Orbánt és Káslert is akasztaná az óbudai főkertész – persze feltörték a fiókját…
Kerényi-Nagy Viktor, Óbuda főkertésze egy végtelenül gyűlölködő posztot helyezett ki saját közösségi oldalára, amelyet Bús Balázs, a kerület korábbi fideszes polgármestere fedezett fel és osztott meg közösségi oldalán, felhívva a figyelmet a gyűlöletkeltő bejegyzésre.
Bús Balázs ezt írta:
Egészen elképesztő, hogy az óbudai önkormányzat zöld és környezetvédelemért felelős munkatársa ilyen gyalázatos módon uszíthat. Halmai Róbert, az önkormányzati Esernyős Kft. vezetőjének és a Momentum kultúrpolitikusának pedig tetszik az akasztási elképzelés és lájkolta a bejegyzést.


Persze a bejegyzés már azóta eltűnt, lekerült az oldalról, sőt Kerényi már előremenekül, hiszen bejelentette, hogy feltörték a közösségi fiókját, meg amúgyis, ő már réges-régen visszavonult a politikától. Tegyük hozzá, hát persze…

Közben Bús Balázs bejelentette, hogy az óbudai főkertész bejegyzése miatt feljelentést tett a mai napon a III. kerületi Rendőrkapitányságon, mert az véleménye szerint maximálisan kimeríti a közösség elleni uszítás tényállását.
Legfrissebb anyagaink:
Marine Le Pen keményen beszólt Magyar Péternek: „lábbal tiporja a demokráciát”
Botrány: 27 ezer állás forog kockán – Magyar Péter kormánya két hónapja néma a munkaügyekben, miközben sorra zárnak be a gyárak
Otthonából hurcolták el a Fidesz munkatársát a koncepciós NKA-ügy ürügyén | NIF
Bóka János: Nyílt politikai irányítás alá kerülhet az ügyészség | NIF
Nyomul a Tisza Párt, lemondott a legfőbb ügyész | NIF
Nyitott szemmel a brüsszeli propaganda ellen: olasz tanár a Donbászról szóló film bemutatásáról | NIF
Szánalmas komédia: az ukrán pénzszállítók ügyvédje pályázik az illegitim államfői posztra | NIF






















