Összeugrott egy magyar és egy ukrán autós Tatán az autóra ragasztott Z betű miatt
„Az egyik tatai Shell-kúton vasárnap délután összeverekedett két autós, a rendőrök helyszíneltek is az eset miatt” – írják a libsi oldalak. Hozzátette: annyit látott, hogy „az egyik autó magyar rendszámú volt, és egy nagy Z betű volt rajta, a másik pedig ukrán rendszámú, és a Z betű miatt verekedtek össze”.
A Komárom-Esztergom megyei rendőr-főkapitányságon az információt megerősítették. Mint írták, 2022. március 6-án reggel egy 57 és egy 47 éves férfi konfliktusba keveredett egymással. A két személy egymás járművét megrongálta a náluk lévő eszközökkel. Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult ellenük büntetőeljárás a Tatai Rendőrkapitányságon.
A konfliktust az robbantotta ki, hogy az egyik járműre „Z” betű volt felragasztva. (Bár a rendőrség erre nem tért ki, de jó eséllyel nem az ukrán járműre ragasztották ki az orosz harckocsik jelzését, hanem a magyarra.)
Az eset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett mindkét járműben. A rendőrség mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette. Az 57 éves gyanúsított magyar, a 47 éves pedig ukrán állampolgár. A rendőrség jelenleg is vizsgálja az eset körülményeit.
FRISSÍTÉS:
Közben megtaláltuk a sértettet, a beszámolóját változtatás nélkül tesszük közzé:
Rasszista indíttatású támadás ért ma Komáromba menet egy ukrán náci részéről.
Az autómat összetörte, a kerekeit kiszúrta. Kés, gázpisztoly és vipera volt nála, egyébként egy lengyel rendszámú autót vezetett…
A helyszínről megpróbált elmenekülni. A helyszíntől távolabb sikerült „feltartóztatni”
Nem tudom, hogy összefüggés van-e a tegnapi posztjaim és a mai támadás között.
Egyértelműen meg akart késelni és elég képzett volt. Hadköteles korú, tehát nem tudom mikor jött át.
Majd a nyomozás kideríti. Vagy nem…
A határon semmilyen szűrés nincs, nagyon sokan átjöhettek.
Részemről nem történt fegyver használat.
A mai programom meg volt hirdetve, a lehajthatónál ért a támadás, lehet gondolkodni.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…