítő képet fest Svédország országos rendőrfőkapitánya, Anders Thornberg a skandináv állam közbiztonsági állapotáról. A Dagens Nyheterbe írt cikkében a bűnözéssel kapcsolatosan úgy fogalmaz:
Amit most látunk, kiugró, rendkívül súlyos és olyan szintű, amit korábban sohasem láttunk Svédországban”.
Elmondása szerint munkatársait éjt nappallá téve riasztják lövöldözésekhez, robbanásokhoz, és súlyos erőszakos bűncselekményekhez, ez pedig hatalmas terhet ró a rendőrségre. „Bár a fogdák és a börtönök túlzsúfoltak, még többet kell tenniük annak érdekében, hogy megfékezzék a bandákat” – teszi hozzá.
Kiemelte, hogy jelentősen megnehezíti a nyomozati munkát, hogy egyre nehezebb az áldozatokat és a tanúkat szóra bírni, ma már szinte sohasem tesznek terhelő vallomást. Ennek eredményeként a perek bonyolultabbá, elhúzódóbbá válnak, és kiterjedt törvényszéki vizsgálatokat tesznek szükségessé. Az elkövetők életkora egyre alacsonyabb, és amikor gyermekek követnek el súlyos erőszakos bűncselekményeket, a nyomozás még nehezebbé válik, és sokkal több emberrel kell együttműködniük.
A rendőrfőnök szerint hosszú távon csak egy megoldás van a jelenlegi helyzetre, és ez pedig az, ha nő a rendőrállomány, és még többen csatlakoznak a rendfenntartókhoz.
Mandiner
Kiemelt kép: Migránssal szemben intézkedő svéd rendőrök. Fotó: Drago Prvulovic / TT NEWS AGENCY / AFP.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…