Orbán ma este sikerreceptet tárhat az amerikai jobboldal elé
Orbán Viktor beszédével, magyar idő szerint 20:40-kor indul az Egyesült Államokban a CPAC konzervatív konferenciasorozat új felvonása a világ meghatározó politikusaival és megmondóembereivel.
Szerdán derült ki, hogy Orbán Viktor beszédével indulhat az egyik legrangosabb jobboldali konferenciasorozat, a CPAC legújabb felvonása. Nem mellesleg idén májusban a magyar miniszterelnök nyitotta meg az Európában elsőként nálunk, Budapesten megrendezett eseményt is.
A kormányfő napok óta az Egyesült Államokban tartózkodik, ez idő alatt találkozott többek közt Donald Trump volt amerikai elnökkel is annak New Jersey-i birtokán, ahol sikeres tárgyalásokat folytattak. A dallasi CPAC-en természetesen Trump is beszédet mond.
A háborús infláció és a háborús gazdasági válság egyetlen ellenszere a béke”
– mondta Orbán Viktor a Trumppal folytatott megbeszélését követően.
Az augusztusi CPAC a dallasi Hilton szállodában kap helyet, ahol egy háromezer főt befogadni képes rendezvénytermet alakítottak ki: ez lesz a fő helyszín, itt mondják majd el beszédüket a meghívottak, többek között Donald Trump és Orbán Viktor.
A kormányfő beszédének címe és témája a „How we fight”, azaz „Hogyan harcolunk”. Ez volt amúgy a budapesti CPAC vezérgondolata is. Orbán Viktor tavasszal elhangzott nyitóbeszédében hosszan ecsetelte, miképpen lehet a liberális Demokrata Pártot a tengerentúlon legyőzni. A magyar miniszterelnök ekkor 12 pontos jobboldali sikerreceptet állított össze, amelyben sorra vette, hogyan lehet jobboldaliként sikerre jutni.
Rúgjuk ki Pelosit, mentsük meg Amerikát!
– ilyen és ehhez hasonló üzenetek már most kint vannak a dallasi esemény kijelzőin a helyszíni tudósítások szerint.
Az Egyesült Államokban jelenleg politikai nagyüzem van, hiszen novemberben félidős választást tartanak, amely kulcsfontosságú mindkét oldal számára, mivel újraválasztják a képviselőházat és a szenátus harmadát is. Jelenleg a demokraták vannak többségben, ám a felmérések azt mutatják, jó esélye van fordítani a republikánus jobboldalnak.
Az esemény egyik fő támogatója a magyar Alapjogokért Központ, mely szerint Magyarország miniszterelnökének jelenléte az Amerikai Konzervatív Unió által szervezett CPAC-en a magyar jobboldal erejét és befolyását mutatja. Hangsúlyozták, hogy Orbán Viktornak a budapesti CPAC-en elhangzott beszéde óriási visszhangot váltott ki világszerte a konzervatív táborban. A magyar kormányfő által bemutatott 12 pont rezonál a CPAC szellemiségével. Különösen a közösségépítésre vonatkozó felszólítása, valamint az a megállapítás, hogy
nem szabad a liberálisok szabályai szerint játszani
– sorolták. „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség. Ezért tovább haladunk azon az úton, hogy megvalósítsuk a liberálisok rémálmát: a nemzeti erők nemzetközi összefogását” – fogalmazott a közlemény szerint Szánthó Miklós, az intézet főigazgatója, aki szintén előad majd a konferencián. Emlékeztettek arra, hogy a Conservative Political Action Conference, vagyis a CPAC a legnagyobb amerikai konzervatív seregszemle, amelyet 1974 óta rendeznek meg.
Az évente többször is jelentkező tanácskozáson valamennyi aktuálisan hivatalban lévő republikánus elnök felszólalt.
Mandiner
Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…