Hirdetés

Sütő Gábor: Tudatunk védelme (2) – KIK ÉS MIÉRT KELTIK A JÁRVÁNYT ÉS A SZELLEMI MÉTELYT?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

Ellopnak minden ünnepet,
ők adnak mindennek nevet,
egymást ezért kitüntetik,
hát áruló, ki tüntet itt,
ki másról másként szólni mer.

Szentmihályi Szabó Péter:
„Térdre, magyar!”

Tudatunk védelme (2)

KIK ÉS MIÉRT KELTIK A JÁRVÁNYT ÉS A SZELLEMI MÉTELYT?

Az emberiség történelmében eleddig egy-egy országban, vagy birodalomban jött létre diktatúra, napjainkban azonban baljóslatúbb történelmi fordulat körvonalazódik; készülőben a világméretű diktatúra, amelynek célkeresztjében az emberiség áll. Az emberiség, amely sokáig nem hitte el, hogy létezik háttérhatalmi összeesküvés, amíg csak a háttérhatalom hadat nem üzent neki. Jóhiszeműségéből eredő hitetlensége vált a háttérhatalom leghatékonyabb fegyverévé, amely most már könnyűszerrel támad és sok területen. A világ pedig a háborúra nemcsak nem volt felkészülve, hanem késedelmesen és bizonytalanul reagált, többek között annak okán, hogy a háttérhatalom, aljas céljának tudatában, átfogó tudati, szellemi, pszichológiai és szervezeti előkészítést is végzett. Végül, ha megkésve is, de látva a szűnni nem akaró, sőt súlyosbodó világjárványt, a mélyülő szellemi-erkölcsi mételyt, a személyi szabadság fokozódó korlátozását, s a neki szánt sorsot a kivégzőivé önmagukat előléptetők szájából megismerve, az emberiség ráébred, hogy a nemzetektől elidegenedett globális háttérhatalom által szervezett, s nyíltan meghirdetett világméretű emberirtó politikai, gazdasági, egészségügyi, tudati agresszió célpontjává vált. Sokan már áldozatai is, vagy bebeszélt önmegvalósítással, rásegítő elektronikus, vagy vegyi segédanyag juttatásával bukdácsolnak a halál felé. Az elsöprő többséget alkotóknak, akik még csak szenvedő alanyai e folyamatnak, de a tudatuk egészséges és harcképes, történelmi kötelességük mindent megtenni, hogy útját állják az önmagukat elbízó agresszoroknak. Amíg a vírus-világháború e főszereplőit nem leplezik le és nem ártalmatlanítják, addig azonban ők is lehetséges áldozatok maradnak.

A kört magunkra szűkítve, a magyar nemzet – országunk és elszakított nemzetrészeink – egyben kiemelt állandósított célpontjai a hasonló nyugat-európai törekvéseknek is. Hamis az a nyugat-európai és a hazai ellenzéki beállítás, mintha a jelenlegi feszült helyzet az EU és az Orbán-kormány közötti vitával kezdődött volna, hiszen ez a nyugat-európai politikusok történelmi magyarellenességének következménye. Rémisztő, de jobb, ha tudatában vagyunk, hogy a jelenlegi szövetségi rendszerünkben már nemcsak a függetlenségünkre, a magyarságunkra is veszélyek leselkednek. (kiem: szerk.) E lényegét tekintve romboló politika a pozsonyi csata előtti időkre datálódik, s mindmáig olyannyira európaiatlan és aljas szándékú, hogy átgondoltan, civilizáltan, szövetségeseket és mások megértését keresve, de minél előbb gyökeresen véget kell vetnünk neki. Bár ez Európának is érdekeke, az önmagával is meghasonlott EU miatt jelenleg lehetetlennek tűnhet, mégse tekintsük elérhetetlennek, mert el kell jönni az időnek, amikor a másik fél is megérti, hogy neki is káros. Ebben történelmi szerepet játszhat Magyarország, a V4-ek a nemzetállamok Európája mellett, valamint aktív nemzetközi szereplésük. A háttérhatalomhoz csapódó jelenlegi EU-vezetés által egyre mesterségesebbé és ésszerűtlenné fokozott ellentmondások jelzik, hogy e folyamat beindulhat, talán már be is indult. Ehhez nem elég azonban, hogy a magyar kormány ennek tudatában van. Az EU-ban van rá szükség, hogy őszinte szavakban és valós tettekben közössé formálandó erőfeszítéseinket végre a világjárvány, a Nyugat-Európába irányuló, ha más formában is, de hazánkban úgyszintén megvalósuló nemzetidegen betolakodás, valamint e folyamatot előkészítő és elmélyítő szellemi métely ellen késedelem nélkül gyökeres és hatékony közös intézkedéseket foganatosítsunk.

Európaként, európaiként kell újjászületnünk. Történelmi feladat, tudatosan készüljünk rá.

A jelen írásban az interneten elérhető „Tudatunk védelme” című előzményében említett hazai és világesemények okainak, távlatainak elemzését folytatjuk a nagy horderejű fejlemények és körülmények tárgyilagosságra, de pártatlanságra nem törekvő elemzésével és értékelésével.

Mégis „bevándorló ország” leszünk,  vagy már vagyunk is?

Az elmúlt két évben a koronavírus járványra kellett összpontosítanunk a társadalmi erőfeszítésinket, ám viszonylagos csendben, de tolakodóan zajlanak egyéb folyamatok is, amelyek e körülmények között sem hagyhatóak figyelmen kívül, mert ugyancsak döntő kihatással lehetnek életünkre, nemzetünk sorsára. A háttérhatalom által a történelmi Európa ellen szervezett muszlim invázió kezdetén illetékeseink makacsul ismételgették a nyelvtanilag, politikailag egyaránt helytelen állítást, hogy nem akarunk „bevándorló ország” lenni. Ne legyen félreértés, jó cél érdekében hadakoztak; szuverenitásunkat és a nemzetközi jogot védték. Azonban nyelvész legyen a talpán, aki értelmet tud belemagyarázni a „bevándorló ország” kifejezéstelenségbe. Az országok ugyanis nem lehetnek sem bevándorlók, sem kivándorlók. Világosan ki kellett volna mondani, hogy nem akarunk bevándorlók országa lenni. Mindössze egy „k” és egy „a” betűvel több, s mindenki számára érthető. Ámde növekvő számuk ellenére politikusaink, politológusaink, újságíróink máig kitartanak e szószörny mellett. Tehát kell, hogy legyen valami oka, amiért csökönyösen ragaszkodnak e szembeszökő magyartalansághoz. Történelmünk tanúsítja, hogy a szemöldöküket ilyesmire összevonó hazafiak nem semleges szemlélői a politikának. Elődjeiktől örökölt emlékezetpolitikai tapasztalataikból kiindulva, tudják, hogy az oktalanságok mögött megbújnak körmönfont okok, s akár szólnak, akár nem, megjegyzik, mit hallanak azoktól, akiket vezetőiknek választottak. Az adott esetben közismert és basáskodó tények ismeretében arra is gondolhatnak, azért nem a helyes kifejezést alkalmazzák, mert abba eleve beleérthetők az államalkotó magyarokkal szemben előjogok sokaságát élvező már betelepült nemzetidegenek, akik örökkön éberek, s túlérzékenyített világunkban ezt magukra vehetnék. Annál inkább, mert, ahogy a mottóul választott vers is panaszolja, éppen ők rekesztik ki „a másról másként szóló” magyar hazafiakat saját országukban. Lehet, más oka is, de a fejlemények ismeretében és a szükségeltetett felvilágosítás hiányában ezt a magyarázatot sejtik mögötte.

Magyarázkodni persze ezúttal sem nekik, hanem az érintetteknek kellene. Kellene bizony! Ugyanis olyan okkal forgalomban lévő kifejezés értelmezhetőségéről van szó, amelyhez vészterhes múltbeli, s létfontosságú jelenlegi fejlemények köthetők, amelyek elől magyar szívvel-lélekkel, választóknak, választottaknak nemcsak megfutamodni tilos, de még pontatlanul fogalmazni is. Jelenleg különösen indokolja, hogy a kedvezőtlen világpolitikai és hazai fejlemények mögött, hol faltörő kosként, hol a háttérben, de mindig ott találjuk a globális nemzetidegen, nemzetellenes erőket. Történészek műveiből tudjuk, hogy országunkban, főleg a kiegyezés óta ez a helyzet (említhető egy időben hozzá közeli, méginkább idevonatkozó közismert véres eset, de az mindig indokolatlanul bősz érzékenységet vált ki). Azt pedig önmagunk is látjuk, hogy 2010-től az említett erők, mindenbe beleszólva, nyugtalanná teszik hétköznapjainkat, akadályozzák az országépítő munkát. A banki, tudományos, politikai, az utóbbi időben az álcivil szervezetek és egyéb kulcspozíciók elfoglalásától, előjogok kierőszakolásán át, közterületek zsidó vonatkozású elburjánzott méretű tolakodó átnevezéséig mindenhol a kezük nyomát láthatjuk. A társadalom érzékeli, rosszallja, lázad is ellene, hogy e nyomulás nemcsak akadálytalan, hanem kormányzati, hatósági, közigazgatási, jogi, törvényhozói, de még egyházpolitikai szerveink is érthetetlenül és felelőtlenül készségesen mennek elébe a leggátlástalanabb igényeiknek is.

Szépen fejlődik hát, az akárhogyan nézzük, de lényegében magyarellenes tolerancia, s egyre többen élnek is vele. Hol durva, hol kifinomult módon fékezik az értelmes emberek gondolkodását, nehogy azok akadályozzák a nemzetidegenek, agyalágyultak, őrültek, ferdehajlamúak, azaz a háttérhatalom ügynökeinek törekvéseit. A szabadságjogokra hivatkozva rekesztik ki azokat, akik élni tudnak és akarnak e jogokkal. Az ajnározottak pedig élvezik, hogy a zéró tolerancia védetté teszi őket, a hazafiak legkisebb hibáikat, bűneiket sem tehetik szóvá, mert azonnal olyan izmusnak minősítik, amit – az izmusok közül egyedül ezt az egyet – törvény tilt. Ha a magyarellenesség ellen lenne elfogult törvényi intolerancia, az is helytelen lenne, de Magyarországról lévén szó, mégis érthetőbb lenne; ám idegen faj, kisebbség, vagy nép javára és védelmében nemcsak érthetetlen, hanem kifejezetten ellenjavallt. Előző kormányaink sem jeleskedtek e sorsdöntőnek bizonyulható irányzat akadályozásában, nem is beszélve a felszámolásáról. Pedig nem kell jósnak lenni annak megállapításához, hogy amennyiben a kormány nem akadályozza meg a magyarellenes tartalmú gátlástalan nyomulást, történelmileg rövid időn belül önmaga is áldozatává válhat. Ne feledje senki, 1956-ot is elsősorban a külső és belső nemzetidegen megszállók és betolakodók önérdekű, a nemzeti értékeinktől és érdekeinktől elkülönült magyarellenes politikája váltotta ki. Azaz nemzetidegeneknek magyarok ellen elkövetett hibái és bűnei miatt 1956-ban is minden oldalon magyar vér folyt! Ezért minősül nemzeti felszabadító forradalomnak. Ám a sunyító elkövetők, ahelyett, hogy szembenéznének tetteikkel, azok takargatásának céljából folyamatosan minket szólítgatnak fel, hogy nézzünk szembe a múltunkkal. Vészterhes, hogy akadálytalan a történelmi tények efféle homályba borítása, ami nemcsak eltörlése a múltnak, hanem egyben nem létezett múlt teremtése, és sajnos, eredményes ránk erőszakolása.

Ez a magyarázata annak is, hogy legyen szocializmus, vagy kapitalizmus, a nemzetidegenek magyar nemzetet fenyegető intézményesülése, érdemtelen előjogaik törvényesítése nemcsak változatlanul folyik, hanem erősödik. A robbanáshoz előbb-utóbb csak egy szikra kell. Valamelyest érzékelteti a felgyülemlő feszültséget, hogy a közelmúltban az ellenzék egyik képviselő-jelöltje, mindezt látva, választási kampánya során Judapestnek nevezte Budapestet. A politikus nem szorul védelmünkre, de az esetmenet logikai képletének elemzése utólag is tanulságos lehet. Tényszerűen emlékezzenek választók és választottak, hogy politikusok, politológusok hada, tévék, újságok heteken át, óránként ismételve nácizmusról, antiszemitizmusról harsogtak. Ürügyet szolgáltatva az EU-nak és a háttérhatalomnak az ellenünk irányuló támadásaira. Közösen olyan ügyet kerekítettek belőle, mintha világtörténelmi tragédia történt volna. Ezzel a kormánypropaganda hozzájárult ahhoz, hogy az ellenzéki képviselőjelölt 46%-ot szerezzen szemben az 51%-al. A 46% nagyon komoly eredmény. Budapest is hasonlóan veszett el. Nem kinevetnivaló, ahogy egyes kommentátorok tették, hanem félnivaló. (Az ellenzéki előválasztás keretében napjainkban is szolgálatkészen messze túljátszanak egy hasonló esetet). Viszont az ellenzék, köztük a méltatlanságát főpolgármesterként is bizonyító Karácsony Gergely és hívei, az őket nem zavaró, egy fazonra készült szóbeli támadásokon kívül komoly akadályokkal szinte nem is találkoznak. Fel kell már tenni azt a kérdést is, hogy miért van ez így?

A jogtalan betelepedés elnézése mellett egyes illetékeseink elfeledkeznek a népfelség elvéről, helyette sűrűn halljuk a vészterhes megfogalmazást, hogy a magyaroknak joguk van eldönteni, kikkel akarnak együtt élni. Ám a népfelség elve megköveteli, hogy a magyarokat kérdezzék meg, egyáltalán akarják-e még e csonka hazát is másokkal megosztani. Erre azonban nemcsak nem kerül sor, hanem a fejük felett valakik eldöntik, kikkel kell együtt élniük. A döntéshozók mindig viselik a felelősséget a nemzet akaratának figyelmen kívül hagyásáért. Ha ebben nem lesz gyökeres változás, nem lesz több kétharmad, kis idő múlva ötven százalék sem, akkor pedig nem lesz magyar megmaradás sem. Senkinek nem újdonság, hogy a bizalom aláásása beláthatatlan, váratlanul beütő következményekhez vezethet. Eltájolt, kiábrándító, közvéleményt megtévesztő reagálás tüntetően háborogni a Judapest, vagy más nácinak minősített kifejezésen, a kiváltó okokról meg elfeledkezni. Választók és választottak közös ügyüket így veszítik el. Az illetékesek vegyék már észre, a nemzet javát az szolgálná, ha annak érdekében tennének, hogy senkinek ne legyen súlyos oka, de a legkisebb ürügye sem rá, hogy Judapestnek nevezze Budapestet! Ezzel bizonyíthatnák, hogy nekik tényleg Magyarország az első. Érzékelik, vagy nem, de ez ma már parancsoló, mivel nem vagyunk nemzetidegenek által kevésbé megszállt ország, mint a nyugat-európai országok, s a háttérhatalom által tervezett lakosságcserében sem vagyunk lemaradva.

Ismert elfogadható indok és indoklás nélkül ijesztően sokasodnak hazánkban a világ szinte minden tájáról származó nemzetidegenek, betelepülők, betolakodók. Akadálytalanul vásárolnak fel ingatlanokat, szereznek meg javakat. Szaporodnak szervezeteik, erősödnek pozícióik, nő befolyásuk a kormányszervekre. Lényegre törőbben fogalmazva, a háttérhatalom fokozza felkészülését a 2022-es országgyűlési választásokra. A magyarság ezért egyáltalán nem örül az efféle tolakodó-betelepülési népszerűségnek. Akik tényleg szívükön viselik a magyar Magyarország sorsát, azoknak e folyamat ellen kell tenniük, nem pedig érte. E tömeg ugyanis látszólag demokratikusan, de számunkra diktatúrát eredményezően döntő befolyással lehet a választásokra. Ahogy tették a hazai és nemzetközi háttérhatalmat nyíltan képviselő Karácsony Gergely főpolgármesteri székbe ültetésével, a munkáját a legtöbb tekintetben jól és eredményesen végző, népszerűséget élvező Tarlós István helyett. A nemzetidegenség hatványozódása még ijesztőbb annak ismeretében, hogy nem láttuk e politikai hiba elemzését, s felelősségre vonásról sem tudunk. Mindkettő rossz előjel 2022-re nézve.

Ki a nemzetidegen? Bármely országban az, aki nemcsak nemzetileg, fajilag (Ne hőköljünk vissza e kifejezéstől, hiszen minket is támadnak magyarságunkban is), hanem vallásilag, érzelmileg, erkölcsileg, viselkedésileg, a legtöbbször szociálisan, sőt politikailag is, akárcsak passzívan is, de különbözik az államalkotó nagy többségtől. Még fontosabb különbség, hogy mindezen és sok más szempontból nekik kellene érzékenyeknek lenniük a befogadókkal szemben, de ehelyett erőszakosan, sajnos, néha kormányzati szervek támogatásával, ők követelnek nagyobb és nagyobb érzékenységet a befogadóktól és mind több előjogot önmaguknak. Még kölcsönösségre sem hajlandóak, hanem folyamatosan, mindenféle jogalap nélkül követelik, hogy a befogadó ország előnyösebben kezelje őket, mint a saját nemzetét. Akárcsak a muszlimok Nyugat-Európában. Siralmas, de egyes befogadók még arra is hajlandók, hogy a nemzetidegenek előjogait törvényellenesen törvénybe iktassák. Sajnos, ilyen kibicsaklás nálunk is megfigyelhető. Úgy nevezik, hogy „zéró tolerancia az antiszemitizmus ellen”, holott egyetlen elfogadható szempont, indok, ok sincs mellette, hogy ezt az egyetlen izmust így kitüntessük. Vele, körülményesen, szenvedve, vagy esetenként még büntetve is, de fennmarad a magyar hazafi és a hazafiúi érzés. Nélküle viszont világosabb, egyértelműbb, nyugodtabb lenne mindenki helyzete. De a nemzetidegen háttérhatalomnak ez nem biztosítana előjogokat. Érinthetetlenek, megnevezhetetlenek akarnak maradni, s ezzel gátlás nélkül visszaélnek. A többségében általuk, vagy pártfogóik által uralt tömegtájékoztató eszközök is „egy férfinak, két fiatalnak, zarándokoknak, külföldi állampolgárnak” és tucatnyi más módon nevezik meg a visszaélőket és bűnelkövetőket, ha már nagyon muszáj, csak azt nem mondják ki, amire pedig azok a legbüszkébbek: az önazonosságukat (identitásukat, hogy ők is értsék).

Mindezzel lényegében megválaszoltuk az alcímben feltett kérdést, de messze nem merítettük ki. Meg kell érteni és értetni azt is, hogy magyar hazafiak számára mi nem lehet mérvadó. Amikor a sokasodó zsidó szervezetek valamelyike elhatárolódik valamitől, vagy valakitől, tiltakozik magyarok kitüntetése ellen, ki akar záratni a magyar politikai életből bárkit is, s ezt követeli is a magyar szervektől, a TEV nevű gárdája pedig folyamatosan „monitoroz” és jelentéseket készít a „magyarok antiszemitizmusáról”, stb. E vonatkozásban még az igazán sikeres külpolitikánkban is bicsaklást bicsaklás követ. Hányszor állt ki a világ színe előtt az istenített Netanjahu Magyarország, vagy Orbán Viktor mellett? Egyszer sem! De ugyanezt a kérdést elődjeire és utódjára vonatkozóan is feltehetjük. A válasz ugyanaz! Sőt állandó az antiszemitázó vádaskodás mind izraeli részről, mind a nálunk létrehozott szidó szervezetek részéről. Magyar vezetők pedig, kellő felhatalmazás nélkül számtalanszor bocsánatot kértek Izraeltől azért, amit a magyar nemzet nem követett el, a leghatározottabban, érzelmi húrokat pengetve kiállnak Izrael mellett, a belpolitikában pedig az antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia törvényesítése mellett hihetetlen bőkezűséggel segítik egy párhuzamos nemzetidegen társadalomféle kialakítását. A hazafiak szerint minden kölcsönösséget nélkülöz e látványos és szolidáris magyar kötelezettségvállalás. Önkéntesnek talán nem mondható, bár ezt csak az érintettek tudnák bizonyítani, vagy tagadni.

A nemzetidegenek, természetesen, lehetnek jó állampolgárok, de az alapvető nemzetpolitikai és történelempolitikai kérdésekben – kevés kivételtől eltekintve, akik szellemi nagyságokká nőtték és nőhetik ki magukat – nemcsak sohasem fogják a nemzet részét alkotni, hanem adott esetben szembe is helyezkednek a magyar nemzeti érdekekkel, ahogy ez történelmünk folyamán látványosan, az államalkotó magyarságunk számára fájdalmasan a kelleténél is többször be is bizonyították. Ellensúlyozására rámenősen próbálják bebeszélni nekünk az afféle téveszméket, hogy Magyarországot „zsidók és nem zsidók” lakják (magyarokról itt már szó sincs), „zsidó-keresztény értékeink” vannak, gyökereink pedig „keresztény-zsidók”, és sorolhatnánk vég nélkül. Honnan és mi célból kerülnek elő folyamatosan az ilyen, a nemzetidegen mániás tervek szerint kialakítandó helyzethez szoktató hamis kifejezések és téveszmék? És miért hiányzik a tárgyszerű cáfolat, a tüzesvérű küzdő helyreigazító kormányzati ellenvélemény?

Nem véletlen, hogy a szinte mindent kifogásoló és büntetni akaró EU sem emelt semmiféle kifogást e sokoldalú mesterkedési folyamat ellen. A letelepedési kötvények néven ismert akciónkat sem bírálta. Mivel az éppen háttérhatalmi elemeket engedett be az EU-ba, akiket mi betolakodóknak tekintünk, de az unió csalogat, s a készbe ültetve őket olyan juttatásokat és előjogokat is nyújt nekik, amelyeket az éhező-sanyargó, vagy éppen a betolakodóktól és a nemzetidegenektől szenvedő saját állampolgárainak kellene nyújtania.

Világunkban mindenkinek, különösen az érdekelt feleknek meg kell érteniük, a tudatos állampolgár nem tekinthet el semmi olyantól, amit társadalmilag károsnak tart. Például attól, hogy a tartalmatlan politikai korrektség, a visszaélésekre rámutató hazafiakkal szembeni diszkriminatív zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben, a ferdehajlamúak megbotránkoztató tobzódása, az ellenük fellépők vegzálása és hasonló társadalomellenes cselekedetek elnézése. Az eddigi gyakorlati tapasztatok szerint a hasonló eljárás törvényen felül helyezi a védelmezettjeit, javadalmazottjait, s mások számára elérhetetlen előnyöket biztosít nekik. Ám a történelmi példák bizonyítják, hogy az efféle törvényen felüliség szemben áll a társadalmi igazsággal és egyenlőséggel, minek következtében a társadalom szemében törvényen kívül helyezi az alanyait ennek minden következményével együtt! Ezért ez minden elképzelhető szempontból felelőtlen eljárás azok részéről, akik kikövetelik, mert a társadalom szemében önmaguk helyezik törvényen kívül önmagukat (különösen kiéleződő politikai helyzetben), és azok részéről is, akik ezzel törvényen kívül helyezik őket.

Még két fontos említetlen, vagy elhallgatott, de nagyon is szem előtt tartandó kérdés.

Nálunk jelenleg ideológiailag-politikailag, sokszor erős érzelmeket mutatva és keltve, szavakban harcolnak az internacionalizmus ellen, ám a közigazgatási gyakorlatban alkalmazzák a betelepültekkel és a betolakodókkal szemben. Vajon a csendben rég betelepült, vagy a folyamatosan beözönlő nemzetidegenek esnek-e legalább olyan egészségügyi és közigazgatási szigor alá, mint a magyar állampolgárok, fizetnek-e, például, tb-járulékot, stb., vagy „érzékenységük” miatt eltekintenek tőle?

Nehogy bárki is azt gondolja, hogy a háttérhatalom által ösztönzött és szervezett betolakodók és a betelepülők, legyenek régebbiek vagy mostaniak, a ferdehajlamú „érzékenyítőkkel” közösen, nem egyeztetnek egymás között, nem osztják meg az Európa, a nemzetállamok, s a fehér heteroszexuális emberek elleni akcióikat, terveiket. A szemünk előtt zajló eseményekből még az is felsejlik, hogy a szabadkőműves-zsidó pénzügyi háttérhatalom és az antiszemitának tartott iszlám képes hallgatólagos átmeneti szövetségre lépni a fehér emberek Európája ellen. Egyáltalán tudatosul-e ez a felmerülő veszély választókban és választottakban?

Ne tájoljuk el önmagunkat!

Ne menjünk el szó nélkül a rendszerváltás óta meggyökeresedett másik téveszme mellett sem. A legjobb esetben is ugyanis csak politikai tüneti kezelésnek minősíthető a világszerte állandósult, sőt erősödő kommunistázás is. Történelmileg meghaladott, szellemi-tudati lustaságot, maradiságot, politikai-elméleti bátortalanságot sugall, avagy megtévesztési szándék húzódik meg mögötte. Politikusok, politológusok, újságírók, közéleti személyiségek, beállítottságaiktól függetlenül könnyedén dobálódznak e minősítéssel. Kommunistának, bolseviknak minősítik ellenfe-leiket, mintha azt hinnék, e ráolvasással el is intézték őket. Mulattató, amikor nyilvánvalóan nem kommunisták, lekommunistázzák egymást, tudva-tudván, hogy vádjaik nem igazak, hiszen mindketten tőkés politikusok, vagy politológusok. Téves az is, hogy begyökeresedetten baloldalinak nevezik az ellenzéket, mikor pártjaik, vezetőik, de tagságuk is ugyanolyan kapitalista beállítottságúak, mint a kormánypártok. Tőkéseket pedig nevetséges baloldalinak nevezni, de ez a téveszme is tartja magát a kommunistázással együtt. Értelmes emberekről lévén szó, talán éppen ezért futamodnak meg attól, hogy a jelenlegi tények alapján megfogalmazandó valós vádakkal szembesítsék egymást. Mintha soha nem hallottak volna a történelempolitikai (emlékezetpolitikai) szemléletről, amelynek irányítania kellene a lépteiket, no meg a szavaikat. Már amennyiben országukat, nemzetüket akarják szolgálni, nem pedig szűk párt-, csoport, vagy faji érdekeket. A jelenlegi körülmények között a kommunistázás lényegtakaró, mert a mai bajokról, a jelenlegi, közismerten nem kommunista bűnösökről, hazaárulókról vonja el az állampolgárok, a közvélemény figyelmét. A történelem menetétől lemaradva régebbi fogalmakat, minősítéseket sulykolnak, a mai valóságot elrejtik önmagunk és a közvélemény előtt. Nem helyes irányba tájolnak, hanem akarva-akaratlanul, de önmagukat és a közvéleményt altatják.

A közvélemény formálására hívatott politikusok, politológusok részéről, sajnos, lépten-nyomon ezt tapasztaljuk hazánkban is. Holott a hazai és a külső bajok, amelyekkel küszködniük kell, a szervezetek és személyek, akikkel politikai harcban állnak, nem a letűnt szocialista rendszer maradványai, képviselőik nem „a Kádár-rendszerből hozták magukkal” a bajokat, hanem a kapitalizmus termelte ki, akárcsak őket magukat. Az öntévesztő, a bajok természetét elhallgató, félrevezető eljárás, mégis naponta jelen van a mi tömegtájékoztatásunkban. Történelmietlen és káros, a valóságról a múltra tereli a figyelmet. Sokan emlegetik a XXI. századot, de nem tudják, vagy nem merik megfogalmazni a mondanivalójukat a XXI. század körülményeinek, követelményeinek megfelelően. Nem azzal vádolják vitapartnereiket, vagy bíráltjaikat, amit ma művelnek, hanem ettől a valóságtól elvonatkoztatva valami olyannal, ami a múlt. Nemegyszer közös múlt, ezért a bíráltak nem is tiltakoznak ellene. Lepereg róluk, ám az igazi baj az, hogy a közvéleményünkről is, ami viszont a körültekintést elmulasztó vádlók vereségét jelenti. Nem kellene feledni, hogy olyan, amilyen (azaz a háttérben nemzetidegenek által vezényelt), de volt rendszerváltás, ezért a jelen politikai harcaihoz a múlt kánonjai már nemcsak nem illeszkednek, hanem megtévesztően idegenek. A mai problémákat, köztük a hódító világjárványt és a bódító szellemi mételyt nem a kommunisták, a szocializmus, hanem a tőke, a kapitalizmus szülte. Igazán nem lenne nehéz kideríteni ezt, s abból kiindulni, amit már sokan és szerencsénkre egyre többen helyesen hangoztatnak: a globalista kapitalizmusban a vízválasztó nem a kommunistaság és a kommunistaellenesség között húzódik; a törésvonalat az jelenti, hogy a nemzetéért vagy ellene politizálnak. Akik ezt nem látják, azok a legjobb szándékaik mellett is objektíve a nemzet ellen politizálnak, akárcsak azok, akik látják, tudják, és tudatosan teszik. Túl sokszor tökéletes a szembenállók összhangja.

Más vonatkozásokban is észnél kell lennünk, mert az EU és a háttérhatalom által szervezett álcivil, álszexuális és egyéb szervezetek folyamatosan félrevezetnek, zavart keltenek, s egyre agresszívebbek. Az élharcos a politikai mozgalommá szervezett LMBTQ. A nemi ferdeségek, az „érzékenyítés”, a nemváltó operációk és egyéb természetellenes őrültségek népszerűsítése és terjesztése ugyanis, mind, mind kifejezetten emberiségellenes bűntett. Sajnos, a világ jelentős része a hatványozódó habarodottságot csúcsszintű bölcsességnek tartja, míg a közös történelmi bölcsességeinket értelmetlenségnek, eszementségnek kiáltja ki. Mesterkedéseik minél inkább felzaklatják a világot és elaltatják éberségét, annál kevesebb figyelem jut a háttérhatalom akcióira. Ez a háttérhatalom által rájuk bízott fő politikai feladat. Aki nem csúszik-mászik a szexuális terroristák által kitalált őrültségek előtt, nem kér bocsánatot, kitart a véleménye mellett, azt ellenségnek tekintik. Így járnak el J. K. Rowlinggal, a Harry Potter-könyvek szerzőjével, aki nyilvánosan szembeszegül az agresszívan terjeszkedő gender propagandával. Robbantásos merénylettel, megerőszakolással és gyilkossággal fenyegetik. A genderizmus a háttérhatalom egyre fontosabb eszközévé válik. Gyakorlóitól idegen a józan tudatosság. Büszkeségnek nevezik, de képtelenek megfogalmazni, hogy pontosan mire is büszkék. Gyógyítandó betegségükre, ferde hajlamukra, vagy arra, hogy egymást egyre jobban elkorcsosítják, avagy arra, hogy mindezzel kárt okoznak önmaguknak, a társadalomnak, s az emberiségnek? De azok sem lehetnek büszkék, akik a ferde hajlamok terjesztőivel szembefordulókat korlátozzák. Mintha nem látnák a nyugat-európai fejleményekből, hová vezethet ez nálunk is. Álnokul hirdetik, az a baj, hogy a magyar kormány a kiskorúak védelmére törvényt hozott, nem pedig az, hogy a világméretűvé váló deviáns ferdehajlamú agresszió ellen törvényt kellett hozni. Azt megvédeni, ami évezredeken át jogi törvény nélkül is a legtermészetesebb törvény volt, ám ők most nemcsak megkérdőjelezik, hanem törölni akarják, azaz a kihalás útjára akarják terelni az emberiséget, amelyen ők már oly büszkén haladnak. Mit követel ilyen körülmények között a magyar megmaradás parancsa? A felnövekvő korosztályokat úgy neveljük, természetes és megkérdőjelezhetetlen legyen számukra, hogy magyarok, családban nevelkedett fiúk és lányok. Támogatni kell a törvényt és az azt megvalósító kormányt, hogy tovább tudjon lépni. Ne tekintsük üres jelszónak az általa megfogalmazott tételt, hogy együtt sikerül!

Kikben nem bíznak az oltáselleneseknek minősítettek?

Meg kell érteni, olyan időket élünk, hogy mellébeszélni tilos. Az emberek szemében gyanút kelt, ha senkit nem érdekel komolyan, senki nem nyomoz utána céltudatosan, honnan eredt a koronavírus és kellő időpontokban és helyeken honnan tűnnek elő a mutánsai. Az emberek azonban már több mint sejtik, hogy ez mindaddig folytatódik, amíg a háttérhatalom el nem éri aljas célját. A Nature tudományos folyóiratból közismert, hogy a Fort Detric amerikai katonai laboratóriumnak 2015-ben sikerül olyan koronavírust létrehoznia, amely emberről emberre terjed. Bill Gates 2018-ban megszerezte e vírus szabadalmát. Ezzel jogi vonatkozásban a kör bezárult; ugyanis természeti képződmény nem szabadalmazható, csak emberi alkotás! A vírus tehát mesterséges. Nem véletlenül az sem vált közismerté, hogy augusztusban az amerikai hírszerzés is nyilvánosan elismerte, ember alkotta vírusról van szó, nagy valószínűséggel megállapítható az eredete, de még nem hozhatják nyilvánosságra. Márpedig, ha ellenségüktől származna, valószínűleg nem ingadoznának megnevezni! Ahelyett, hogy ezen a vonalon haladnának tovább a vírus eredetének felderítésében, sok országban nemcsak erőltetik az oltást, hanem tucatnyi tisztességtelen módszerrel próbálják rávenni az embereket. Ajándékokkal, kedvezményekkel, lottóval, miegymással ösztönzik azokat, akiknek kételyeik vannak az „oltakozással”, a „szurival” szemben. Még alig tudunk valamit az ismét a semmiből előtűnt, s a negyedik hullámnak nevezett delta meg a delta plusz mutánsokról, de már sajtó, orvosok, politikusok javasolják, hogy a beoltottak minél előbb vegyék fel ellene a harmadik Pfizer oltást. Az emberek természetes szakmai tájékozatlansággal azonban nem visszaélni, hanem eligazítani kell őket. Ám körültekintő tudományos magyarázat helyett világszerte egyebet sem hallanak, mint azt a szakszerűséget mellőző bizonygatást, hogy a vakcinák hatékonyak és biztonságosak, s hogy a vírus ellen nincs más védelem, s egyre több közvetett kényszerítő intézkedéssel találkoznak. Pedig a gyakorlat naponta cáfolja a sulykolt háttérhatalmi téveszmét tükröző állítást is, hogy aki beoltatta magát, az védett, aki nem, az pedig potenciális súlyos beteg.

A háttérhatalom a koronavírus világjárvánnyal, akár ő szervezte (ez a valószínűbb), akár csak ráépült, s eszközként alkalmazva nemcsak megkezdte az emberiség hozzászoktatását a halál gondolatához, hanem nekilátott az általa nyíltan meghirdetett irtásának. Megrendítő, hogy sokan nem akarják észrevenni. Ezt sem írható a véletlen számlájára. Elszoktattak bennünket attól, hogy fegyelmezetten megfogalmazzuk önmagunknak, mi történik, s hogy tudatosan éljünk. Ezért most már nem megrémülnünk kell, hanem cselekednünk. Tudatosan. Azaz cselekvésünknek ne a politikai korrektség, zéró tolerancia, vagy kíméletesség legyen a jellemzője a háttérhatalmasokkal szemben, akik halálunkat nemcsak megtervezték, hanem, szervezik és előidézik.

A tragikus és ellentmondásosan megítélhető világhelyzet indokoltan vezet feszültségre, idegességre, ellentmondásokra, amelyeket azonban a helyükön kell kezelni, a minősítő szavakat alaposan meg kell válogatni. A tárgyalt kérdések helyes értelmezéséhez, ha csak egynéhány kérdés kapcsán, megnevezés nélkül, kelletlenül, vonakodva, de bírálnunk kell hazai fejleményeket és tényezőket is. Hazafias tudattal tesszük, remélve, hogy így is fogadják. Őszinte segítni akarással, méltányolva, hogy a felmérhetetlen globális nyomás alatt is a nemzeti érdekeinket sikeresen védő kormányzati hatóságainknál, a pártjukon állva, kötetlenebben, szabadabban, külső, belső háttérhatalmi elvárások állította korlátok, s úgymond „jogállami” megkötöttségek nélkül fejthetjük ki meglátásainkat. Fájó volt hallani, majd írásban is látni a megérdemelten köztiszteletnek örvendő, s a negyedik hullámról már tényként szóló felelős politikus szájából, hogy „aki még azon gondolkodik, hogy valamiféle álhírek gyártásával vagy propagandával gyengítse az oltási kedvet, legyen nagyon óvatos, mert őket mind egytől egyig személyes felelősség fogja terhelni az esetleges halálesetekért és az esetleges károkért”. Bár nemigen tekinthető egyéni véleménynek, nyeljünk egyet annak tudatában, hogy közös nemzeti, nem pedig holmi személyes érdek, hogy ugyanilyen világosan szóljunk erről mi magunk is.

Ne hagyjuk eluralkodni ezt a hozzáállást. Annál inkább ne, mert az említett helyzet ugyancsak közös akaratunk ellenére, be is következhet. Azokból a helyes politikai jelszavakból induljunk ki és maradjunk is meg mellettük, hogy senkit nem hagyunk az út szélén, és hogy minden élet számít. Ne osztódjunk, nem vagyunk egymás ellenségei; ellenségeink viszont közösek: a háttérhatalom és konkréten a hazai ügynökei, bár hazainak egyre kevésbé lehet nevezni, legyen inkább belföldi. A gyógyszeripari maffia, köztük a bevételét saját beismerése szerint megduplázó (valójában lehet, hogy megháromszorozó), s az EU-nak szállítandó vakcina árát a minap jelentősen megemelő Pfizer ilyen rosszat sejtető szavak hallattán dörzsölheti a kezét. Még inkább fájdalmas a határvonal átlépése, több millió állampolgár minden jogi alap nélküli fenyegetése a tőlük teljesen függetlenül esetleg bekövetkezhető tragikus események miatt. Az ilyesmi mögött az emberek néminemű háttér-támogatottságú bátorságot, vagy ösztökélést sejthetnek. Ugyanis, nézzük csak, mi is bizonyul felelős eljárásnak olyan helyzetben, amikor az életünkről van szó? A megalapozott kétoldalú tisztázási szándék, a kormány támogatása a háttérhatalmasokkal szemben, avagy a világjárvánnyal összefüggő politikai, egészségügyi és egyéb tényeknek és létkérdéseknek az elhallgatása, válasz nélkül hagyása? Netán a járványnak olyan kezelése, mintha a világon semmivel és senkivel nem lenne összefüggésben, mintha csak a világűrből érkezett volna? Nincs Kína (Wuhan), nincs USA (Fort Detrick), nincs WHO, nincs EU, nincs a Nagy Újraindítást a Világgazdasági Fórumon (WEF) meghirdető davosi Klaus Schwab, nincs az emberről emberre terjedő elismerten mesterséges koronavírus szabadalmát megszerző Bill Gates (akinek az apja is vezető szabadkőműves volt), s aki az egész világot be akarja oltatni, de még gyógyszeripari maffia sem, lefizetett, vagy kényszerhelyzetbe hozott politikusok, álcivil szervezetek, kormányok meg szóba sem jöhetnek. Nemcsak beszédes, vádló is, hogy az elhallgatott tények, az ellentámadás hiánya, sajnos, világjelenség. Kinek áll érdekében, hogy az emberek ne legyenek tájékozottak abban, mi történik a világban, körülöttük, velük és most már szó szerint bennük is? Helyesen naponta figyelmeztetik az embereket, a gyógyszerek mellékhatásairól kérdezzék meg orvosukat, gyógyszerészüket. A világsajtóból a vakcinák mellékhatásairól naponta több tucatnyi, nemegyszer tragikus esetről értesülhetnek. Bejárta a világot az is, hogy a Pfizer a kikényszerített szerződéseiben kiköti, hogy nem vállal jogi felelősséget a (sokak által kísérletinek minősített) vakcinája által okozott egészségkárosodásért, vagy halálesetért. Miféle „erkölcs” vezérli? A kormányok miért akarják eltájolni az embereket, mikor erről és egyre több kétes kérdésről, az okkal egyre kevésbé hallgatag nagy többség az egyszerű sejtésnél jobban ismeri már a választ? Az igazi illetékeseknek, a háttérhatalmasoknak hivatalból senki nem meri feltenni e kérdéseket. Őket parancsoló fenyegetni! Minket az ésszerű politikánkért számtalan külföldi támadás ér. Az ésszerűséget megtartó társadalmi összefogással el kell kerülni a nemzet újabb mesterséges megosztását beoltottakra és beoltatlanokra. Ellenkező irányba ható eljárás szembenáll a Nemzeti Egység Rendszerén (NER) belül egy évtizede kötött, eléggé passzívan, de fennálló, ezért aktivizálandó társadalmi szerződéssel, hogy „Legyen béke, szabadság és egyetértés.” Ehhez csak a nemzetellenes és nemzetidegen ellenzék nem csatlakozik. Az ellentmondásos, de tudatos eljárással javítható helyzetben az oltástól ódzkodókat nem lehet eleve kizártnak, sőt büntetendőknek kikiáltani, s akár egyet is az ellenzék karjaiba dobni.

Valamennyien látjuk ugyanis – azok is, akik erről többet tudnak, de hallgatnak – hogy világszerte tekintélyes orvosok, sőt orvosi csoportok növekvő számban nem véletlenül kongatják a vészharangot. Hatással vannak az emberekre, mert érthetően és tudományosan fogalmazzák meg aggályaikat, valamint kutatásaik olykor ijesztően hihetetlen orvosi és politikai eredményeit. Mindezt nem lehet, nem szabad meg nem történtként kezelni. Az emberek általában bíznak kormányzati szerveikben és saját orvosaikban, akik azonban érthető és tudományos cáfolat helyett, a hatvan éven felüli (miért pont csak ez a korosztály?) oltatlanokról a legutóbbi rendelet szerint hetente névszerinti listát vezetnek, ami a kényszerítéssel, fenyegetéssel határos, holott az illetékesek nem győzik hangsúlyozni, hogy az oltás ingyenes és önkéntes. De azt is tudniuk kell, hogy az alkotmányt nem írhatja felül törvény, a törvényt pedig rendelet. Ezért az intézkedés helyes értelmezéshez ki kell mondani, hogy a kétes minősítésű listázást addig kellene bölcsen és bátran visszavonni, amíg nem okozott visszavonhatatlan és előreláthatatlan károkat. Ugyanis az emberek a kormányban, az orvosaikban bíznak, nem szabad őket egymással szembeállítani. Ám tiszteletben kell tartani, sőt követni kell őket abban, hogy nem bíznak a gyógyszeripari maffiában, nem beszélve a háttérhatalomról, amelynek előtérbe tolt vezetői túl soknak tartják az emberiséget és nyílt csökkentési terveik megvalósításán mesterkednek. Hosszú távon ismeretlen mellékhatású oltóanyagokkal emberek milliárdjait oltogatják, nem egyszer, hanem “emlékeztetőül” rendszeres időközként. Gondoljunk csak bele, kiben nem váltana ki gyanút csak az, amit hivatalosan már tudhat. Ezért az ódzkodás az általuk gyártott és ajánlott vakcináktól. Ilyen ellentmondásos körülmények között nem listázni, elítélni, pláne nem büntetni kell az embereket, hanem tárgyilagosan el kell magyarázni a helyzet valamennyi fontos vonatkozását, bizonyítva a vírus eredeti forrását és az egymást követő mutánsok megjelenésének okát. Ha e kezdettől fogva elsődleges, de világszerte gyanúsan elhanyagolt problémákat megoldják, kiderülhetnek olyan körülmények, amelyek indokolatlanná tesznek minden hasonló oltási erőltetést. Merthogy az ok nélkül nincs okozat tétel a vírusok világára is érvényes. Ez még akkor is indokolt lenne, ha a gyógyszeripari maffiának semmi más célja nem lenne, mint a bevétele növelése, mivel azonban a nyíltan emberiségellenes háttérhatalomtól elválaszthatatlan, a kételyek több mint indokoltak. S ezt nemcsak a közemberek, hanem a kormányzati szervek is tudják. Sőt a közembereknél sokkal többet kell tudniuk. Annak pedig minden félben tudatosodnia kell, hogy csak együtt boldogulhatnak, s még az is lehet, hogy jövőjük is csak akkor lesz, ha tudatosan összetartanak.

Ceterum censeo, háttérhatalmasok esse delendam

A világban egyre inkább tudatosodik a nemzetektől elidegenedett szabadkőműves rasszista háttérhatalom léte, összeesküvése, szándéka, s hogy valószínűleg ő keltette a világjárványt, a szellemi-tudati mételyt pedig biztosan. Mindennek a rendeltetése az önmagából verbuválandó világkormány létrehozása, a világhatalom megszerzése, az emberiség létszámának radikális csökkentése céljával. Ennek tudatosításáról maga a háttérhatalom gondoskodott, hiszen mindezt kimondja a Rockefeller jelentésben, a davosi Világgazdasági Fórum „Nagy Újraindítási” programjában, az EU vezérkarának segítségével az Európa elleni muszlim invázió megszervezésével, a ferdehajlamok rohamos terjesztésével, az ENSZ és a WHO megszállásával, Soros üzelmeivel, a G5 erőltetésével, Schwabbal, Bill Gatessel, a gyógyszermaffiával, BLM-el, és sok minden mással. A háttérhatalmi világkormány gondolata nem mai keletű, régóta dédelgetik. Az interneten található elemzések felhívják rá a figyelmet, hogy a szabadkőművesek bibliájának tekintett „Cion bölcseinek jegyzőkönyveiben” is többször és hangsúlyosan szerepel. A világjárványra is van utalás, mint a célt elérendő egyik eszközre (kiemelések tőlünk): „ … úgy érhetjük el, ha minden országban megzavarjuk a nép és kormány közti viszonyt, annyira összetörve az emberiséget egyenetlenséggel, gyűlölettel, veszekedéssel, irigységgel, sőt még sanyargatások alkalmazásával, éhínséggel, betegségek beoltásával, nyomorral is, hogy a gójok ne lássanak más kivezető utat, mint azt, hogy menedéket keressenek a mi teljes pénzbeli és minden egyéb vonatkozású főhatalmunknál.” Akár a davosi „Nagy Újraindítás” alapgondolata megfogalmazásának is tekinthető. Ám az idézetet követi annak az útnak az akaratlan megnevezése is, amelyet a világuralomra törekvők veszélyesnek tekintenek, de amelyre az emberiségnek haladéktalanul rá kell lépnie. „Ha azonban lélegzetvételhez juttatjuk a világ nemzeteit, aligha valószínű, hogy valaha is elérkezik az a pillanat, amely után áhítozunk.”

Ne feledjük tehát, hogy a világkormány létrehozására törő háttérhatalmasoknak az első nagy fegyverét az emberiség önmaga szolgáltatta azzal, hogy évekig nem hitte el, hogy komolyak a bejelentett szándékaik, amivel jelentős időt és előnyt nyertek. A másik nagy fegyverük, amellyel mindenki sebezhető, vagy zsarolható, most kerül bevetésre. Az alapvető jogok, szolgáltatások igénybevételét kötik az oltáshoz, jogkörök szűkítésével akarják rábírni az embereket az oltás felvételére, sőt lehetővé teszik, hogy a munkáltatók önhatalmúlag megköveteljék a dolgozóiktól az oltás felvételét. Ha az emberiség ezt hagyja kifejlődni, igencsak sötét anarchikus jövő vár rá. Nálunk ez még nem rendszer, de nem megnyugtató, hogy előjelei jelentkeznek. Az emberek nem értik, hogy a háttérhatalom szekerét toló, nem kisebb veszélyt jelentő Pride-val, az NGO-kal, a nemzetellenes ellenzéki vezetőkkel és amazonokkal, a magyarellenes bűnözőkkel szemben az erre választott hatóságaink miért nem mernek már évek óta hatékony eljárásokat alkalmazni? Miért a fentiek ellen tiltakozó, vagy kétes dolgokra rákérdező, no meg a hajléktalan védtelen állampolgárok lehetnek felelősségre vonható célpontok? A harmadik nagy bevetésre kész fegyverük, hogy nemcsak a nemzeti, vallási, faji, nemi önazonosság-tudattól, hanem a személyi tulajdontól is meg akarják fosztani az embereket. (Az USA-ban már meg is kezdődött az ingatlanok jogtalan eltulajdonítása). Gyökértelen, tudatlan és tudattalan, minden tekintetben tőlük függő zombikra van szükségük. Belőlük is néhány milliárddal kevesebbre.

Mivel Covid betegség, vagy vírus, mintegy helyettesítve a megszokott, de rejtelmesen eltűnt influenzajárványt, valóban szedi áldozatait, az emberek elismerik, hogy a világméretű oltási kampány mögött van egészségügyi ésszerűség. A kötelezővé tételéről beindult egyre aktívabb ugyancsak világméretű gyakorlatból és vitából azt is tudják azonban, hogy jogi alapja nincs, hiszen úgy is indították, hogy ingyenes és önkéntes. A jogállamiságra oly érzékeny EU ezt a tagállamaiban már tendenciánál is erőteljesebb erőszakos „oltakozási” törekvést nem veszi észre, csak a magyar gyermekvédelmi törvény szúrja a szemét!

Az önkéntes oltás sok országban válik egyre kötelezőbbé, de az eredményeiből a hozzáértő szakemberek egyre inkább kiderítik, hogy nem védőoltás a szónak a hagyományos és szigorúan tudományos értelmezésében, hanem csak megkönnyíti a betegség átvészelését, de a mellékhatásai és végső eredményei teljesen elhallgatottak, s ez kételyeket kelt. Azt is megerősítik, hogy az embernek vagy megvan a természetes immunitása és akkor nem kapja el a betegséget, vagy csak azt követően lesz immunis, ha átesik rajta. Ezért úgy vélik, hogy az oltás egyoldalú erőltetése és más védekezési eszközök (ivermectin, abdala) nem létezőnek tekintése nincs összhangban a kodifikált nemzetközi bioetikai normákkal és emberi jogokkal. Szerintük nem lehet eltekinteni attól sem, hogy a Pasteur Intézet kifejezetten hatékonynak találta az ivermectint a koronavírus leküzdésére, ezt a Jerusalem Postban izraeli orvostudósok is megerősítették, más komoly intézetek a megelőzésre is alkalmasnak tartják, s mindezt immár több ország gyakorlata is bizonyítja. E kétségtelenül következményekkel járó kérdésekben azonban egyoldalú hatósági-kormányzati döntések uralkodnak, esetenként az embereknek bemondásra kellene elhinnünk valamit, a kérdezést, kételyt rosszallják, imitt-amott már tiltják is, szakmai ellenérvelés nélkül oltásellenességnek nyilvánítják, s csak azt hajtogatják, hogy valamennyi vakcina hatékony és biztonságos. A kormányoknak érezniük kellene, hogy a kialakult helyzetben ennyi nagyon kevés a bizalom fenntartására. Az oltásellenesek nagyobb része ezekben a létfontosságú kérdésekben keresi az igazságot, de a háttérhatalom a jelek szerint elhallgattat sokakat, az a benyomás, hogy egyes kérdésekben még bizonyos kormányokat is. Pedig a világjárvány felszámolása e kérdések tisztázásán keresztül vezet, ezért a végső megoldás lehet tragikus is az emberiségre nézve, ha továbbra is hanyagolja a megoldásukat, a pártatlan oknyomozást és tényfeltárást. Ezért kell mindenkinek észnél lenni, megőrizni a józan tudatot.

Mivel mindennek gyakorlati kivitelezése mégis a többségükben kiszolgáltatottnak tűnő kormányokra hárul, a kényszerű döntésmechanizmus (az alkotmány, törvény, rendelet előbb említett viszonya) szokatlan eljárási stílus bevezetésével jár. Ennek okán kialakulóban van tiltakozási hullám a kormányok ellen, holott az állampolgárok tömegmozgalmainak is az igazi ellenségre kellene összpontosítani. Azokra, akik az emberiség ellenségeivé nyilvánították önmagukat. Ezt azonban a kormányoknak kellene a tömegek tudomására hozni. Kitől várhatnak a kormányok segítséget, ha nem a saját népüktől? Védekezni, harcolni kell a betegség, vagy vírus ellen, de ez a harc könnyen eredménytelen lehet, azaz az emberiség vereségével végződik, ha továbbra is egyoldalú marad, és főleg ha nem tudatosítja azt, ami már nyilvánvaló: a vírusjárvány és a háttérhatalom nem függetlenek egymástól, s ha nem szigeteli el, nem ártalmatlanítja a háttérhatalmat, vereségre van ítélve.

A mulasztás következménye a szemünk előtt: a politikailag egészségtelen helyzet, miszerint a legtöbb ország lakossága, közvéleménye tájékozottabb a háttérhatalom és a világjárvány összefüggéseiben, mint amennyit a kormányaik elmondanak nekik. Nem is megbízhatatlan forrásokból szerzik értesüléseiket, hanem a háttérhatalom meghirdetett „programjából”, szervezeteitől és ügynökeitől, akik nem titkolják emberellenes szándékaikat. A kormányok és a lakosságok efféle viszonya rontja az erőviszonyokat, akadályozza a világtudat, az önazonosságtudat fejlődését. Hallgatással, titkolódzással nem lehet sikeresen szembeszállni a világ leggátlástalanabb erőivel. A kormányzati szerveknek nagyobb segítséget kell nyújtaniuk a közvéleménynek a saját helyzetük, a világpolitikai kötelezettségeik megértetésében. Ez világszerte az a hiánycikk, amely a háttérhatalom befolyására utal. Olyan kötelmekhez kell tartaniuk magukat, amelyeket vagy vállaltak, vagy rájuk kényszerítettek, s amelyek nemcsak korlátozzák mozgásterüket, hanem meghatározzák eljárásuk módját is. Mivel erről nem beszélnek/beszélhetnek, nem kapnak elég lakossági támogatást a helyzetük könnyítéséhez.

Ami minket illet – s amennyiben az említett helyzet fennáll – a politikai támogatást és erőt adó nemzeti konzultációk valamelyest segítenek áthidalni az ellentmondásos helyzetet. Ennek is nagy a jelentősége, mert a magyarság sincs felkészülve/felkészítve a háttérhatalom aljas egészségügyi, szellemi-tudati támadásaival szembeni védekezésre, ellenállásra, nem is beszélve az életbevágóan fontos ellentámadásról. Néha még olyan benyomás is keletkezik, hogy ezt nemcsak az ellenzék akadályozza, hanem fékeznek más körülmények is. Az EU-val szemben vívott igazságos politikai harc is elvonja erről a tudatos figyelmet. Az áll érdekünkben, hogy ne az egyébként elkerülhetetlen és szükséges vita játssza a főszerepet, hanem a közeljövőre összpontosító átgondolt és összehangolt cselekvés. Magyarország ezzel próbálkozik, ezért a háttérhatalom ügynökeinek állandó célpontja. Másoknak viszont szövetségese. Ezért ne tekintsük felesleges, vagy formális dolognak, hogy a magyar kormány nemzeti konzultáció keretében, fontos kérdésekben hozandó döntés előtt, megkérdezi az emberek véleményét, hogy annak ismeretében hozza meg a végleges döntését. Mielőtt legyintenénk, legyünk ezúttal is észnél. Gondoljunk csak bele, meg tudnánk-e nevezni másik tőkés ország kormányát, amely így jár el? Sőt, igényelnünk, netán még követelnünk is kell a további hasonló akciókat, egyre aktívabb párbeszédet. Akkor is, ha a világhatalmi erőviszonyok és a hihetetlen háttérhatalmi nyomás miatt nem egyszerű, ajánlatos lenne, ha a kormány elé kerülő, úgymond napi feladatok mellett, a hazafiakat alapvetően érdeklő nemzetmegmaradás, a háttérhatalom és a vírusjárvány összefüggéseinek kérdéseiről is megkérdezhetne bennünket. Közvetve kiérezhető, hogy a kormány az eddigi konzultációs kérdésekben is érvényesíteni törekszik a magyar megmaradás követelményeit, de e vonalvezetést érthetőbben, érzékelhetőbben, tudatosabban, kellene fejleszteni, erősíteni. Kormány, ország, nemzet, társadalom akkor képes egységben lépni, ha mindegyik fél kellő mélységben és egyértelműsítve ismeri az alapvető igazságokat és összefüggéseket. Ebben még van mit tennünk.

A tudat az egyik legbonyolultabb társadalmi jelenség. Védelméhez szükség van ma mindarra, amit az eddigiekben említettünk, és még valamire. Tudásra. Tudni, mi történik a világban, országunkban, társadalmunkban. Ezért felelősek a választók is, de ebben sokkal nagyobb a választottak felelőssége. A szükségtelen titkosítások, a kínos hallgatás a nyilvánvaló összefüggésekről óhatatlanul elégedetlenséget, gyanút keltenek, s a külső és belső ellenfeleket hozzák helyzetbe, ahelyett hogy az emberek eligazodását könnyítenék meg. Nem baj tehát az sem – amire pedig egyesek panaszkodnak – hogy sok virológus jelenik meg, az emberek önmaguk törekednek rá, hogy a létkérdésekben tájékozottabbak legyenek. Minél többet tudunk, annál tudatosabbak leszünk önmagunk is, szavaink és tetteink is, ami jobb nekünk, környezetünknek, országunknak. A tudás – hatalom!

Égető szükség van rá. A háttérhatalom ki akar irtani minden nemzeti, faji, vallási, nemi, de még nyelvi önazonosságot is. (Ezért is helytelen identitásnak nevezni). A globalizmus főszereplői, a nagy technológiai cégek még azt is elérték, hogy országokon belül ők közvetítsenek a lakosság és a kormányzati szervek között. Az utóbbiak sokszor immár Facebook posztokon jelentenek be fontos kormányzati döntéseket, amelyekről esetenként máshol nem is értesülhet az állampolgár. A nyugati országokban már ipari szintre emelték az agymosást. Fő eszközeik az álproblémákra alapozott elterelő műveletek. Több országban tervezik újságírók helyett mesterséges intelligencia alkalmazását „tömegtájékoztatási” tartalomgyártásra. Így „megmentik” az újságírót és az olvasót egyaránt a gondolkodás terhétől, s kis idő múltán mindenféle tudattól is. Az USA-ban és néhány más országban, az üdvözlőlapok terén már bevezették e gondolkodásmentes módszert. Ronda külalakú, kelekótya szövegezésű üdvözlőlapokat lehet vásárolni, hogy az emberek ne gondolkodjanak azon, mit akarnak, akarnak-e egyáltalán tudatni valamit a másikkal.

Nem kizárt, sőt valószínű, hogy a visszalépés az efféle globalizmusból haladás lenne az emberiség részére. Visszatérhetne a bölcsészethez, amely mint társadalmi igény, de mint oktatandó tantárgy is megszűnőben van. A mesterséges intelligencián nevelt fiatalabb korosztályokban talán akadnak olyanok, aki azt sem tudják, mi az. Ha a háttérhatalmasok uralomra jutnának, soha nem is tudnák meg. A mesterséges intelligenciát azonban a természetes emberi intelligencia hozta létre, akkor működteti, módosítja, amikor akarja, s törli, ha kell. Így az soha nem uralkodhat rajta.

Bízzunk abban is, megértésre és elfogadásra talál, hogy a fenti és a sokasodó hasonló elemzések, megállapítások, bírálatok célpontjai kizárólag az említett hibák, közömbösség, ellenjavallt jelenségek, mulasztások, elidegenedés, amelyeket csakis a minél szélesebb tudatos, tudó, helyesen és teljesen tájékozódó és tájékoztatott állampolgárok nemzeti egységének kialakításával, azaz természetes intelligenciánk egyesítésével győzhetünk le. E megőrzendő és meg-megújítandó egységre, minden más érdeket meghaladóan, mindenekelőtt a magyar nemzeti egység követelményeit szem előtt tartva, választottaknak, választóknak egyaránt rendíthetetlenül kell törekednünk.

 

Mondandónk rövid összefoglalása

Ha ez emberiség, annak ellenére, hogy a háttérhatalom kiirtási terveivel hadat üzent neki, s a csata eddigi menetében csak neki vannak veszteségei, naivan elhiszi, hogy a vírus-világháborúban játszandó szerepe csak a vég nélkül előtűnő hullámok elleni szorgalmas napi küzdelmére korlátozódik, vesztesként marad a csatatéren. A hozzá képest maroknyi háttérhatalmasokat kell elszigetelnie, ártalmatlanítania, s ezzel nemcsak a vírus világháborút, a jövőjét is megnyeri.

Ismét ránk leszűkítve a kört.

Történelmileg nem dőlt el, s ennek okán ma még senki nem is döntheti el, kinek van igaza, oltáspártiaknak, vagy oltásellenzőknek. (A beoltottak és a beoltatlanok sokkal szűkebb fogalmak). Ennek okán, az ismert tények, kételyek, ellentmondások, árulkodó jelek láttán senki nem neheztelhet a „másról másként szólni merőkre”. Nem az egymás elleni, hanem a közös ellenség elleni harcra kell összpontosítania MINDENKINEK! Haladéktalanul! Bírálóan-önbírálóan meg kell érteni, amíg nem leszünk a helyzet urai, még az sincs kizárva, hogy részlegesen, vagy teljesen, de mindketten tévednek, avagy mindkettőjüknek igaza van. Kerülendő hát a vitánkban az elmarasztalás, kirekesztés, pláne a kényszerítés, fenyegetés és büntetés; kizárólag az igazság tudatos és őszinte együttműködésben történő kiderítésének van létjogosultsága. Az igazság mindig hatalmas és félelmetes fegyver volt azok kezében, akik mertek küzdeni érte, s bölcsen bánni is tudtak vele. A kialakult helyzetben az érte folyó harcban egységes tudásra és egységes tudatra van szükség, hogy mindketten győztesek legyenek a közös ellenféllel/ellenséggel szemben elkerülhetetlenül megvívandó harcukban. Ehhez pedig a helyes jelszó és irányelv: ceterum censeo, háttérhatalmasok és ügynökeik esse delendam!

A szerző nyugalmazott nagykövet, közíró

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Kapcsolódó:

Sütő Gábor: Tudatunk védelme (SZELLEMI VILÁGHÁBORÚ A HÁTTÉRHATALOM ELLEN)

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this: