KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Vlagyimir Putyin orosz elnök / Fotó: © Szputnyik / Kristina Kormilicina

Putyin: távolinak tűnik a konfliktus vége

Távolinak tűnik az ukrajnai konfliktus befejezése, dacára annak, hogy Trump amerikai elnök racionálisan, nem pedig emocionálisan közelít a kérdéshez – adott hangot véleményének Putyin elnök hétfőn, a Magyar Békekör jelentése szerint.

Az orosz TV-nek adott nyilatkozatában elmondta, Trumppal folytatott február 12-i telefonbeszélgetésükön csak abban állapodtak meg, hogy „irányt vesznek” a rendezés felé, részletekbe azonban nem bocsátkoztak. A rijádi amerikai-orosz párbeszéden a két ország kapcsolatának normalizálása kapta a fő hangsúlyt, hiszen e nélkül nem lehet megoldani olyan nemzetközi horderejű kérdéseket, mint amilyen az ukrajnai konfliktus – adta értésre – majd hozzátette: érthetőnek tartja, hogy a bizalom helyreállítása Oroszország és az Egyesült Államok között nem tartozik rajtuk kívül senki másra, így az EU-ra sem. De ez nem jelenti, hogy az európaiak végső soron ne vehetnének részt a konfliktus rendezését célzó tárgyalásokon. De az összetett kérdés rendezése felé az Egyesült Államoknak és Oroszországnak kell megtennie az első lépést – mondta.

Putyin szerint Zelenszkij elnöki újraválasztásának esélye egyenlő a nullával. Esélyesnek inkább Valerij Zaluzsnij, a fegyveres erők korábbi parancsnoka számít. Zelenszkijnek most éppen az okozza a fejfájást, hogyan választathatná meg magát a hadiállapot felfüggesztésével, amelyre hivatkozva 2024. májusában önkényesen meghosszabbította elnöki mandátumát.

Megfigyelők megjegyzik:

Moszkva és Washington egyaránt szorgalmazza a demokratikus választásokat Ukrajnában. Mindkét fél értésre adta, abban bízik, hogy Zelenszkij távozása a hatalomból elősegítheti a békés rendezést.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter arra számít, hogy az oroszokkal folytatandó következő megbeszélésen választ kaphatnak arra a kérdésre, „mit hajlandó tenni Moszkva az ukrajnai konfliktus rendezéséért”.

A Breibart Newsnak adott interjújában Rubio kijelentette:

„A rijádi tárgyaláson az orosz delegáció világossá tette, hogy Moszkva érdekelt abban, hogy ’megfelelő körülmények között’ lezárja az ukrajnai konfliktust. Nem beszéltünk arról, hogy mik ezek a feltételek. Tehát a következő lépés az, hogy valamikor újra találkozzunk velük, a megfelelő embercsoporttal a teremben, és elkezdjük felvázolni, mi kell ahhoz, hogy Oroszország befejezze a háborút. Ugyanezt a kérdést fogjuk feltenni Ukrajnának”.

A Békekör tudósítója megjegyezte: orosz részről a rijádi tárgyaláson is világosan értésre adták, hogy az ukrajnai háborúnak a konfliktust előidéző okok kiküszöbölésével lehet véget vetni. Orosz részről ezeket az okokat legfőképpen abban jelölték meg, hogy a Nyugat, ahelyett, hogy nemzetközi törvényben garantálta volna, elutasította Oroszország biztonsági követeléseit.

Ez is érdekelheti:  Călin Georgescut véglegesen kizárták a romániai elnökválasztásból

 

Moszkva, Washington, 2025. február 25. kedd (MB)

Kiadta: Magyar Békekör

 

Kiemelt képen: Vlagyimir Putyin orosz elnök / Fotó: © Szputnyik / Kristina Kormilicina

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!