Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjúját akarja megzavarni a Momentum
Úgy tűnik a „fiúknak” nem volt elég a múltkori füstgyertyás akciózás az Országgyűlés épületében, most újabb utasítást kell végrehajtaniuk.
Az Országgyűlésbe 2022-ben már épphogy csak bejutott anarchista Momentum nevű szélsőliberális, marxista párt képviselői újabb támadást terveznek, ezúttal Orbán Viktor ellen, aki péntekenként reggelente általában rendszeres vendége a Kossuth Rádió „Jó reggelt Magyarország!” című műsorának.
Ezen a héten is ott lesz a stúdióban a miniszterelnök, akit a Momentum politikusai és aktivistái igyekeznek majd megakadályozni abban, hogy bejusson az épületbe – legalábbis erről tettek bejelentést az anarchista párt facebook oldalán.
Kövér László kitiltotta a Momentumot a parlamentből, plusz 70 milliós bírság
„A Momentum politikusai és aktivistái ott lesznek most pénteken az MTVA előtt, hogy közösen megakadályozzuk az orbáni hazugságok terjedését. Gyertek Ti is! Találkozó pénteken 6:30-kor”
Legfrissebb anyagaink:
Ezt hívják kuplerájnak – Kitálalt a Miniszterelnökség dolgozója: azt sem tudják, melyik minisztériumnak dolgoznak
Trump kristálytiszta üzenetet küldött Zelenszkijnek: kapituláció
A Kreml „dízel-ultimátuma”: az ár, amit Trump fizet a Putyintól kapott választási mentőövért
Levágott szárnyak: hogyan válnak európai ingatlanokká a drónokra szánt milliók Krivoj Rogban
Ezért lehet szüksége Trumpnak az orosz olajra…
Zelenszkij zsarolni próbálja Washingtont, de az USA nem alkuszik
Trump megállapodott Putyinnal, Zelenszkijt sarokba szorították






















