Dr. Polgárdy Géza: „Demokrácia”- exportok csődje Afganisztánban
Két nagy ország, előbb a Szovjetunió és most a jelenben, húszévi „ideiglenes” ott-tartózkodás után az USA is csúfos katonai vereséget elkönyvelve hagyta el Afganisztánt. Kinek melyik tetszik, nem tetszik, teljesen mindegy, ezek tények!
Az embernek ezt leírva, persze eszébe jut az eszményi megoldás is: mindenki, – a magukat a „világ csendőrei” szerepébe képzelő nagy országok is, – szépen megülnek az ülepükön, azaz mindenki békén hagy mindenkit, következésképpen a világ összes országa úgy éli a saját belső életét, – háborítatlanul, – ahogy akarja! No, igen! Ez így valóban eszményi lenne, de hát, mint tudjuk, álom és valóság nagyon sokszor (csaknem mindig!) igen – igen távol esnek egymástól.
A nagy országok, – mert, hogy megtehetik! – nagyon sokszor rá akarják erőltetni a maguk „demokráciáját” más, tőlük olykor sok ezer kilométerre fekvő, más országok népeire! Határtalan beképzeltségükben, – legyen szó a „nagy” Szovjetunióról, vagy a még nagyobb USA-ról – azt gondolják, hogy ami nekik jó, annak jónak kell lennie mások számára is!
KÉREM SZÉPEN, EZ NEM IGAZ!
A „nagy” Szovjetunió, – mint tudjuk – kommunista ország volt és építette a maga kommunizmusát. Ezt megpróbálta többekre, volt gyarmataira, – így mi ránk, magyarokra is – ráerőltetni. Ideig-óráig ez sikerült is neki, mi ránk például 1945-1990 között, 45 éven keresztül, míg a „drágalátos” Vörös Hadsereg katonai arzenálja itt táborozott a nyakunkon. De a szovjet típusú „demokrácia” nekünk nem tetszett, – s ezt már 1956-ban is tevőlegesen kifejeztük, – végül 1990-ben végleg megszabadultunk a szovjet járomtól. Aztán feneketlen önhittségükben a szovjetek azt gondolták, hogy az afgánoknak is milyen jó lesz szovjet mintára élniük, s hatalmas katonai fölényüket kihasználva, megpróbálták ráerőltetni a maguk elképzeléseit az afgánokra. Jó sok katonájuk a fűbe harapott Afganisztánban, de hát a más népeket boldogítani akaró szovjeteknek a szovjet katonák élete nem számított! Nekik a cél számított: ha törik, ha szakad, kerül, amibe kerül az afgánokat szovjet módra boldoggá tenni.
Az afgánok mindezt egészen másként gondolták! Az afgánok úgy gondolták, hogy ők majd maguk eldöntik, hogy mi jó és mi nem jó nekik! Köszönik szépen, hogy a szovjetek rájuk gondoltak, az ő boldogításukkal foglalkoztak, de ők ebből nem kérnek. Noha katonailag – sem a fegyverzet minősége, sem a fegyverzet sokasága, sem a katonák mennyisége és kiképzettsége terén nem voltak pariban a szovjetekkel, hanem minden téren hátrányosabb helyzetben voltak. DE ELLENÁLLTAK A KÉNYSZERŰ SZOVJET BOLDOGÍTÁSNAK! Mert egyetlen vonatkozásban viszont ők voltak fölényben a szovjetekkel szemben: elszántságban! S mint tudjuk, ez az elszántság végül győzedelmeskedett. A hatalmas szovjet hadsereg véres fejjel, megszégyenülten volt távozni kénytelen Afganisztánból!
Na, gondolt egy nagyot a másik gólem, az USA, majd mi megmutatjuk az afgánoknak, hogy mi a jó nekik! Mert, hogy ők ezt nem tudják! S ez a másik nagy és erős állam is elkezdte természetesen katonailag, – hogy másként? – a maga receptjei szerinti „demokráciát” az afgánokra kényszeríteni! Csakhogy az afgánok következetesek voltak, s ha nem kértek a szovjet típusú „demokrácia” hozzájuk történő exportálásából, nem kértek az amerikai „demokrácia” exportjából sem! Katonailag ugyanúgy ellenálltak az amerikaiaknak, mint korábban a szovjeteknek!
S húsz évi háborúzgatás után, dollár milliárdok és milliárdok, meg amerikai emberéletek árán az USA is véres fejjel, minden eredmény nélkül kullogott el az égbe nyúló afgán hegyek alól! Az amerikai, a szovjettől teljesen eltérő „demokrácia” exportja sem kellett az afgánoknak!
Felmerül mindezek után a kérdés, hogy a két gólem afganisztáni vereségének van-e tanulsága?
Elméletileg feltétlenül van, ám gyakorlatilag aligha! Az elméleti tanulság az, hogy legjobb, ha mindenki megtartja magának a saját „demokráciáját” és nem akarja azt másokra kényszeríteni! Olyanokra, akik azt maguktól nem akarják,- sőt! Ám ez elméleti tanulság, ami a gyakorlatban nem sokat ér! Mert a határtalanul beképzelt és öntelt nagy államok, – mert megtehetik! – ezután is meg fogják kísérelni az akaratukat, a maguk „demokráciáját” ráerőltetni másokra! Csak Afganisztánra ne! Mert ahogyan ez a két gólem, onnan a következő is véres fejjel fog távozni! Ezt nem nehéz megjósolni…
Forrás: Dr. Polgárdy Géza Kiemelt kép: Egy amerikai Chinook helikopter az amerikai nagykövetség felett Kabulban, 2021. augusztus 15 -én, vasárnap. © AP Photo/Rahmat GulNemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…