Orosz külügy: felelősségre fogják vonni a Donyec-medencei kórházak elleni rakétatámadások elkövetőit
Kilátásba helyezte a Donyec-medencei kórházak ellen végrehajtott, a „Nyugat által vezérelt” ukrán rakétacsapások elkövetőinek és megszervezőinek felelősségre vonását vasárnap az orosz külügyminisztérium, háborús bűncselekménynek minősítve a történteket.
Az orosz védelmi tárca szombaton közölte, hogy repesz-robbanótöltettel felszerelt amerikai HIMARS-rakéták csapódtak a luhanszki régióban lévő Novoajdarban egy kórház épületébe, aminek következtében 14 ember életét vesztette, 24 pedig megsebesült. Az áldozatok túlnyomórészt a kórház betegei és alkalmazottai voltak. A tárca szándékossággal vádolta meg az ukrán felet.
Szombaton ukrán tüzérségi csapás érte a Herszon megyei Nova Kahovka kórházát is, ott nem voltak áldozatok.
Az orosz külügyminisztérium vasárnapi közleményében kettős mérce alkalmazásával vádolta meg a Nyugatot, mert miközben gyakran ítél el „imitált” orosz bűncselekményeket, „illegális törvényszéki” felelősségre vonással fenyegetőzve miattuk, szemet huny Ukrajna „barbár” cselekedetei felett.
A tárca hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és más NATO-országok reagálásának elmaradása „a nemzetközi humanitárius jog újabb szörnyű lábbal tiprása”, ami „ismét megerősíti a konfliktusban való közvetlen részvételüket és az elkövetett bűncselekményekben való részvételüket”.
Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi ombudsman Telegram-bejegyzésben közölte, hogy az ENSZ emberi jogi főbiztosához és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságához (ICRC) fordult a novoajdari kórházra mért csapás ügyében, azt követelve tőlük, hogy tartassák be az ukrán hatóságokkal az 1949. évi genfi egyezményt. Ennek 18., a polgári személyek háború idején való védelméről szóló cikke kimondja, hogy sebesültek, betegek, fogyatékkal élők és szülő nők ellátására létrehozott polgári kórházak semmilyen körülmények között nem válhatnak támadás célpontjává.
Dmitrij Poljanszkij, az orosz ENSZ-nagykövet helyettese a Twitteren közvetlen felelősséggel vádolta az Egyesült Államokat, rámutatva, hogy az amerikai gyártmányú HIMARS rakétavetőkkel végrehajtott csapások célpontjai „washingtoni egyeztetés tárgyát képezik”. A diplomata szerint „az amerikai adófizetőknek tudniuk kell, hogyan használják fel a pénzüket”.
Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnöke elrendelte, hogy indítsanak büntetőeljárást a novoajdari kórház elleni sorozatvető-támadás ügyében, és állapítsák meg, hogy az ukrán hadsereg részéről ki felelős a csapásokért.
Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke vasárnap a Telegram-csatornáján azt állította, hogy az Ukrajna ellen indított orosz „különleges hadművelet” ukrán állampolgároknak és a szláv földeknek a „felszabadításává” vált az amerikai „gyarmatosítók” uralma alól. A politikus szerint a kilenc évvel ezelőtt Kijevben végrehajtott államcsíny után Ukrajnában egy kívülről irányított, „náci bábrezsim” jött létre, amely bezáratta a nemkívánatos médiát, betiltotta a politikai pártokat és elnyomta az egyházat.
„Amerikai kiképzők, zsoldosok vannak ott. A kijevi rezsim megmentése érdekében nehézfegyvereket kezdtek szállítani” – írta Volodin.
Hozzátette, hogy mindez szerinte Washington közvetlen részvételét bizonyítja a konfliktusban, attól félve, hogy elveszíti „gyarmatát”.
Kiemelt kép: Az épület megsérült az ukrán fegyveres erők alcsevszki MLRS HIMARS lövedékei következtében. Archív fotó RIA Novosti © Maxim Zakharov
Kapcsolódó:
Volodin bejelentette az Egyesült Államok közvetlen részvételét az ukrajnai konfliktusban
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…