Stoffán György: A magyar hősök napja… kivételekkel…

Május 26-a van. Idén ez a nap lett – május utolsó vasárnapjaként – a Magyar Hősök Emléknapja. Illetve az lenne, ha valóban emlékezhetne a magyar saját nemzeti hőseire… a legnagyobbakra, akik valóban a haza védelmére szentelték az életüket, akik világosan látták az összefüggéseket és azt, hogy miként fog ez a nemzet ebek harmincadjára kerülni. Emlékezünk réges-régi vitézekre, de közülük sem mindenkire, mert vannak olyan hősök, akikre tilos emlékeznünk, mert egy ország-lakó közösség, a kommunista hiedelmekre és történelemhamisításra építve világgá kürtöli a hazugságokat, amelyek negyven évig körül lengték ezeknek a magyar hősöknek az emlékét. E nap kijelölése is igazi magyar módra történt. IV. Károly király 1917. évi VIII. törvénycikk aláírásával szentesítette az I. világháborúban elesettekről való kötelező megemlékezést, amelyben a megemlékezés kötelező napját nem tűzte ki az uralkodó.

1.§ Mindazok, akik a most dúló háborúban a hadra kelt sereg kötelékében híven teljesítették kötelességeiket, a nemzet osztatlan, hálás elismerésére váltak érdemesekké. Őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelmében.

2.§ Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel. A részletes szabályokat a belügyminiszter rendelettel állapítja meg.

3.§ Ezt a törvényt a belügyminiszter hajtja végre.”

A trianoni szörnyűség után, szokássá vált, hogy a fenti törvényt feledve, lelkiismereti megfontolásból, Mindenszentek napján volt szentmise és rendezvény a hősökre emlékezve. Zadravecz István tábori püspök ehhez a naphoz ragaszkodott, és ezt a napot jelölte meg akkor, amikor az 1924. évi XIV. törvénycikket véleményeznie kellett. A tábori püspök azzal indokolta döntését, hogy ünnepelni az év bármelyik napján lehet, de a kegyeletet a hősök iránt, csak a halottak napi emlékezés idézheti föl a lelkekben. Az akkori kort jellemző vallási szembenállás okán, a protestánsok nem értettek egyet azzal, hogy egy katolikus ünnep legyen a magyar hősök emléknapja.

Az 1924. évi XIV. törvénycikk 1.§-ában így rendelkezik: „A magyar nemzet mélységes szeretettel, magasztaló elismeréssel és hálával emlékezik meg azokról a hős fiairól, akik az 1914/1918. évi világháború alatt a hazáért vívott súlyos küzdelmekben a magyar nemzetnek dicsőséget és hírnevet szerezve életüket feláldozták. A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja. Ezt az ünnepnapot – mint a »Hősök emlékünnepét« – a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli.”

Zadravecz püspök indokait természetesen az akkori református államvezetés elvetette. A törvény ismeretében minden katolikus megyéspüspök más és más időpontot határozott meg saját egyházmegyéje számára. Így például az egri érsek, a Magyarok Nagyasszonya ünnep utáni vasárnapra tette a megemlékezést. A kormány végül – hogy a vallási ellentéteknek véget vessen, május utolsó vasárnapját jelölte ki az országos megemlékezés napjává.

A rendszerváltásnak nevezett változás után, az Országgyűlés 2001. június 19-én elfogadta, az LXIII. számú törvényt, amelynek értelmében minden év május utolsó vasárnapján emlékeznek „az elmúlt ezredév magyar hőseire”, akik életüket adták a hazáért. Idén arra is emlékezünk, hogy 1929. május 26-án – 95 éve – avatta fel Bethlen István miniszterelnök Horthy Miklós kormányzó jelenlétében a nemzeti hősök országos emlékkövét…

Itt térjünk vissza azokra a hősökre, akikről nem illik vagy nem szabad megemlékeznünk ezen a napon, s tegyük fel a kérdést, hogy valós-e a megemlékezés, ha a kommunista történelemhamisítás és évszázados hazudozás okán vannak olyan hőseink, akikről tilos nyilvánosan megemlékeznünk, tilos szobrot állítanunk az emlékükre, de még az iskolai oktatásban is, vagy hazugságokat állítanak róluk, vagy meg sem említtetnek a történelemórákon? Ők azok, akik a mai világunkban igazi példaképek lehetnének, akiknek az életét megismertetni nem csak lehetőség, órai anyag volna, de kötelező is lenne, hiszen az elmúlt évszázad nagyjai pontosan az ellen az erkölcsi, nemzeti, vallási megsemmisülés ellen léptek föl, amely megsemmisülésnek ma tanúi vagyunk.

Prohászka Ottokár, Csernoch János, Gróf széki Teleki Pál, Hóman Bálint, Prónay Pál, nagybányai Horthy Miklós, Koszorús Ferenc, dr. Boros Fortunát, Gróf Bethlen Béla, Uzdóczy Zadravecz István OFM, Tempfli József, Csiha Kálmán… és sok más név eszembe jut, amikor hősökről, példaképekről beszélünk. Azokról, akik minden energiájukat, tudásukat és sokan életüket is feláldozták a magyar nemzetért, a hazáért, az erkölcs és a tisztesség, a hit és a becsület oltárán. Azonban, a mai kor beteges és gyűlölködő szellemisége elhazudja nagyságukat, rágalmazva, vádolva emlegeti őket a marxizmusban nevelkedett történésztársadalom, s olyan bűnöket hazudnak róluk, amelyek a legmesszebb álltak tőlük. Mindössze annyi volt a megbocsájthatatlan vétkük, hogy magyarok és keresztények voltak, magyar és keresztény országot akartak hagyni maguk után. Talán ezért nem lehet, ezért tilos Gróf Telekinek a Várban, Hómannak Székesfehérvárott stb… szobrot állítani.

Május utolsó vasárnapja tehát, jó alkalom arra, hogy azokra a nemzeti hősökre is tiszta szívvel, magyar, keresztény lélekkel emlékezzünk, akikről hivatalosan nem lehet, tilos megemlékeznünk vagy csak szőr mentén emlegetik őket, kerülve a kommunista maradékokkal való kellemetlen, parttalan vitákat. Jó volna, ha eljönne az az idő, amikor a magyar, a magyar hősökről igazi ünnepnapon emlékezhet, amikor a tankönyvek oldalain nem a kötelező hazugságok, hanem a történelmi igazságok jelennének meg. Jó volna, ha a Hősök Napját nem a kommunista korszak, e napot szándékosan elkendőző gyermeknapján tarthatnánk. A gyermeknapot át kell helyezni arra a napra, amelyen a legtöbb európai országban – június elsején – tartják. Ezen a napon csak a Magyar Hősökre emlékezzünk!

E nap legyen tehát, őszinte, igazi nemzeti ünnep, legyen méltó, kegyeletteljes és minden hős magyar napja.

Nemzeti Napló – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: Hóman Bálint politikus, történész, egyetemi tanár, 1939 és 1942 között Magyarország vallás- és közoktatásügyi minisztere, 1945. november 23-án Andrássy úti cellájában. Hóman Bálintot a kommunisták életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. 1951. június 2-án a váci fegyházban hunyt el. / Fotó: MAFIRT / MTI