Hirdetés

Sütő Gábor: Tudatunk védelme (4) – NEMZETI TUDATUNK ÉS A VILÁGVÁLSÁG

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

 

Ki értette így az embert,

                                – és ily kevéssé önmagát?

Nem volt még ily testvériség,

                               – és soha ily nagy árvaság.

                                A történelmet átpillantom,

        – sötét félelem egy napom.

Múlt, jövő – felmért, tiszta térkép,

a jelen – tévesztő vadon.

Váci Mihály: Huszadik század

 

A jelen írással azonos főcímet viselő előzményekben a témakör annak idején ismert legfontosabb vonatkozásait, okait, okozóit, okozatait tárgyaltuk. Életünkről, de lehet, hogy az emberiség létéről lévén szó, semminek nem beszélhettünk mellé. Ezúttal sem tehetjük.

 

NEMZETI TUDATUNK ÉS A VILÁGVÁLSÁG

A magyar nemzeti tudat védelmének napirenden lévő, a 2022-es választások után is napirenden tartandó, megoldandó feladatai közül a leginkább húsbavágóknak minősíthetőkre térünk ki. Mindet messze nem tudjuk górcső alá venni; mégis hosszú a lista, így az írás is. Ámde nem spórolhatunk a tudatosodással, sem a tudatosítással. A tudatosítandók kellő rögzítése érdekében a legélesebben felvetődő kulcskérdések ismétlődő körbejárásáról sem mondhatunk le. S hála a gyanúkeltő ellentmondásos fejleményeknek, kijelentéseknek és intézkedéseknek, nem volt nehéz elkerülni, hogy unalmas se legyen. Arra meg nem is törekedtünk, hogy ne legyen ijesztő, ébresztő, tudatosító. Miért is tettük volna? Mindent, ami itt következik, önmagunknak mondjuk, önmagunk védelmére és tudatosítására.

Bíráló szavaink értelmezéséhez pedig leszögezzük, nem osztjuk a nemzetellenes és nemzetidegen ellenzéknek, az emberellenes globális háttérhatalom hazai szövetségeseinek szavait, tetteit, sőt tudatosan elkövetett nemzetellenes bűnnek, hazaárulásnak tartjuk. (kiem.: szerk.) A jelenlegi magyar politikát (már amennyit látunk belőle) általában támogatva, ellentmondásos érzéssel, de azt sem helyeselhetjük, hogy kormányzati- és egészségügyi szerveink a világjárványt a háttérhatalom nyíltan meghirdetett emberirtó és válságteremtő politikájától, a nemzetközi vonatkozásoktól függetlenül próbálják megérteni, megértetni és kezelni. Tucatjával lehetne idézni háttérhatalmi „illetékesek” fentieket bizonyító megnyilatkozásait. Az elhúzódó fejlemények láttán, komoly következményekkel járható hibának tartjuk ezek figyelmen kívül hagyását, mert enélkül sok kérdésben nem is lehet helyes és meggyőző álláspontra jutni, ismeretében viszont más színben tűnhet fel a világjárvány, ahogy az alábbi kettőből kiderül.

2010-ben a Rockefeller Alapítvány közzétette a „A jövő forgatókönyvét”, benne az akkor még csak közelgőként emlegetett globális járványt, amelynek az emberiség feletti kényuralmi ellenőrzést kell eredményeznie. Klaus Schwab (Henry Kissinger tanítványa és bizalmasa), a davosi Világkereskedelmi Fórum elnöke nemrég megjelent „A Nagy Újraindítás” c. könyvében tételesen leírja mindazt, amit most átélünk. Bill Gates nem győzi ismételgetni, hogy az egész emberiséget be kell oltani, és hogy fennáll a veszélye a járványnál is súlyosabb másféle próbatételnek. Valamennyiünk emlékezetében pedig friss még mindaz, amit az elmúlt két évben átszenvedtünk. Még ezeknél is hitelesebb bizonyítékokra várunk? Az ország így felkészületlen marad a látszólag vismajorként, de valójában háttérhatalmi mesterkedésként ránk törő, távlatilag súlyosbodó világpolitikai összefüggésekre és fejleményekre, amelyek majd egyszerre, villámcsapásként rontanak ránk, ezért beláthatatlan társadalompolitikai következményeket válthatnak ki. Tekintettel arra, hogy a kormány több fronton kényszerül politikai harcra, feltételezhető, hogy e késlekedésben vezérelheti olyan ésszerűnek tűnő meggondolás, hogy ne nyisson újabb frontot. De a többi frontot sem ő nyitotta, hanem ellene, a szuverén államok ellen nyitották az összeesküvő háttérhatalmasok, ahogy a világjárvány és a „Nagy újraindítás” frontját is, és mindez már le is lelepleződött a világ előtt. Politikának, egészségügynek ezzel a valósággal kell szembenéznie. S hogy hova vezethet, ha nem teszi, szemléltetően mutatja a nyugat-európai fejetlenség és önpusztítás. A kritikus nemzetközi és hazai helyzetben, a maga módján és a jelen pillanatban ellenzéki-háttérhatalmi és kormányzati meggondolás egyaránt szélsőségesnek minősíthető. Az egyik a háttérhatalmi szándékok védelmében tudatosan félremagyarázza, a másik ismeretlen okból, de feltehetőleg ugyancsak tudatosan (hiszen a kormánynak sokkal többet kell tudnia az elmúlt két évben átélt események hátteréről, előzményeiről, okairól és okozóiról, mint amennyit érinthetünk), eltekint a világhelyzet nyilvános közérdekű elemzésétől, s ezzel mindkettő hátrányosan befolyásolja nemzeti tudatunk fejlődését. Holott nyilvánvaló, valamennyi társadalmi szereplőnek az a hasznos, ha kimondja az igazat, vagy az igaznak vélt álláspontját. Legfeljebb vita kerekedik, amelyben megerősödhet, vagy újjászülethet az igazság.

 

Testünk és lelkünk védelme

Az okságilag elválaszthatatlanul összefonódó, s egyaránt mesterséges gazdasági világválság és koronavírus világjárvány szintúgy mesterségesen elhúzódó körülményei között törvényszerűen neki kell futnunk negyedszer is az emberi tudat témakörének, a történelempolitikailag megkövetelt harcra mozgósításának. Az ellentmondásos fejlemények folytatódását, elmélyülését és sötét távlatait látva, vélhetően nem is utoljára. El kell fogadtatni, hogy a megfelelő orvosi és a minimálisan szükséges, de körültekintőbb hatósági korlátozó intézkedések mellett az emberi tudat józansága még fontosabb szerepet játszik a művi kettős válság leküzdésében. Parancsoló foglalkozni vele, mert a válság-vírus páros mögött meghúzódó háttérhatalmi szándék az emberi lét kisemmizéséhez, nem kizárható, hogy megsemmisüléséhez vezethet, ha ellenében csak a testet védjük, de a lelket, a szellemet nem.

Mindennek okán nyugtalanító, hogy a szükséges fokozott védekezés mellett felelős szájakból, a globális vonatkozások ugyancsak figyelmen kívül hagyásával, fenyegető indulatos vádak hangzanak el, akkor is, ha ezek nem azonosíthatóak a háttérhatalom szándékaival. Az ok-okozat említett tisztázatlan nemzetközi körülményei között elkerülhetetlen is ellentmondások keletkezése, de a szélsőséges észjárást ki kell zárnunk. A maszk kezdeti fontossága egyértelműen megkérdőjeleződött, sőt káros voltát is kimutatták, most mégis a visszaállításáról van szó. A karantén részleteiről is hasonló vita folyik. Felelős politikus országra szólóan bejelentette, hogy nem lesz szükség harmadik oltásra, majd pár nap múlva ugyanő határozottan felszólított a felvételére. Az ilyen éles fordulatok elkerülhetetlenül elbizonytalanítják az embereket, erősítik a vakcinákat előállító gyógyszeripari maffia iránti világszerte növekvő kételyeket. Egyik virológusunk mégis állította, hogy „A még be nem oltott két és fél millió fő oltakozási hajlandóságán múlik, hogy milyen súlyos lesz a koronavírus-járvány negyedik hulláma”. Másik politikus, a háttértől ugyancsak elvonatkoztatva, felelőtlenül fenyegetett: „aki még azon gondolkodik, hogy valamiféle álhírek gyártásával vagy propagandával gyengítse az oltási kedvet, legyen nagyon óvatos, mert őket mind egytől egyig személyes felelősség fogja terhelni az esetleges halálesetekért és az esetleges károkért.” A sajtó és egyes közszereplők lelkiismeretlenül az oltatlanokra hárítanak minden felelősséget, de mintha a hatalom egyes szervei is hajlanának efelé. Lehet – reméljük is – hogy véletlen, de ez érződik ki egy súlyos hibából is.

A kormányzati szervek, az Országgyűlés jóváhagyása, vagy az immár intézményesült nemzeti konzultáció nélkül, a vállalatokra és a vállalkozókra ruházták a jogot, hogy alkalmazottaikat az oltás-sorozat felvételére kényszeríthessék. A hazafias közvélemény ezt kezdettől fogva alkotmány- és törvényellenes lépésnek nyilvánította, ráadásul önkényt, ellenségeskedést, káoszt, esetleg polgárháborús jelenségeket is szül. A háttérhatalmasok meg dörzsölik a markukat. Késlekedés nélkül vissza kell vonni. A legjobbnak minősíthető napilapunkban tekintélyes újságíró tollából olvashattuk: „van azonban egy erőszakos kisebbség, akik szabadságjogaik korlátozását látják abban, hogy nem fertőzhetik meg szabadon embertársaikat. Lehetnek ezek akár vírustagadók, idióta tévtanok követői, a természetes életmód korlátolt, beszűkült agyú hívei. De lehetnek egyszerűen felelőtlen, lusta disznók is.” Egyik kamarai vezető pedig felháborodottan fejtette ki, hogy az oltatlanok korlátozzák az ő mozgását és fenyegetik a biztonságát.

Ijesztő, hogy komoly embereket is gyorsan és könnyen lehet teljesen eltájolni. Mert állítsuk csak fel e kijelentések logikai képletét. Mit is állítanak fenyegetésekkel és durvaságokkal vegyítve? Azt, hogy az oltatlanok az erőszakosak, és ők fertőzik meg az immár beoltottakat, akiknek pedig elvben immunizáltaknak kellene lenniük! Hihetetlen, miféle tévelygő felsőbbségi-diktátori hajlamok kitörését válthatja ki egyesekből a mesterségesen keltett, felfokozott globális pszichózis! Jól tervezett a háttérhatalom. Ám mi tanuljunk belőle: legyen elismert orvos, vagy tekintélyes politikus, a magyar hazafiak – oltottak és oltatlanok egyaránt – visszautasítják az efféle politikailag és orvosilag bizonyíthatatlan fenyegető, a nemzeti egységet gyengítő, a háttérhatalmi szándékokat viszont közvetve elősegítő, a gyógyszeripari maffia iránt vak bizalmat tükröző kijelentéseket. És fel is teszik a kérdést: miért nem a háttérhatalmasokat fenyegetik, miért nem őket vonják felelősségre? Ki-ki a saját szakterületén miért nem az emberiség számára nyilvánvalónál is nyilvánvalóbb legfontosabb kérdés tisztázásáért harcol, éspedig hogy honnan eredt és kik gerjesztik és terjesztik az újabb és újabb koronavírus hullámokat? Hazafias közvéleményünk joggal értetlenkedik, hogy erre még utalást sem tettek; mintha éppen ez a létkérdés nem is létezne, és őket nem is érintené. Senkit nem akarunk alaptalanul megbántani, de elvárjuk, vegyék észre, hogy a fentiekhez hasonló eljárások felelőtlenül rossz irányba befolyásolják a közvéleményt, nyugtalanítanak oltottakat, oltatlanokat egyaránt, s ami a legrosszabb, szembeállítják őket olyan kritikus pillanatban, amikor egységre van parancsoló szükség. Egészségügyi és politikai hatóságaink is értsék meg végre, hogy a negyedik hullám sem azért jelent meg, mert három millió magyar nem oltatta be magát, hanem mert ártalmatlanítás és felelősségre vonás céljából senki a világon nem keresi komolyan a koronavírus eredetét, okait/okozóit, ami pedig már az eddig kiderült tényekből sem tűnik lehetetlennek. Enélkül pedig a járványnak csak akkor lesz vége, amikor a háttérhatalom jónak látja. Azt pedig várhatjuk. A nemzetközi orvostársadalom már számtalanszor konkrétan meg is nevezte a felelősöket, a kört, amelyhez tartoznak, de azok tagadnak, és cinkosaik, ügynökeik védik őket. Legújabban még az amerikai titkosszolgálatokat is bevetették, amelyek hosszas vizsgálódás után október végén kollektíven bejelentették, valószínűleg sohasem lehet megállapítani, honnan eredt a koronavírus, de biztos, hogy nem biológiai fegyver. Holott közismert, hogy az USA és Kína együttműködött a létrehozására irányuló kutatásban. 2015-ben a Natura folyóirat közzé is tette, hogy Fort Detric amerikai katonai laboratóriumban előállították az emberről emberre terjedő koronavírust. Majd állítólag gyorsan bezárták a laboratóriumot, s amerikai pénzen a közös kutatást Wuhanban folytatták. Ennek a részletei is ismertté váltak, senki nem cáfolta, de mind a WHO (bár két küldöttséget is menesztett Wuhanba), mind az egészségügyi és politikai szervek minden országban egyaránt elhallgatják, mintha mi sem történt volna. Sőt világszerte, így nálunk is egyre többször hallhatjuk, láthatjuk a jóslást, hogy a vírus itt marad velünk, azaz béküljünk meg vele és mindazzal, ami a háttérhatalom elképzelése szerint vár ránk. Nem világosítanak fel azonban arról, hogy ezt az orvostudomány állítja, vagy a politika sugallja? Azt is elhallgatják, hogy honnan/kitől tudják ilyen bizonyosan? A kialakult helyzetben, ezek tisztázása nélkül ennél felelőtlenebb (avagy árulkodóbb) kijelentést aligha lehetne tenni. Nyíltan írnak arról is, hogy „durvább az idén a többi vírus, mint a koronavírus előtti időszakban”. Csak nem azért, mert erősítés helyett valami gyengíti az immunrendszerünket?

Amíg pedig a nemzetközi közösség „nem talál rá” a részben már ismert és meg is nevezett bűnösökre, a háttérhatalmi téveszme kivitelezőire, fennáll az ötödik, a hatodik és további hullámok veszélye, azaz kockázatnak van kitéve az emberiség sorsa. Ehelyett nálunk tendenciaként az érvényesül, hogy még az esetleges majdan bekövetkező tragikus jövőért sem a különösebben már nem is bujkáló háttérhatalmi bűnöseket, hanem a társadalom jelentős részét, nem kizárt, hogy e kérdésben tudatosodottabb részét, teszik máris felelőssé. Holott mennyivel érdekesebb, sőt fontos lenne, ha inkább azt derítenék ki, hogy a Rothschild, a Rockefeller család és a többi háttérhatalmas beoltatta-e magát. Merthogy már ez az egyetlen információ is sokmindent elárulna és útmutatóul szolgálna. (kiem.:szerk.) Persze, bizonyított oltásra és nem a tv előtti műkedvelő tűszúrásra gondolunk. Illetékeseink sejthetnék tehát, bizonyos kérdésekben nem az irántuk meglévő bizalom megőrzésének útján haladnak, s hogy a magyar hazafiak nemcsak nem akarnak hasonló vádaskodásokat hallani, de a szükséges nemzeti egység szempontjából az eddigiek magyarázatát nemcsak hasznosnak, hanem kívánatosnak is tartják. Nem annak bizonygatását, hogy igazuk volt, hanem hogy történelempolitikailag miért voltak helytelenek az említett kijelentéseik. Tartanak tőle, ha a hatalom birtokában továbbra is így kezelik, s hagyják kezelni nemzetünk és az emberiség létkérdését, kis idő után már késő lesz az ébredés, nekik is, nekünk is. Ennek szó szerint holtbiztos tudata kellene, hogy irányítsa és összehangolja parancsolóan szükséges közös nemzeti lépteinket.

Ha valaha, most a legmesszebbmenőkig éberséget kell tanúsítanunk nemcsak nekünk, hanem az emberiségnek. Mindenkinek tudatában kell lennie, olyan pillanatokat élünk, amikor nemcsak az erőre kell támaszkodni, hanem a legszélesebb tudásra és akarat uralta tudatra is. Kulcskérdés, hogy a lehető legpontosabban tudjuk, kik és mit tesznek, mi történik valójában a világban, országunkban, mi folyik környezetünkben, sőt a szó legszorosabb értelmében immár bennünk is.

 

Fonák világhelyzet

A következő gondolatoknak azt az elevenbe vágóbb alcímet is adhatnánk, hogy kik, miért, milyen „jogon” ítélnek milliókat halálra? Egyedülállóan sajátságos világháború folyik ugyanis. Az emberi történelemben először nem országok, vagy tömbök csatáznak egymással, hanem az összeesküvés évszázados titkos hálózatából nyíltan hadszíntérre lépett, emberi mivoltából kivetkezett globális elitnek nevezett szűk csoport üzent hadat az egész emberiségnek. Két év eseményeit áttekintve, több mint valószínű, hogy az összeesküvők vetették be a biofegyvert is az emberiség ellen a számukra kívánatos, nyíltan meghirdetett globális gazdasági-pénzügyi válság kiprovokálására, a „nagy újraindítás” lejátszására. A magukat kiválasztottnak hívők tömegeket ítélnek halálra, soknak tartják őket, mert istennek képzelik magukat. Céljuk saját világkormány létrehozása, az emberiség vagyonának újrafelosztása. Ennek okán emberileg semmiképpen nem elit, hanem az emberiség alja, valójában nem is globális, csak annak nevezett maroknyi szabadkőműves-zsidó, pénzügyi, gyógyszeripari háttérhatalom, ahogy az interneten és komoly tanulmányokban minősítik. Az általa indított háború viszont globális; felölel minden frontot. Globálisnak tervezi a tartalékolt, de már a meglebegtetésen túljutott, s fő uralmi, rabszolgatartó eszközének szánt globális digitális pénzt is, amelynek bevezetésével végleg tőle függővé válna az egész emberiség, ugyanis akkor zárhatják el, amikor akarják, ahogy próbaként a minap a Facebookkal is tették néhány órára. A digitális pénz behozhatatlan hátránya, hogy egyszerű áramszünet esetén minden teketória nélkül megszűnik, amivel elérik, hogy a tulajdonosa is teljesen kiszolgáltatottá, tehetetlenné válik. (Ezért sorakoznak az e minőségében haldokló dollár helyett az új világpénzért csatasorba álló nemzetközi valuták. E veszélyt érzékelve akarja átállítani a háttérhatalom a világot a saját digitális pénzére). A pénzügyi mellett gazdasági, jogi, politikai, nemi, pszichológiai, faji és egyéb frontok közül jelenleg különösen aktív biológiai, pszichológiai, egészségügyi fronton. Az ő szempontjából nézve az egészségügyi frontra összpontosítás „logikus”, hiszen ahogy vezéralakjai meg is hirdették, túl sok az éhes száj, elég lenne belőlük úgy ötszázmillió. Évek óta sorakoztatják, próbálgatják is halálhozó eszközeiket: AIDS, ebola, sertésinfluenza, madárinfluenzák, szexuális korcsosulások, repülőgépekből ömlesztett fémoxid felhők, G5 halálsugár, butító informatikai kényelmi szolgáltatások, amelyek egytől-egyik káros sugárzásokat is bocsátanak ki. Majd az influenza elleni tömeges oltás sikertelen erőltetését követően a koronavírus végtelen számúnak ígérkező változataira és hullámaira hivatkozva, az egész emberiség ismeretlen utóhatású vakcinával történő ugyancsak nyíltan meghirdetett beoltási kísérlete.

Mindezzel párhuzamosan folyik a társadalmi-közösségi érintkezések korlátozása, szellemi-pszichológiai bebeszélés a népszerűvé mesterkedett és közösséginek nevezett internetes hálók hatékony eszközével. Ezek egyben a külföldi politikai ellenfeleink és a hazai ellenzék szócsövei is, de sajnos, kormányzati szerveink is gyanútlanul élnek vele. A háttérhatalmi összeesküvők a felnövekvő korosztályokat arra kényszerítik, hogy felejtsék el szavakban kifejezni érzelmeiket, hiszen az interneten kéz alatt ott vannak a hangulatjelek; ezért életszagú esetekben, számítógép és mobiltelefon nélkül gyakrabban némáknak, bénáknak, gyámolatlanoknak is bizonyulnak. Óriási ütemben folytatja más társadalmi cselekvésmódok megváltoztatását is, kezdve az étkezési hagyományoktól, a kapcsolati modoron át a pénzkezelési szokásokig (McDonald, sms, készpénzforgalom korlátozása). Elszemélyteleníti a vásárlásokat, ügyintézéseket, sikeresen erőlteti az otthoni munka, távoktatás, távgyógyítás, távvásárlás, stb. bevezetését, azaz a közösségrombolást. Megváltoztatja szavaink, fogalmaink tartalmi jelentését, sikeresen elangolosítja nyelvünket, gondoljunk csak a magyar megfelelőik helyett beözönlő, előkelősködően felkarolt idegen szavakra és rövidítésekre. Mindezzel roncsolja, ellehetetleníti a hagyományos társadalmi viszonyokat, minőségileg lerontja a közösségi, emberi kapcsolatokat, akadályozza szolidaritás, vagy ellenállás kialakulását a művi intézkedéseivel szemben.

A háttérhatalom legkártékonyabb fegyverei közé tartozik a hagyományos emberi szexuális tudatot megkérdőjelező és korcsosulásokat terjesztő LMBTQNZ mozgalom, amelyet a háttérhatalom nálunk is politika erővé növelt ki, anélkül, hogy időben kellő ellenállást tanúsítottunk volna. Önmagukat már hetvenvalahányképpen meghatározó buzik ordibálják naponta és országszerte, hogy fogjuk be a szánkat, mert a szexualitás magánügy. Ők azonban, idegen utasításokat követve, nem tartják ehhez magukat! Önmaguk teszik közüggyé azzal, hogy a saját szexuális korcsosulásaikat akarják terjeszteni már az óvodások között is, és rákényszeríteni az egész társadalomra. Nyomulásuk révén szexuális tudati káosz uralkodik, sőt az LMBTQNZ már normaként írja elő számunkra a saját erkölcstelenségeit, s a nyomásnak sokan nem tudnak ellenállni; még az Írószövetség is kitűzte a székházára a szivárványos zászlót. A szélesedő társadalmi elégedetlenség ellenére nehezen ment az önmagukat már több mint lejáratott, de az egész országra kiterjedő törvény-, erkölcs-, ember- és társadalomellenes randalírozás tiltása, kifejezetten kártékony tevékenységük megakadályozása. A pedofília elleni törvény már nagyon esedékes volt, s parancsoló is továbblépni, hiszen látnivaló, mesterkedéseik tökéletesen egybeesnek – ez nem véletlen – a háttérhatalom emberiség-csökkentési rögeszméjével. Igazat kell adni Putyinnak, aki a világ előtt kimondta: “Az új megközelítések fanatikusai odáig mennek, hogy magukat a fogalmakat is el akarják törölni. Akik vállalják a kockázatot, hogy kimondják, a férfiak és a nők még mindig léteznek, és hogy ez biológiai tény, azokat szinte kiközösítik“.

Tudnunk kell, minden fronton beindított tervszerű butításnak, talmi ideológiaszerűségeknek, az ember tagadásának idejét éljük. A világjárvány, de főleg az ürügyén keltett világpszichózis, sok országban jó indok rá, hogy elhallgattassák az ellenvéleményeket. Sajnos, ez egyrészt nem tudatosodik eléggé, másrészt a vírus végeláthatatlan változataival, valamint a fősodor híradás özönlő félretájékoztatásával el is vonják róla a figyelmünket. A világban, ellenőrizhetetlen veszélyekre hivatkozva, tudatosan folyik a bizonytalanság és a rettegés fenntartása, sőt fokozása, az állampolgári jogok fokozatos lebontása, egyre szélesebb körű és mélyebb agymosás (Kanadában, USA-ban, Ausztráliában, Nyugat-Európában, de más országokban is már úgy nevezett karantén táborok is épültek az oltatlanok begyűjtésére!).

A mindezek nyomán átélt események azt a következtetést erősíthetik meg mindenkiben, hogy nem légüres térben önmagától keletkezett koronavírus világjárványról, hanem a háttérhatalom által kiváltott, sőt a vezéralakjai által a világhatalom megszerzéséhez kívánatos végkifejletként évtizedekkel ezelőtt többször is bejelentett mesterségesen kiváltott világválságról van szó, amelynek az ugyancsak mesterséges koronavírus inkább betervezett, mintsem véletlenül kapóra jött fő eszköze. Ha mégis ez utóbbiról lenne szó, történelempolitikailag akkor is téves és tragikus a világválságtól elkülönítetten kezelni a világjárványt, hiszen a háttérhatalom nyilvánvalóan a gazdasági élet leállításának eszközévé tette, s ügynökei csatasorba állításával éppen ezt akarja takargatni. A valós ok-okozat viszony tehát nem az, hogy a koronavírus járvány váltotta ki a világgazdaság nagymértékű leállítását, hanem fordítva, a leállítási tervet eszelték ki előbb, s hozzá keresték és találták meg az eszközt.

A háttérhatalom, mindezzel párhuzamosan, belsőleg megosztva, világpolitikailag pedig egymásra uszítva a nemzeteket, fajokat, vallásokat, embereket, mindenki ellen folytatja háborúját, de különösen a gondolkodó európai ember ellen. Főleg akkor, ha heteroszexuális, fehér és keresztény, méginkább ha mindemellett még magyar, vagy lengyel is. A háborút sunyi módon indító és vívó háttérhatalom kezdetben téveszmék köntösében kínálgatta magát, ám ma már, a természetes emberi jóhiszeműséggel visszaélve, mondvacsinált, vagy általa teremtett, valósnak tűnő ürügyek alapján, a nemzetközi szervezetek áruló vezetői és számos országban a megfélemlített kormányok segítségével ránk erőszakolja emberellenes törekvéseit. Jóllehet, a hétmilliárddal szemben mindössze háromszáznyi, minden nemzettől elidegenedett, szabadkőműves-zsidó, és bankárkaszti alapon szövetkezett családról van szó (és persze nagyszámú lepénzelt, vagy megfélemlített fél világot behálózó ügynökeikről), akik a tömegek kizsákmányolásával, becstelen pénzügyi mesterkedésekkel dúsgazdaggá tollasodtak. Elképzelhetetlenül fényűző körülményeik között és kényelemükben elvesztették emberi mivoltukat, tényleg istennek képzelik önmagukat, ahogy Soros György egyszer még ezzel a minősítéssel illetlenítette is önmagát. Irigylik a nélkülözők, a szerény körülmények között tengődő milliárdok életét; nem a körülményeiket, az életüket! Azt, hogy tiszta lelkiismerettel, nyugodtan élnek, dolgoznak, a maguk módján élvezik az életet, s egyre többen el is gondolkodnak a világ sorsáról. Irigylik, holott az ő kizsákmányolásukkal kaparintották meg pénzeszsákjaikat, nélkülük senkik lennének. Mivel milliárdok kiirtását tervezik, még azokkal a szabályokkal, törvényekkel sem törődnek, amelyeket ők maguk hoztak és erőszakkal igyekeztek betartatni, nem beszélve az emberi tisztességről és erkölcsről. Itt is az ideje, hogy rókalelkűen indított háborújukra válaszolva, érthetően-érzékelhetően tudassuk velük, hogy az emberiség nélkül senkik lennének. Parázslik, pislákol az effajta ellenállás, még az egyenlő, vagy nagyobb erőt képviselő nemzetközi ellen-háttérhatalom is körvonalazódik, de ennyi nem elég, mert az emberirtás beindult. Cselekedni kell, s nincs más mód, mint lehetőleg humánusan, de megingás nélkül ártalmatlanítani őket.

Összefoglalva, rémítő a pillanatnyi összkép. A háttérhatalom emberirtó háborújának módszere a kierőszakolt áttérítés/átterelés szinte mindenben az évszázadokon át életerős természetesről az élettelen és életellenes mesterségesre. Létfontosságú tudatosítani, életveszély fenyeget bennünket e maga fenekedő könyörtelen mivoltában. A meg-megújuló támadásokkal szemben a tisztánlátás, tudatunk, s ezzel életünk védelme ma nemcsak parancsoló egyéni védekezés és állampolgári-nemzeti kötelezettség, hanem megkövetelt parancsoló összemberi irányelv.

 

A magyar Magyarország felé tartunk-e?

A kérdés feltevése egyaránt sugall elégedetlenséget és pesszimizmust, de remélhetőleg már a közeljövőben kiderül, hogy nem bizonyulnak indokoltnak. A témakör átfogó helyes értelmezéséhez mindenekelőtt tisztán kell látni és értelmezni, hogy tartalmilag kinek mit jelent a kormány által meghirdetett helyes jelszó. A magyar Magyarország a magyar hazafiak számára nemcsak a magyar fajra utalás, és annak védelme – bár ez is alapvető jellemzője -, hanem a magyar nemzeti hagyományok, igények, értékek és érdekek tisztelete, érvényesítése, védelme és országon belül minden más érdek fölé helyezése, valamint a magyarellenesség törvényi tiltása és büntetése. Minden más nemzeti-kisebbségi, és esete válogatja, talán még faji érdekeket is tiszteletben kell tartani, amennyiben a fentieket betartják, ám nem kaphatnak ugyanilyen átfogó teljes védelmet, nem is beszélve a még ezt is meghaladóról. Az antiszemitizmus elleni zéró tolerancia azonban éppen ezt teszi. Az okot, azaz a szemita nyomulást védelmezi, és az okozatot, a vele szembeni ellenállást bünteti. Hatalmaskodó és goromba meghirdetése, törvényi erőre emelése, sőt büntetése, mondvacsinált, vagy jelentéktelen jelenségek kapcsán állandósított fenyegető emlegetése és felnagyítása, rendszeresítése a politikában, sajtóban, oktatásban és a jogban olyan helyzetet teremtett, amely egyetlen más országban nem létezik. Gondos, körültekintő és rideg érvényesítési rendszere szinte már államot képez az államban. A nyilvános véleménynyilvánítás, a nézetek ütköztetése Magyarországon jelenleg egyáltalán nem problémás, a leglehetetlenebb álláspontokat is ki lehet fejteni, s hirdetni. Lehet németellenes, arabellenes, DK-ellenes, Fidesz-ellenes, akár magyarellenes is, de nem lehet zsidóellenes még akkor sem, ha valós hibákra, bűnökre mutat rá. Akik ezt még törvényerőre is emelik, mutassanak még egy országot, ahol hasonló pozitív előnyben részesítenek, azaz önmaguk fölé emelnek nemzetidegen érdekeket. Ami erkölcsileg, emberileg helytelen, káros a befogadó nemzetre, azt mindenhol, mindenre és mindenkire tekintet nélkül lehet és ésszerű jogilag, politikailag, gyakorlatilag korlátozni.

Mindennek mesterkélt tudatos napi gyakorlatától szenvedve, ki merné állítani, hogy e körültekintően kidolgozott és szigorúan érvényesített politikai, jogi, szellemi (mondhatnánk, háttérhatalmi) felépítmény a gyakorlatban nem ellentétes, nem megy szembe a magyar Magyarország elvével? Túl ezen, sokminden mással is. Sérti a magyar hazafiak szólásszabadságát, az állandósult rá hivatkozás védernyőt jelent bármiféle nemzetidegen visszaélésnek, ami pedig már régóta szembe megy a magyar nemzeti érdekekkel. Számtalan egyéb szempontból is támadható, ezért törvényileg csendben visszavonandó minden említett vonatkozásával együtt, anélkül, hogy megkérdőjeleznénk az emberi egyenjogúságot.

A jelenlegi eseményekre rátérve, mindenki javára válna az is, ha a Fidesz-KDNP kormány politikáját az általános támogatása mellett bármiféle fenntartás nélkül támogatni lehetne más vonatkozásaiban is, amelyekben jelenleg még nem elégít ki minden társadalmi elvárást. (Nem az ellenzék „igényeire” gondolunk). A legsürgősebb, s ezért is térünk vissza rá, hogy a közvéleményünket eligazítva, szóljon arról, amit az emberiség immár nemcsak egyre hangosabban kérdez, hanem irányelvként követeli a kimondását, éspedig hogy háttérhatalmi világgazdasági-pénzügyi üzelmek és a tőlük elkülöníthetetlen, immár geopolitikailag irányítottnak is minősíthető világjárvány az emberiség létét fenyegetik. Elsősorban annak okán, hogy a járvány kezdetétől mindeddig senki komolyan nem nyomozta, honnan származik a vírus és az egyre veszélyesebbnek beállított, s idővel azzá is tehető változatai. Ordító ellentétben azzal, hogy az emberiség már jó ideje és vitathatatlanul megértette, hiszen nemcsak szakemberek bizonyították, hanem a háttérhatalom faltörő kosai is elismerték, a vírus nem az égből pottyant, hanem a Földön termett. Egyre bizonyosabb tehát abban, hogy nem természetes, hanem mesterséges. Immár második éve nem égiek, vagy földönkívüliek vezénylik, hogy politikailag szükséges időpontban és kritikus geopolitikai helyszíneken csapjon le, hanem földiek. Egyre világosabb, hogy háttérhatalmi valakik irányítják mind a vírust, mind rá hivatkozva a nemzetgazdaságok leállítását, hogy még gazdagabbak lehessenek, s megszerezhessék a világ kormányzását a meghirdetett téveszméik szerint. Tudatára ébredt az emberiség, hogy a mesterséges vírus eszköz az emberiségellenes háttérhatalom kezében. Ez akkor is így van, ha netán azt „derítik ki”, hogy természetes.

Mindez ellen eredményesen, a győzelem reményében küzdeni csak úgy lehet, ha pontosan ismerjük, mi történik, kik a főszereplők, mi a céljuk, mit szolgálnak, milyen következményei lesznek az általuk ránk erőltetett módszereknek és eszközöknek. Csak akkor mondhatjuk ki bátran az igazságot, ha pontosan ismerjük a nemzetközi és a hazai helyzetet és erőviszonyokat. Ettől még, sajnos, jócskán elmaradunk, de a háttérhatalmasok éppen ettől félnek, mert a világ összességében nagyon is efelé halad. A leleplezés és ellenállás mellett növekszik a tudatosság és az ellenakció. Ezt akarják mindenáron megakadályozni, mindenekelőtt nemzeti keretekben, hogy világméretekben uralkodhassanak.

E fejlemények megkövetelik, hogy a 2022. áprilisi választásokra készülve, a nemzetközi vonatkozások mellett helyezzünk nagyobb hangsúlyt a nemzeti vonatkozásainkra. Kerüljük el, hogy Csurka István találó kifejezése szerint, immár sokadszorra is „Dr. Utólagokká” váljunk. Azaz, ne utólag legyünk okosok, hanem tudatosan, támadó szellemben, a lehető legszélesebb nemzeti egységben nézhessünk szembe mindazzal, ami még vár/várhat ránk, s úgy érvényesíthessük a saját szándékainkat, hogy összhangban legyünk továbbra is az emberiség létérdekeivel.

        A helyes irány fenntartásához, a felmérhetetlen feladatözönön belül fel kell végre számolnunk az évek óta beidegződött, s egyre terjedő szellemi beszűkültséget, a megrekedést a múltban, ami egyaránt akadályozza a ma és a holnap helyes minősítését, megértését, s ezáltal a felmerülő kérdések helyes gyakorlati kezelését. Nevezetesen a jelen körülmények között félrevezető a kommunistázás, bolsevikozás, „liberálnáci újmarxizmus”, „balra csúszott Brüsszel”, „kultur-rasszizmus”, „globális neomarxista globalizmus”, „posztmodern baloldal”, nemzetközi párttá szervezett baloldal”, „ifjúkommunisták”, „kommunisták új nemzedéke”, valamint más talajtalan, időszerűtlen, vagy értelmezhetetlen, félrevezető okoskodó találmányok. Főleg a tömegtájékoztatásban, s bosszantó módon különösen a jobboldali-konzervatív beállítottságú szervek és személyek műsoraiban. A lelkesítőnek és nem elméleti tanulmánynak szánt induló, az Internacionálé „a múltat végképp eltörölni” szavai is, mint a mágnes vonzzák őket. Szinte nincs politikai műsor, amelyben valaki elítélően ne idézné, s azt hiszi, hogy ezzel mindent elintézett. Pedig ez nem érvelés, sőt ezzel az eljárással valójában a múltat éppen ők törlik el, mivel csak ennyit mondanak/tudnak róla. Miért nem a „Tőkével”, vagy a „Kommunista kiáltvánnyal” kezdenek ki? Azokban nem találnak semmi bírálhatót? Avagy nem is keresnek? Teszik mindezt ahelyett, hogy nevén neveznék, vagy ha ez sem megy, legalább tárgy- és életszerűen körülírnák a bírált jelenségeket a múltból átideologizált erőltetett minősítések helyett. Ez vezet, többek között, ahhoz az elméleti zavarral járó jelenséghez is, hogy nagy történelmi eseményeinket, a történelempolitikai lényegüktől eltekintve, a mai napi aktuálpolitikai szükségleteik szerint minősítgetik, használják érvként. Holott valamennyien tudjuk, nem a nem létező szörnyszülemény fantomok okozzák a problémákat, hanem ugyanaz a tőkés rendszer, amely a rendszerváltáskor létrejött, s amely ma is fennáll! S amelyről egy szó sem esik, pedig velük együtt valamennyien benne élünk.

Közismert intelligens, tájékozott, tisztelt személyekről lévén szó, akik pontosan tudják, hogy a jelen súlyos problémáit, fájdalmas fejleményeit nem más, mint a háttérhatalmat és a koronavírust szülő nagytőke, a kapitalista rendszer okozza, nem pedig láthatatlan kommunisták mesterkedése, nem is a letűnt szocializmus. Az sem jut eszükbe, hogy az egykori hangadó kommunisták mögött a háttérben, örökös háttérhatalmi minőségben, mindig álltak valakik, akiknek még a megnevezését is tiltották és tiltani akarják ma is. Mindennek okán a kommunisták meg a baloldaliak elleni hadakozásuk valóban fantomok ellen folyik, miközben valódi ellenfeleik nevetnek a markukba. A jelek szerint, a politikai korrektség hamis követelménye, vagy valamiféle nyomás még őket is arra kényszeríti, hogy ne a lényegüket visszatükröző nevükön nevezzék a tényeket, eseteket, eljárásokat, személyeket, hanem minden logikai, politikai, időbeli ellentmondás ellenére a múltra mutogassanak. De ha csak a múltra mutogatásra futja, akkor se a védekezésre képtelen indulót támadják, hanem már a nevükkel is hazudókat. Kun (Kohn) Bélát, Szamuely (Szamueli) Tibort, Rákosi (Rosenfeld) Mátyást, Gerő (Singer) Ernőt, Péter Gábort (Eisenberger Benjámin) Aczél Györgyöt (Appel Henrik), Fekete Jánost (Schwarz Elemér), Apró (Klein) Antalt, Soros (Schwartz) Györgyöt és társaikat. Közülük egyesek lehet, hogy tényleg kommunisták voltak, vagy csak ezzel tévesztették a népet, de valójában – és ez a döntő – valamennyien, ki politikai, ki meggyőződésbeli, ki faji alapon, de a formálódó nemzetidegen háttérhatalmat szolgálták, ahogy mai utódaik is. Igencsak sajátos etnikai érdekeik érvényesítése céljából denaturálták a szocializmust és denaturálják a kapitalizmust is (így „született” a vadkapitalizmus), háttérhatalmi utódaik pedig most akarják denaturálni az emberiséget. Ám akiknek erre kellene rámutatniuk, újságíróknak, történészeknek, politológusoknak, politikusoknak, valahogy ezt nem veszik észre. Talán mert mégiscsak könnyebb és kockázatmentesebb egy indulót, vagy egy fantomot támadni?

        Mindezzel összefüggő hasonnemű, történelmileg ugyancsak meghaladott, de túlélő eljárás a jelenlegi politikai erők múltból átörökölt gépies jobb- és baloldalra osztása. A kommunistázással együtt megállás nélkül halljuk a baloldal ostorozását. Csak sehol nem látjuk egyiket sem. Mégis ez uralkodik a politikában minden szinten, annak ellenére, hogy a világesemények nem igazolják, sőt már számtalan komoly elméleti elemzés is arra a megállapításra jutott, hogy e felosztás elavult, felülírta a nemzeti és nemzetellenes erők szembenállása. Belpolitikánkban, s a politika és a tömegtájékoztatás minden szintjén mégis naponta „a baloldal” ellen folyik a politikai-ideológiai harc. Az ellenzéket, és mindenkit, aki szemben áll a jobboldali-konzervatív kormány politikájával, eleve baloldalinak minősítenek, holott azok ugyanúgy a kapitalizmus hívei, azaz ugyancsak jobboldaliak. Nemcsak furcsa, hanem történelmi tévedés baloldalinak minősíteni a nagytőkés Gyurcsány Ferencet és a hozzá hasonlókat. Hiszen a történelmi baloldal tőke- és kapitalizmusellenes. A jelenlegi kormányzati és az ellenzéki erők pedig egyaránt a kapitalizmus hívei, azaz a saját minősítésük szerint jobboldaliak. Ám valóban van valami, ami élesen megkülönbözteti őket, és ezt nagyon is figyelembe is kell vennünk: a nemzethez, a nemzeti érdekekhez, a nemzetállamhoz való viszony. Ma ez a vízválasztó. A kormányzati erők politikailag-ideológiailag a nemzeti konzervatív, az ellenzéki erők a nemzetellenes neoliberális politikai vonulathoz tartoznak. Az ő lekommunistázásuk e jelenlegi lényegükről vonja el a figyelmet. Nem is tiltakoztak ellene; lepereg róluk. A jelenlegi magyar politikai életben egyedül a Munkáspárt baloldali, ezért a baloldali érzelmű választóknak értelemszerűen erre a pártra célszerű szavazniuk. Javára is szolgálna a belpolitikai életünknek, ha 2022. áprilisában bejuttatnák az Országgyűlésbe. Sokan szívesen látnák ott a Mi Hazánk Mozgalmat is. Főleg, ha tudatosul a mozgalmukban, hogy nem a Szabadság-téri szovjet felszabadítási emlékmű, vagy a kommunistákra utaló utcanevek, azaz ismét csak a múlt miatt nem érvényesülnek kellően a magyar hazafias érdekek. Ugyanis miközben a múlton akarnak bosszút állni, a jelenben továbbra is a nemzetidegenek állnak bosszút rajtuk. Ezért sokkal inkább a Szabadság teret elcsúfító amerikai tankcsapda, és a háttérhatalom bábjainak ott felállított két sétáló amerikai figurája, a közterületeket egyre inkább uraló zsidó vonatkozású emlékhelyek és utcanevek lehetnének a jelen által megkövetelt céltábláik. A Munkáspárt vitathatatlanul a mában él, s ha a Mi Hazánk Mozgalom is erre az útra lép, s támogatja a Fidesz-KDNP-kormány magyar nemzeti érdekeket szolgáló lépéseit, mindkettőjüknek ott a helye az Országgyűlésünkben. A történelempolitikai tudat pedig azt mondatja, a Fidesz-KDNP-nek is igencsak szüksége van rá, hogy ha átmenetileg is, ha csak egyes kérdésekben is, de legyenek szövetségesei.

A jelen hibáinak a múltra hárítása, s a múlt kategóriáinak mechanikus alkalmazása a jelenre tehát súlyosabb következményekkel járó tévedés, mintsem gondolnánk. Még a tüneti kezelésnél is rosszabb és hamisabb, mert lényegében igazolja, megbocsátja, menti, sőt élteti a kapitalista jelen hibáit, a közvéleményt, a társadalmat pedig félrevezeti, bénítja a magyar tudatot. Mindezzel rossz döntéseket alapoz meg. Aláhúzzuk, nem tudattalanságról van szó, hanem egyesek valami miatt azon erőlködnek, hogy mindent beletuszkoljanak valamely általuk ismert és talán mások által elvárt átkosbeli izmusba, vagy az ugyancsak automatikusan használt állandósult kedvencükbe, az antiszemitizmusba. Bátor újítás helyett, túlzott megfelelési kényszerben strapálják magukat, de e tévúton nem is szülhetnek mást, mint zavarodott és zavarkeltő ide-odalógai badarságokat. Azt is mondhatjuk, a háttérhatalmi koronavírusos hadviselés leleplezése helyett szellemtelen izmust táplálnak. Nem mentség, hogy ez nemcsak magyar jelenség, hiszen a világban mostanában az amerikai BLM-t, a német AfD-t és számtalan más lázadó, vagy ellenzéki szervezeteket, avagy személyeket is minden további nélkül meggondolatlanul és alaptalanul lekommunistáznak, lemarxistáznak, avagy más történelempolitikailag időszerűtlen, illetve értelmezhetetlen jelzőkkel illetnek.

Jelenleg sok hazafi egyre inkább érzi úgy azt is, hogy helyesek a kormány által kiadott politikai jelszavak, vannak is szép számmal célravezető intézkedések, eredmények, a helyzet mégsem megnyugtató, egyes akciók kétségesek, a nemzetidegen ellenakciók pedig idegesítőek, sikeresek. Ebben is közrejátszanak nyomós nemzetközi körülmények, de túl nagy szerepet kapnak olyan belső okok, problémák is, amelyek megoldására elhangzottak ígéretek, s a teljesítésükkel nem kellett volna, most sem kellene tétovázni és késlekedni, mégis ez történik. Nézzük a legközismertebb és jelenleg napirendre tűzött kérdéskört.

Választók és választottak a kétharmad és igazuk birtokában immár egy évtizede több mint elegendő törvénysértő okok-bűnök tömkelegét tapasztalták és szenvedték el Gyurcsány és társai részéről ahhoz, hogy a számtalanszor beígért, a társadalom által elvárt sokszorosan indokolt elszámoltatásukat megejtsék. Politikusok, politológusok unalomig idézgetik Gyurcsány balatonőszödi kijelentéseit, amikor is ő maga tételesen fel is sorolta, mi mindenért lehetett volna őt és hadsegédeit felelősségre vonni. A nagy harc azonban csak szavakban folyik. Nem szűnnek meg ismételni, hogy el nem évülő bűnöket is követett el, ami fontos ugyan, ám a többszörösen indokolt tetterős jogi-politikai cselekedetek váratnak magukra. Gondolkodjunk csak el, ki hogyan minősítené az efféle eljárást, és milyen okokat sejtene mögötte. Még olyan vélemény is van, hogy a választási ígéretként sokszor bejelentett elszámoltatásokra, köztük a 2006-os szemkilövetés és idegen rendőrség bevetésének szigorú kivizsgálására nem magyar, hanem nemzetidegen érintettség miatt nem kerülhetett sor. Pedig a jelenlegi hatalom, amely a jogállam keretein belül meg is tehetné, nem „a múltat eltörlő” kommunisták kezében van, ám ez a múlt mégis egyre inkább törlődik. A logikus következménye a szemünk előtt: most éppen azok a nemzetellenes és nemzetidegen ellenzékiek fenyegetik leszámolással nemcsak a hatalmon lévőket, hanem a magyar népet is, akiket nem számoltattak el!

Mindez bizony tisztázandó, súlyos és választói bizalmat is érintő kérdéseket vet fel. Különösen hasonlófélének tűnő két közelmúltbeli fejlemény láttán/hallattán. Az előbb említettek után váratlanul meghirdették a „Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!” petíció aláírását. Túl az említett történelmi késésen, elég szokatlan lépés hatalmon lévők részéről, hiszen petíció aláírása általában ellenzéki párt tiltakozási módszere, avagy inkább állampolgárok gyűjthetnek aláírásokat közcél érdekében. Ráadásul azok ellen gyűjtöttek aláírásokat, akiket a kétharmad birtokában, hibáik, bűneik ismeretében már régen háttérbe szoríthattak volna, ha akarták volna. Különösen annak fényében, hogy megvan, és ha nem is aktívan, de működik a NER, a nemzeti konzultáció rendszere is. Értetlenséget kiváltó kísérő fejlemény, hogy kormánypártiak csodálkoznak, panaszkodnak, sopánkodnak, sajnáltatják magukat, amiért még ma is, sőt 2022 áprilisában is újfent Gyurcsány ellen kell harcolniuk. Az ellenzék ellen, amely a DK-tól (Demokratikus Koalíció) eljutott a DK-ig (Dobrev Klára), hogy a kanadai-amerikai felkészítésű, lámpavasat emlegető Márki Zay Péternél kössön ki, aki, ígérete szerint „minden zsidót, meleget, cigányt, jobb- és baloldali embert szeretettel fogunk magunkhoz ölelni”. A magyarokról ugyanúgy elfeledkezik, ahogy Dobrev, Karácsony, Gyurcsány tette. Ez bizony sajnálatos, s önmaguk a kormánypártiak hibásak, mert még csak kísérletet sem tettek a bűnösök elszámoltatására. De mintha nem tanultak volna Budapest és néhány nagyváros elvesztéséből sem. Egyre többször hallható olyasféle lemondó, még csak nem is feltételes módban megfogalmazott nyilatkozat is, hogy „ha Gyurcsányék nyernek”, „ha az ellenzék győz” „ha Gyurcsány vezeti Magyarországot”, mi vár a társadalomra, mintha csak ezt valós alternatívaként kezelnék. Mivel az efféle lejtésű megfogalmazások sorozatban hangzanak el, ennek csak negatív társadalmi következményei lehetnek. Az ellenzék hirdeti is, hogy a Fidesz-KDNP a vereségre készül. Ezzel a szemlélettel és hozzáállással tényleg elveszíthető a kétharmad, a feltételezhető külföldi beavatkozással a választás is. Ennek pedig tragikus társadalmi következményei lehetnek. Az ellenzék saját erejéből nem juthat hatalomra, de a háttérhatalom (Soros, az EU, az NGO-k, a CEU és más nemzetidegen szervezetek, stb.) beavatkozásra készül. Beleértve a Nyugat által titkon remélt véres leszámolást, amit az ellenzék nyíltan be is ígért. Nemcsak a Fidesz-KDNP kormány sorsáról, hanem a magyar Magyarország sorsáról van szó. Ezért szem elől nem tévesztendő, hogy a Fidesz-KDNP felelősséget visel nemcsak önmaga, hanem a társadalom előtt is, s ebből le kell vonni a szükséges következtetéseket, s meg kell határozni az újabb kétharmados győzelem megszerzéséhez szükséges feladatokat, intézkedéseket, és következetesen végre kell hajtani.

Nem gondoljuk, hogy az illetékesek mindezt nem látják, azt sem, hogy nem terveznek győzelemre vezető ellenlépéseket, csak a helyzetet elemezzük azzal a szándékkal, hogy társadalmunkban minél többen tudatára ébredjenek a valós helyzetnek és a miérteknek. Értsék, hogy harci szellemben állást kell foglalniuk, s e szellemet a választási urnába leadott szavazat után is fent kell tartaniuk, mert mostantól külső erők beavatkozásával kell számolnunk máris, különösen a választáskor, de utána is.

 

Tulajdonképpen mit mondott nekünk a pápa?

Ferenc pápa budapesti látogatását érezhetően felfokozott várakozás és rendkívüli előkészület előzte meg, ami azonban alapvetően az eucharisztikus világtalálkozónak szólt, csak részben neki. Hiszen ő maga sem magyarországi látogatásra jött, hanem a budapesti eucharisztikus kongresszusra, ám a magyar vezetés helyesen minden tekintetben a legfelsőbb szintű tisztelettel fogadta. Látogatása előtt és után nyilvános és közéleti vita folyt itt tartózkodása rövid időtartamáról: az eucharisztikus világtalálkozónak és Magyarországnak együtt csak egy pár órát szentelt, míg Szlovákiának pár napot. Ez az aránytalanság igenis szembeszökő és sokatmondó. Nyilván oka is van. Látni való, az ok összefügg a keresztény és a katolikus világban kialakult, egyházi méltóságok által is vallott nézettel, miszerint Ferenc pápa talán a legméltatlanabb személy, aki eddig a pápai trónra került. Ez hosszú pápaságot jósol neki, mint ahogy valakik alig egyhónapnyi pápaságot engedélyeztek I. János Pálnak, aki viszont e rövid idő alatt is a legméltóbbak közé emelkedett, ha nem a legméltóbb volt, s minden jel szerint ezért kellett meghalnia.

A világ, mindennek tudatában, már az akkor érezhető háttérhatalmi nyomással kötötte össze XVI. Benedek lemondását és megrökönyödéssel fogadta Ferenc pápa megválasztását, ami legelső lépéseit követően döbbenetté, s ellenzéssel vegyes rémületté fokozódott, hiszen szembeszökően elütöttek az előtte trónolt három elődje cselekedeteitől. A Vatikán ma inkább politikai pártnak tűnik, mint hitközségnek. A háttérhatalmi világi mély állammal összhangban Ferenc pápa létrehozta a vallási mély államot, a Vatikán helyett kialakította az egyházi háttérhatalmat. A magyar közvélemény előtt is ismertek európaellenes, kereszténymellőző, háttérhatalmat támogató, migránsok lábát mosó, zsidó papoknak kezet csókoló, a homoszexuális követelések törvényesítését támogató, és az egyházon belül is élesen kifogásolt egyéb tettei. Ám ezekhez viszonyítva a túl rövidre méretezett budapesti látogatása során tulajdonképpen eddigi önmagához képest jobban tartotta magát ahhoz, amit a világ elvár a pápától. Zuhanó tekintélye miatt az eucharisztikus világkongresszus előtt kénytelen volt valamelyest feledtetni eddigi önmagát. Tudatosan másnak akart tűnni. Azt is el kell ismerni, hogy a szájába adott magyar vonatkozású megjegyzések ültek (Isten áldd meg a magyart, Lánchíd, a család méltatása, Radnóti-idézet), bár burkoltan ezeket már inkább az előző énjét tükrözve magyarázta a magyaroknak; kiérződött, hogy nálunk mondta és nekünk címezte.

Hangsúlyt fektetett, sőt határozottan egységet szorgalmazott az antiszemitizmus ellen, ami a legtipikusabb tüneti kezelés. Az anti előtag ugyanis eleve azt jelzi, hogy okozat elleni harcra, azaz nem ok/okozók elleni küzdelemre szólítja híveit. Lám, ezt az indítóokot nemcsak nálunk, a Vatikánban sem szokás megnevezni. Nem más ugyanis, mint a világszerte folyamatosan nyomuló szemitizmus, avagy judaizmus, miszerint a zsidók minden más néppel szemben kiválasztottak, s ezt helybenhagyó előnyös megkülönböztetésben kell részesíteni őket. Ahogy ezt nemcsak a szent könyveik, hanem minden más megnyilvánulásuk betartandó törvényként követelik meg mindenkitől. Ez a rasszizmus elképzelhető legsúlyosabb formája, mivel az egész emberiség ellen irányul. Figyelemre méltó, hogy a pápa ezt nem látja, pedig emiatt volt, van és lesz is antiszemitizmus. Akár tiltják, akár nem. Sőt, minél agresszívebben tiltják, annál inkább. “Mindig, ha valaki be akarta kebelezni a másikat, az nem építő volt, hanem romboló, ahogyan az is, aki ki akarta rekeszteni a másikat ahelyett, hogy befogadta volna” – állította. Nézzünk végig az elmúlt két évszázad magyar történelmén: mi voltunk a befogadók és vagyunk másokat ma is indokolatlanul befogadók, és kik azok, akik kirekeszteni akartak és akarnak bennünket a saját hazánkban? Ha befogadók, befogadottak őszinték tudnak lenni önmagukkal szemben, mindketten ugyanazokra gondolnak, azaz egyikük sajátmagára! Ez azonban mindeddig sem ténylegesen, sem szavakban, de még gondolatban sem következett be! Nem is várható! Ezt a pápa is pontosan így tudja. Akkor miért nem ezt mondja?

Mindenki vallásszabadságát tiszteletben kell tartani – húzta alá. Könnyű ezt elvileg kimondani két megnevezetlen vallásról, de forduljunk ismét a történelmünkhöz. Tapasztalataink szerint nincs közös hitbéli örökség, amit nem létező zsidó-kereszténységként mégis be akarnak beszélni nekünk. Bármely két eltérő vallású nép közül, főleg ha az egyik gyanútlan jóindulatú befogadó, a másik pedig nyomuló, sőt honfoglaló szándékokat melengető, ez utóbbiak csak a saját vallásszabadságukat követelik meg; a másikéval nemcsak nem törődnek, hanem amikor csak lehet, ellene cselekszenek. Nem lehet egyenlőségjelet tenni közéjük. Mi több, megtévesztésül, vagy akár számító meggondolásokból még fel is vehetik az ellenségesnek tekintett vallást, de ettől még más fajhoz tartozók maradnak, és magatartásukra, főleg kritikus helyzetben, ez a döntő, nem a felvett vallás. A faji, nemzeti önazonosság – amit ma helytelenül identitásnak neveznek e szép magyar szó helyett – szinte mindig döntőnek bizonyul. Így van a mi saját esetünkben is. És ez így jól is van, csak vegyük végre tudomásul, hogy a másik fél esetében is így van. Kár azzal hitegetni bárkit is, “nem az számít, hogy ki hívő és ki nem hívő“, miközben amellett kardoskodnak, hogy nagyon is számít, ki a szemita és ki az antiszemita.

Summázva, inkább oktatott bennünket, mint pártunkra állt volna. Így történt ez annak idején a romániai-erdélyi látogatása során is, ahol hagyta magát manipulálni. Trianon eszébe nem jutott. Ezért üdvös lenne, ha költői fordításban eljutnának hozzá jeles erdélyi költőnk, Dsida Jenő „Psalmus hungaricus” c. versének zengzetes sorai: „Fáj a földnek és fáj a napnak/ s a mindenségnek fáj dalom, de aki nem volt még magyar,/ nem tudja, mi a fájdalom!

A pápának megható szép gondolatokat kell mondania, meg is tette, ezzel önmagában nincs is semmi baj. Ámde ha ezeket be is akarja tartani/tartatni, a konkrét részletekben is el kell mélyülnie, meg kell azokat nevezni, s tenni is kellene értük. Nos, ennek a gyakorlatra lebontott keresztény, de még katolikus tudatát sem láttuk tőle eddig a világpolitikában, az ellenkezőjét viszont bőven tapasztalja a világ és egyre inkább ellenzi is. Pedig kinek-kinek, de neki istenigazából tudnia kellene, hogy az ördög a részletekben lakozik. Ne elégedjünk meg hát még a valóban szükséges szép kifejezésekkel sem, mert önmagunkat csapjuk be, helyes értelmezésükhöz fordítsuk le őket gyakorlati nyelvre.

 

Az egyoldalú elkötelezettség veszélyei

A magyar külpolitika nemzetközi színtéren és az EU-ban következetes, kemény és sokszor sikeres harcot vív a normális nemzetközi kapcsolatok alapelvének, a kölcsönösségnek az érvényesítéséért. Azonban a belpolitikában erőszakolt zéró toleranciával összhangban van a külpolitikánknak is a hazafiak által következetesen kifogásolt, súlyos válság esetén nemzeti sorsunkra is veszélyesnek bizonyulható rokonítható jellemzője, amitől meg kell szabadulnia: a feltétel nélküli, látványosan érzelmes, egyoldalú elkötelezettség és kiállás az izraeli-zsidó érdekek mellett. Megdöbbentő az eltekintés a nemzetközi kapcsolatok alapelvétől, a kölcsönösségtől, azaz nemzetidegen érdekeknek a magyar nemzeti érdekek elé helyezése, ami elfogadhatatlan a politikában. Minden nagy magyart foglalkoztatott e kérdés. Lehetetlen mindegyikőjüket idézni, pedig jobbnál jobb kórismét és iránymutatást adtak nekünk, választóknak. Mi tartanánk is hozzá magunkat, de a választottak nélkül nem megy. Őket pedig sok belső és külső tényező, fájó kimondani, de a sírba vezető elnézésre, elnapolásra, hátrálásra kényszerít, amint elődjeik többségét is. Ezért nem kerülhet le a kérdés a napirendről, s tragédiánkat segítjük elő, ha elhisszük, hogy felvethetetlen kényes kérdés, s megkerülni igyekszünk. Irányelvnek tekinthetjük Liszt Ferenc meglátását: „El fog jönni az a nap, amikor minden olyan népnek, akik között zsidók laknak, fel kell tennie a kérdést, hogy mindannyiukat kiutasítja; ez a kérdés az élet és halál kérdése lesz, az egészség vagy krónikus betegség kérdése, a békés létezés vagy az állandó szociális láz kérdése.” Lehet, hogy ez pontosan ma már így nem megvalósítható, de mint irányelv helyes, s humánus módon, mindkét félnek erre kell törekedni, hiszen ez az időközben létrejött zsidó államnak is érdeke.

Azoknak, akiket képviseletünkben és érdekeinkben hozandó döntésekre választottunk, meg kell érteniük, éppen az általuk is védelmezett emberi egyenlőség elve követeli meg, hogy ami a múltban megnevezetten cigány, vagy zsidó, közönséges, vagy politikai bűnözés volt, az ma is az. Nem lehet sem másképpen nevezni, sem másképpen kezelni, ahogy magyarok bűnelkövetéseit sem. Akik másképpen nevezik, kezelik, felelőtlenül félrevezetik önmagukat, közvéleményünket, de magukat a nemzet-idegeneket is. Határtalan jóhiszeműségükkel, jóindulatukkal, a nemzet-idegenek számára nyújtott számtalan előnnyel vétett nem közös hibáink miatt, de velük együtt még nagyobb árat fizetünk, ha így folytatják. Talán már mi korosztályunk is, de a következő korosztályok, azaz végső soron a magyar nemzet minden bizonnyal. Értsük meg már, ha fájdalmas is, s amit mintha nem vennének észre azok, akiknek észre kell venniük, hogy csak nekünk fájdalmas, de az okozóiknak, az előnyökben részesített, mégis fajgyűlölő nemzetidegeneknek, nem. Nem is kértek elnézést tőlünk soha egyetlen szóval sem, sőt ünneplik a sikeres agresszív nyomulásukat. Mindaz, amit elődeik és mindenkori vezetőik elkövettek a történelem során egyáltalán nem fájt nekik, ám nekünk nagyon is. Dsida Jenő előbb idézett magyar fájdalmát ők csak okozzák és fokozzák, de maguk nem tudják, nem is akarják tudni, mi a magyar fájdalom, mert nem voltak és nem is lesznek magyarok. Ez utóbbi olyan adottságuk, amit nem lehet vádként felfogni, de tényként kell kezelni. Tisztességes, dolgos, a befogadó magyarságot elfogadó, tisztelő állampolgárok lehetnének, ám erre irányuló törekvés nagyon elszórtan tapasztalható.

A hazai politika és a fősodratú sajtó túlzott óvatossággal, félelemmel, időnként még rokonszenvvel is kezeli a honfoglalási és az elkülönülési célt egyáltalán nem kizáró betolakodott nemzetidegenekkel kapcsolatos kérdéseket. Tegyük fel a kérdést: mit érünk el vele, ha elhallgatjuk, elnézzük e tevékenységüket, s még a bűnözésüket is? Semmit! Ez helyes, talán még megnyugtató válasznak is tűnik, de nem igaz. Merthogy még rosszabb lesz a helyzet; a magyarság helyzetének gyengülését, a nemzetidegen pozíciók további erősödését érjük el! A sajtó pedig, amelyet ők uralnak, tovább ügyeskedik azon, hogy elfogadható hazugságokat ötöljön ki. A jelzett módon kezelt cigánybűnözés, zsidó mesterkedés és beavatkozás azért veszélyes egyaránt, mert az elkövetőik tudatosan, magyarellenesség, s egyre kevésbé rejtett honfoglaló belső érzelmek és külső idegen ösztökélés által űzve végzik. Tudatos cselekvéssel állunk szemben. A nemzetidegenek közül azok, akik hazudnak, lopnak, csalnak, gyilkolnak, tudják, mit tesznek, s azt is, hogy megtehetik, mert az elnézésen, elhallgatáson túl a börtönökben egyre nagyobb a kényelem, a törvények, főleg egyes bíróságok hihetetlen figyelmességgel védik bűnözők érdekeit, a politika (szavazatnyerés és egyéb célok érdekében) szavakban el-elítéli, de a gyakorlatban a legtöbbször elnézi gazemberségeiket. S azt is, hogy az enyhe és harmadolt büntetés után hősként ünneplik őket a sajátjaik, s ösztönzik újabb magyarellenességek elkövetésére. Igen, súlyos szavak ezek, de a szóban forgó közismert és hasonlíthatatlanul súlyosabb tettek váltják ki. Nem is támadást kezdeményező szavak, hanem az ő sokszor és régóta folytatott támadásaik keserű következményei. Mindenki tudna sorolni példákat rá, hogy nemegyszer még egy akár szándékosan félreértelmezett karmozdulatból is hosszantartó hazai és világpolitikai botrányt kerekítenek, ami ellentétes Magyarország érdekeivel, de tökéletesen kiszolgálja a nemzetidegen érdekeket. Ezért ne e tényeket tükröző szavakon háborodjon fel senki sem, hanem azon, hogy mindezt ma is megtehetik, s meg is teszik, a tömegtájékoztató eszközök pedig – szégyen, de legyenek jobb-, vagy baloldali beállítottságúak – szinte naponta untatnak bennünket a védelmükkel.

Tüneti kezelés folyik e tekintetben is, ahelyett, hogy a kiváltó okokat szüntetnék meg. Ráadásul uralkodó sajnálatos gyakorlat, hogy ha valakik mindezt szóvá teszik, azonnal izmusok tucatjával vádolják őket, amit a fősodor sajtó felkap, a politika elnéz, sőt hajlik a támogatásukra. Szerencsére ezek a valakik, a tudatos hazafiak, sokasodnak, a politika által rossz szemmel nézett önszerveződésük erősödik, vannak pártok is, amelyek megértik, támogatják őket, s amelyekkel szövetségre léphetnek. Ezek kimondása, tudatosítása és a lehető legkövetkezetesebb érvényesítése nélkül a tisztességes állampolgárokat megbecsülő meghirdetett magyar Magyarország megteremtése lehetetlen. Marad a jelenlegi helyzet, sőt minél tovább húzódik a helytelenül érzékenynek, sőt érinthetetlennek beállított problémakör megoldása, a belpolitikai helyzetünk egyre veszélyesebbé válik, s ne legyen kétség, minden érintett és érdekelt fél számára. Ha félünk (még tiltjuk és büntetjük is) az igazság kimondásától, ahogy magyarok, cigányok, zsidók történelempolitikai tapasztalatai egyaránt előrevetítik, további helyrehozhatatlan tragédiákra, bukásokra kárhoztatjuk mind önmagunkat, mind valamennyi érintett félt.

Hasonló veszély áll fenn a kettős állampolgárok esetében. Természetesen, nem lehet őket eleve kettős ügynöknek tekinteni, de nem tölthetnek be nemzetbiztonsági szempontból fontos posztot. Azt mondhatják, önmagukról, kettős állampolgárságukkal ragaszkodásukat megkettőzik, pedig a legjobb esetben is elfelezik. Mi pedig erre azt mondhatnánk, aki két hazához, két nemzethez, két fajhoz tartozónak minősíti önmagát, valójában egyikhez sem tartozik, mert nincs dupla hűség, kettős önazonosság. Mindkét állítás jól hangzik, ám a gyakorlat mindkettőt cáfolja. Döntő pillanatokban, kritikus helyzetekben az eredeti önazonosság az uralkodó, bár kivétel, természetesen, mindig akad. Számtalan példa van jelenleg is a szemünk előtt rá, hogy akár a hozzánk, akár Európába betelepültek, betolakodók (nem a nemzeti kisebbségekről beszélünk), legyenek muszlimok, vagy szemiták, nemcsak tüntetőn megőrzik eredeti önazonosságukat, hanem még azt is követelik, hogy a másságuk jogán előnyökben részesüljenek, ne kelljen alkalmazkodniuk a befogadók szokásaihoz, normáihoz, törvényeihez, hanem megtarthassák a sajátjaikat és a befogadók tartsák ezeket tiszteletben. A világ, mi magunk is, időtlen idők óta tapasztalja, hogy a zsidó diaszpórák vezetése sosem fog össze a befogadókkal, nem állapodik meg, nem köt kompromisszumot, nem segít a befogadó nemzet erkölcsi, politikai és társadalmi felemelkedésén. Nem ismer el olyan alapvető emberi követelményt, mint a kölcsönösség. Mindez egyaránt jellemzi a diaszpórákat és Izrael Államot is.

Mindennek tudatában állíthatjuk, hogy bár történelmünkben gyászt vagy örömöt jelentő fejlemények okán sűrűn megjelent és megtorpantatta vezetőinket, ebben most már nincs, nem lehet semmiféle logikusnak, kényszerűnek, vagy bármi másnak beállított „de”! E csonka hazában nem tekinthető rasszizmusnak, de még kényesnek sem, ha intézkedéseink a magyarság nemzeti érdekeit segítik elő, nem pedig az újrateremtendő magyar Magyarország immár a látnivalónál is fenyegetőbb sírásóinak betelepülését, szaporodását, párhuzamos társadalmának kiépítését. Nem kell messzire mennünk, csak valamely szomszéd ország példáját látnunk, annak felfedezéshez, hogy a magukat következetesen nemzetállamoknak nevező országok ezt teszik, és hogyan teszik. Nem úgy, mint mi. Ez nem kell, hogy kontrázza a helyes és sikeres (ukrán viszonylatban teljes mértékben viszonzatlan, ám mégis ismétlődő gesztusokat tevő) jó szomszédsági politikánkat, de a kölcsönösség megköveteléséről lemondani történelmi hiba.

A kölcsönösség, a viszonosság alapvetően a belpolitikában is érvényesül a magyar és nem magyar társadalmi és politikai tényezők között. A sajnálatos kivétel itt is ugyanazt a jelleget viseli. Az összes izmus közül egyedül az antiszemitizmussal szembeni teljes türelmetlenség (amit idegenül zéró toleranciának neveznek) törvényerőre emelése, az antiszemitizmus definíció kötelező bevonása az oktatásba, a hazafiak szemében értelmetlen, jogellenes, sőt akárhogy is akarnák mentegetni, annál is több; a magyar szólásszabadság korlátozása és a zsidó-izraeli szólás- és a befogadókat minősítgető szabadságuk korlátlanná tétele országunkban, ami ugyancsak elfogadhatatlan. De még ennél is több: természetellenes. Ugyanis senki nem születik antiszemitának, ám a gátlástalan zsidó nyomulást látva, antiszemitává válthat. Ez a természet rendje, amit ostobaság felülírni rendszabályokkal, törvényekkel. Ezzel minden félnek meg kell békülnie. Annak is, aki zsidónak született. Az lép túl és sérti meg a hatályos és a természeti törvényt, aki ezt nem ismeri el. Nem lehet bajnak, tilosnak, sőt büntetendőnek minősíteni, ha az állandósult, intézményesült, sőt kormányzatilag felelőtlenül intézményesített zsidó világi és vallási szervezetek és vezetők folyamatos mesterkedései, honfoglaló törekvései ellen szót emel a magyar hazafi. Hiszen naponta tapasztalja, hogy akaratukat, szokásaikat, ünnepeiket, érdekeiket, szubjektív véleményeiket rája erőltetik. Felháborítja, hogy a zsidó szervezetek még csak nem is önhatalmúan, hanem hivatalos támogatással feltérképezhetik („monitori-zálják”), kiket tartanak antiszemitának és erről jelentéseket írnak különböző központi szervezeteiknek. Nemzetidegenek magyarokat listázó és feljelentgető TEV gárdája hogy jelenhet meg önálló politikai erőként azt követőn, hogy a rendfenntartásban a segítségét ajánló Magyar Gárdát betiltják? Mennyi tekintélyt akarnak még veszíteni effajta hiábavaló engedékeny, óvatlan romboló eljárások miatt? A magyar hazafiakat mélyen sérti leantiszemitázásunk tudatos állandósítása országon belül és nemzetközileg, annak hivatalos követelése, hogy állami intézményeink intézkedéseink, döntéseink első helyen, hangsúllyal vegyék figyelembe a zsidó-izraeli érdekeket, ősi jelképünk a turul emlékhelyek elleni folyamatos éles harc, stb. Nem más ez, mint a tetszőlegesen értelmezhető politikai korrektség megkövetelése, faji érdekekkel megspékelve. Továbbmenve, a sűrűsödő események, a súlyosbodó helyzet, a történelempolitikai tapasztalatok fényében szellemi, politikai, faji támadás a magyar hazafias érzelmek ellen. Magyarországon a magyarellenességet kell/kellene törvényileg tiltani és büntetni, nem pedig nemzetidegenek honfoglaló mesterkedéseit védelmezni. Nincs erre semmiféle elfogadható magyarázat. Csak számtalan nyomós, történelmileg egyre súlyosbodó ellenérvek vannak, amelyek figyelmen kívül hagyása elkerülhetetlenül növekvő ellenszavazatokat vált ki, ha az eljárást gyökeresen, késlekedés és tétovázás nélkül nem változtatják meg.

Egyes politikusok részéről hallani olyan esetleges fenyegető fejlemény bekövetkeztére utaló mentegetődző magyarázkodást is, hogy Netanjahu és Trump, az egy húron pendülő kis kedvenc és a nagy kedvenc vezetőinek eltávolítása a hatalomból fontos támaszok elvesztését jelenti számukra. E vélemény mintha azt sejtetné, hogy az EU várható, az eddiginél is nyíltabb beavatkozása mellett amerikai-izraeli nyomás, netán ismételt beavatkozások belpolitikai következményeivel is kell számolnunk. A magyar és a közép-európai nemzeti érdekek védelmében, valamint más vonalakon is kemény, sikeres, dicsérendő és támogatandó nemzetközi politikai harcot vívó külpolitikánk e kérdésben feltűnő folyamatossággal, kitartással kontrázza önmagát. Ismételten alá is húzzuk, még a Martonyi-féle külpolitikát is felülmúlva, érzelmesen, dicsekvően, nemzeti konszenzus és felhatalmazás nélkül védelmezi Izrael érdekeit az ENSZ-ben, az EU-ban és más nemzetközi fórumokon. Nincs rá közismert példa, hogy egy ország immár nemzetközi feltűnést kiváltó módon, kölcsönösséget nem elvárva, minden lehetőséget kihasznál rá, hogy hűségesküt tegyen a zsidóság mellett, valamint védelmezze az ENSZ-határozatokat, a nemzetközi és az emberi normákat a létezése első pillanatától kezdve gátlástalanul megsértő Izraelt. Ez az eljárás, amit a közvélemény is régóta és folyamatosan rosszall és bírál, a magyar hazafiak szemében mértéktelen és gusztustalan, kárt és tekintélyveszteséget okoz a más területeken sikeres külpolitikánknak, s nem létezik rá elfogadható indok, sem magyarázat. Be kellene már látni, hogy súlyos következmények nélkül – amelyek szavazat- és tekintélyvesztés formában is elkerülhetetlenül megnyilvánulnak – nem folytatható.

 

A nemzeti tudat elsőbbsége

A Fidesz-KDNP kormány politikájának említett fontos, a közvélemény által megkérdőjelezett, vagy el is utasított egyes részletei feszült helyzeteket idézhetnek elő. A velük szembeni fenntartások mellett azonban, a 2022-s választás döntő jelentőségére gondolva, reálisan, történelempolitikai felfogásban látnunk kell, mire képes és milyen nemzetközi helyzetben van országunk és kormányunk, mit várhatunk el/követelhetünk tőle. Kis tőkés országról van szó, amely nagy európai tőkés szövetségi rendszer tagja, tőkés beállítottságú kormánya van, amely a pénzügyi önállóság védelmében tett sikeres lépései ellenére nem elhanyagolható mértékben függ a globális nagytőkétől. Az Európai Egyesült Államok létrehozását ellenző tagállamaival szembefordult szövetségi rendszeren belül kemény és sikeres harcot folytat nemzeti érdekeinkért, s e harcban szövetségesekre is talál. Külpolitikája nemzeti érdekeinek érvényesítésére irányul, s együttműködés kialakítására törekszik minden országgal. Belpolitikájában a tőkés rendszeren belül elérhető szociális jólét irányába mutató politikát folytat, nagyjelentőségű család- és ifjúságtámogatási, valamint időseket pártfogoló intézkedéseket foganatosít, sajtó- és szólásszabadságot biztosít minden politikai áramlatnak, s általában demokratikus megoldásokra törekszik. Meghirdette a magyar Magyarország jelszavát, aminek tényleg történelmi jelentősége lehet akkor is, ha a gyakorlati megvalósításában keletkeznek ellentmondások. Összességében tekintélyt, népszerűséget szerzett a választók előtt. Ezt a békemenet is bizonyította.

Ha azonban e helyes döntések gyakorlata a minden tekintetben előnyben lévő, régóta folyamatos és igazságtalan (mondhatni törvénytelen) pozitív megkülönböztetésben részesülő élelmesek és élősködők, nem pedig kifejezetten a magyarság előnyét biztosítja, akkor legfeljebb a jelenlegi helyzetet és tendenciáit állandósíthatja. Az említettek már kitanulták, hogyan alkalmazkodhatnak a felmerülő lehetőségekhez, hogyan használhatják ki a maximálisnál is jobban. E döntések megvalósításához tehát nagyon is kell a magyar nemzeti tudat ébren tartása és tudatos gyakorlati védelme nemcsak a választók, hanem a választottak részéről is. Ha ez nem történik meg következetesen, nem a magyar Magyarország irányába fogunk haladni. E témakör mélyebb és konkrétebb belső elemzést igényel, s remélhetőleg az említett döntések előtt ez meg is történt, s abban az értelemben, hogy elejét vegye minden további visszaélésnek és jogtalan előnynek.

Mindez a tőkés rendszer keretein belül marad, mégsem tetszik a nagytőkének, ezért országunk és kormányunk folyamatos komoly támadásoknak van kitéve, amelyek ellen szintén nem sikertelenül védekezik. Mindennek tudatosulnia kell a közvéleményünkben. A választók milliói érzékelik, értékelik és támogatják is e törekvéseket.

Az is világos a választók előtt, hogy a külső háttérhatalmi és a belső ellenzéki erők mindezzel szemben állnak, nincs egyetlen építő javaslatuk sem. Ehelyett a helyzet romlására játszanak, alaptalan vádaskodástól, hazugságtól, sőt a hazaárulástól sem riadnak vissza sem Budapesten, sem Brüsszelben, s erre napi rendszerességgel láthatunk példákat. Furcsán Gyerenc egyáltalán nem kivétel. Követői közül határozottan kiemelkedik az országokon és pártokon át vándorló úton-útfélen rikoltozó egyik amazonjuk, Tabó Szímea, aki nagyon ügyel rá – teljes sikerrel – nehogy tévedésből igazat mondjon. Bár több pártban is bőven akadnak alig lemaradó amazon, de férfiú vetélytársai is, akik valahogy bekerülnek az Országgyűlésbe, néhány még exportra is jut Brüsszelbe, de mindenképpen ő vezet e dicstelen versenyben. Több kötetet lehetne összeállítani rágalmaikról és árulásaikról. Gyűlöletet szítanak. Nem szólnak arról, hogy mit és hogyan kellene tenni, az ország érdekében. Csak az EU, a melegek, a betelepülők, élelmesek és élősködők érdekében hadakoznak. Nekik semmit nem jelent hazugságokat terjeszteni, sőt szembefordulni a hazájukkal, amelyet láthatólag nem is annak, hanem lakhelynek tekintenek, ezért külföld is csak kihasználja magyarellenességüket, így gyökértelenségük miatt világpolgárnak sem mennek el. Külföldi szövetségeseikkel arra készülnek és készítik magyarországi ügynökeiket, hogy a kormány Budapest után veszítse el az országot is és adja át nekik a hatalmat, annak az ellenzéknek, amely nyíltan hirdeti, hogy bosszút áll mindezért, és visszaállítja a rendszerváltás utáni vadkapitalizmust, amely a tönk szélére sodorta az országot. A Mi Hazánk Mozgalom és a Munkáspárt kivételével, idegen érdekeket képviselő nemzetellenes és összetételében nemzetidegen ellenzékről van szó, amely mára a saját bejelentése szerint ellenséggé vált.

Két erő feszül egymásnak, nincs harmadik számba jöhető erő; e kettő közül kell választanunk. Nem lehet vitás, hogy fejlődésünket, nyugalmunkat, nemzeti érdekeket jobban és megbízhatóan képviselő erőt kell választanunk akkor is, ha vannak jogos fenntartásaink. Ezeket majd a választás után remélhetőleg fokozatosan rendezhetjük. A következő időszakban minden pártnak, minden szervezetnek, minden választónak, aki ezzel egyetért, ebből az alapvető szempontból kell elbírálnia mások szavait és tetteit és megfontolnia a sajátjait. Ám soha nem feledve a demokrácia alapelvét, hogy a választók ellenőrzik a hatalomra emelteket, nem pedig ők a választókat, mert mintha esetenként ez is megfordulni látszana.

Ennek tudatában utólag megállapítható – de nem lett volna lehetetlen előrelátni sem – nem tekinthető szerencsésnek a nagyon is időszerű és jó előre bejelentett békemenet október 23-ra időzítése ellenére, jóval később és ugyanezen napra, egymást ütő időpontokra az összeszámolhatatlanul sok kisebb megmozdulás mellett még két fontos rendezvényt szerveztek. A Magyarok Világszövetsége „a COVID-fasizmus elleni közös harc jegyében nagygyűlést hirdetett” a Szabadság térre, a Mi Hazánk Mozgalom pedig nagyszabású megemlékező ünnepséget rendezett a Corvin-közben, összekötve képviselő-jelöltjei bemutatásával, a Magyar Önvédelmi Mozgalom részvételével. Az utóbbi kettő nyilvánvalóan politikai ellenrendezvény szerepét is játszotta. Mindkét rendezvényt rosszul időzítették; mindegyiket el lehetett volna tolni, vagy előre hozni pár nappal, így viszont mindhárom hátrányt szenvedett. Október 23-t meg kell hagyni annak, ami; október 23-nak. Ezekben az ellenzéki döntésekben nem a nemzeti tudat uralkodott, hanem a pártérdekek.

Anélkül, hogy megtagadnánk bármelyik politikai erőtől a saját rendezvény jogát, a jövőben érdemes ezen elgondolkodni. Tanulságul idézzük is fel, hogy néhány évvel ezelőtt a nemzeti oldalon értetlenséget keltett, sokan feszegették is az okát, hogy a magát nemzeti-konzervatívnak valló Fidesz-KDNP és az akkori Jobbik miért nem tudott, láthatólag nem is akart együttműködni, sőt politikai ellenfelek voltak mindvégig. A választ a Jobbik pálfordulása adta meg, s Mirkóczki megdöbbentő kijelentése ütötte rá a hitelesítő bélyeget, miszerint „… igazából mi nem azok voltunk, akiknek láttattuk magunkat. Azt is mondhatnám, hogy az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz”. Jelenleg annyiban hasonló a helyzet, hogy mindhárom szervezet magyar nemzeti-konzervatív irányvonal mellett teszi le a garast, az említett másik két szervezet még határozottabban is, mint a Fidesz-KDNP. Ezért ismét ugyanaz a kérdés merül fel: miért nem képesek legalább minimális, vagy átmeneti együttműködést kialakítani? E ténynek is vannak okai, amiknek előbb-utóbb ki kell derülniük. Egyiküknek sem érdeke azonban, hogy a szabadkőműves-zsidó háttérhatalom által támogatott ellenzék kerüljön hatalomra jövő áprilisban. Hacsak valamelyikük esetében az említett jobbikos vargabetű nem ismétlődik meg, amivel remélhetőleg nem kell számolni. Mindhármójuknak, de legalább valamelyiküknek fel kell nőnie történelempolitikai szintre, a vitakérdéseket el kell napolnia, s még időben megtennie az első közeledő lépést, hogy áprilisban a hazafias erők még biztosabban győzedelmeskedjenek. Mindenkinek meg kell értenie, hogy ezen a választáson, de azt követően is, minden tekintetben szélesebb, erősebb és hatékonyabb nemzeti egységre lesz szükségünk. Ennek tudatában azt sem engedheti meg magának senki, hogy a saját hazája minden szegletében békét, nyugalmat, vagyon- és életbiztonságot akaró és ezért tenni is kész magyar hazafiakat ne támogassa ebben, hanem még akadályozza is e szándékukban.

 

Napirenden a magyar igazság

A magyar igazság akkor érvényesül igazán és véglegesen, ha elnyerjük a világközösség, főleg Európa és közvetlen környezetünk elismerését, azaz, a magyarság és az emberiség tudatosítása egymástól elszakíthatatlan feladatként kerül elénk. Ha nem állna fenn ez az összefüggés, nemzeti érdekeink és igazságunk védelmében akkor is ebben a tudatban kellene eljárnunk. Természetesen, erőnkhöz mérten, de tudatosítanunk kell, hogy az emberiség az előrelátók figyelmeztetései és a sokasodó fenyegető tény ellenére hagyta nyakára nőni a háttérhatalmat. A vírus-világháborúban jelenleg sincs még a helyzet magaslatán, mert a háttérhatalom alaposan felkészült az emberiség elleni bűncselekményére, a másodlagos frontok pedig nem világosak. Ám jelenleg a mi szavunkra, nem először a világtörténelemben, ismét odafigyel a világ. Ennek okán hazafias és egyben emberi kötelességünk, hogy a magyarsággal, s amennyire csak képesek vagyunk, az emberiséggel is tudatosítsuk, milyen helyzetben van, mik a teendői, és azok fontossági sorrendje. Ezeket sem mi határozzuk meg ugyan, de a már birtokunkban lévő konkrétumok alapján, lehetőleg szövetségeseket találva, megerősítő ismertetésükkel hozzájárulhatunk a helyzet és a feladatok világméretű tudatosításához.

        Megszaporodtak, bonyolultabbakká váltak hát a hazai és a nemzetközi teendőink. De sokkal több és nehezebb problémával kell szembenéznünk, mint amennyi itt említésre került. Ezért jó lenne elérnünk, hogy mindez ne csak a kormány és a hatóságok, hanem a társadalom, minden állampolgár feladatává váljon, azaz nemzeti egységünk fokozatosan szélesedjen, erősödjön, főleg tudatosabbá váljon. Nehogy elveszítsük emberi együttműködési képességünket, s kapcsolatrendszerünket sem szabad feladnunk semmiféle logikusnak beállított korlátozó rendelkezések ellenére sem. Választóknak és választottaknak, egymásban bízva, ellent kell állnunk az oszd meg és uralkodj háttérhatalmi-ellenzéki taktikának, nem szabad felülni a mondvacsinált problémáknak, a mesterséges válságok gyártásának. Ne szűnjünk meg ismételni, tudatosítani, hogy az emberi összefogás, a nemzeti összetartás, ami midig fontos, talán soha nem volt oly parancsoló, mint jelenleg, s ha nem akarunk áldozatokká válni, cselekednünk kell. Ez központi feladat, de érezzük át, hogy e tragikus és beláthatatlan tragédiákkal fenyegető helyzetben, a maga posztján és hatókörében mindenkinek hozzá kell járulnia a közös érdekű megoldáshoz. Az pedig a szó legszorosabb értelmében jelenleg az életünk, a tudatunk és magyarságunk védelmében áll. Orbán Viktor a békemenet előtt történelempolitikailag helyes irányelvként fogalmazta meg a konkrét tartalmát: „Ha meg akarjuk védeni a családjaink biztonságát, országunk határait, gyermekeink jövőjét, a munkánk gyümölcseit, a nyugdíjunkat, a fizetésünket, a rezsicsökkentést, ha meg akarjuk őrizni kultúránkat, szokásainkat, nyelvünket, vagyis ha meg akarjuk védeni a mindennapi életünk szabadságát, akkor mindenkinek ki kell vennie a részét a ránk váró küzdelemből.” Tegyük is, és annak tudatában, hogy az október 23-i békement által megerősített igazság akkor válik ténylegesen magyar igazsággá, s tölti be történelmi szerepét, hódít meg tömegeket (választókat), ha nemcsak szép elvont elveket magasztal, hanem létfontosságú konkrét tényeket sorol, tárgyszerűen, történelempolitikai környezetükbe helyezve, semmit nem titkolva, s mindent, mindenkit bátran a nevén nevezve. Igen, ma kimondottan politikai bátorság kell a „magyar igazság” szavaknak még a kimondásához is. Hallattukra nem jelentéktelen külső és belső erők horkannak fel. A rajta munkálkodókat pedig immár életveszélyesen is fenyegetik. Mégis keményen, kitartóan, törhetetlenül végeznünk kell, hogy soha többé ne járhasson veszélyekkel, hanem mindenki természetesnek tartsa a hazában és a világban is, ahogy mi is természetesnek tartjuk, hogy más népek is az igazuk szerint járnak el. Nem a magyar hazafiakon, hanem a ránk kényszerített szövetségi rendszereken, vagy nemzetidegen vezetőinkön múlott, hogy nem mindig, vagy nem kellően érvényesült, de mindig ez volt, s most is ez a magyar megmaradás irányelve. Előrelátó nagy egyéniségek kivételével az európai környezetünk, leginkább Nyugat-Európa, a pozsonyi csatától Trianon át az EU-ig soha nem ismerte el igazunkat, jószerével az ittlétünkkel/létünkkel sem békül meg. Pedig mi védtük Európát a törököktől, tatároktól, hívei vagyunk az európai összefogásnak, sőt még a szabadkőműves-zsidó összejátszással immár egy évszázada szétszabdalt nemzetként is hozzájárultunk egy másik nemzet, a németek újraegyesítéséhez, akiknek egyes nemzetgyilkos legfelsőbb vezetői most mégis ádáz politikai ellenfeleinkké váltak. Akárcsak ugyanerre a tévútra lépett hazai nemzetidegen és nemzetellenes ellenzék.

A fájdalmas történelmi és a jelenleg átélt fejlemények nyomán a népfelség akaratát kifejező nyolcadik békemenet résztvevői tudatosan fogalmazták meg a magyar igazságot és annak vállalását. Elhangzott, figyelmeztetett, ösztönzött és felfegyverzett bennünket az ellenünk hadakozó globális és hazai nemzetidegen, nemzetellenes erőkkel szemben. Össztársadalmi érdekünk, senki ne is felejtse, hanem tudatosan számoljon vele, s annak szellemében ténykedjen, hogy a békemenet a magyar igazság, a magyar Magyarország mellett állt ki!

2021-11-06

 

A szerző nyugalmazott nagykövet, közíró

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Sütő Gábor: Tudatunk védelme (SZELLEMI VILÁGHÁBORÚ A HÁTTÉRHATALOM ELLEN)

Sütő Gábor: Tudatunk védelme (2) – KIK ÉS MIÉRT KELTIK A JÁRVÁNYT ÉS A SZELLEMI MÉTELYT?

Sütő Gábor: Tudatunk védelme (3) – A HÁTTÉRHATALOMTÓL ELSZIGETELTEN KEZELT JÁRVÁNY VESZÉLYEI

Egy Kínából elmenekült tudós leleplezései a Covid -19 katonai szerepéről

Ezt meg kell nézni! – Németország jövője: Egy hölgy sírva nézi, ahogyan a muszlim idegenek az ablaka alatt ünnepelnek

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás