KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Orbán Éva: In Memoriam Wittner Mária – „Vádolok”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Wittner Mária 1937. június 6-án született Budapesten. Gondolkodását és nézeteit meghatározta nehéz gyermekkora, zárdában nevelkedett, ahol azt tanulta saját bevallása szerint, hogy a felebaráti szeretet és a hazaszeretet milyen fontos az életünkben. A neveltetése kapcsán azonosulni tudott az emberek fájdalmával és szenvedésével.

’56-ban a Corvin köz környékén A Vajdahunyad utcai csoportban harcolt a szabadságért. Megsebesült november 4-én, kórházba került, majd disszidált, de visszajött.

1957. július 16-án, a második nagy begyűjtés alkalmával letartóztatták. Innen már egyenesen vitt az út a Gyűjtőből Kalocsáig. 20 évesen a hírhedt Tutsek-tanács I. fokon halálra ítélte. II. fokon a Borbély-tanács ezt életfogytiglanra változtatta. Nem szabadult az 1963-as amnesztiával sem, mert az ügyész úgy vélekedett, hogy azért nem vonatkozik rá az amnesztia, mert még nem nevelte át a börtön eléggé. Csak 13 év múlva szabadult, akkor is rendőri felügyelet mellett.

1989-ben az úgynevezett rendszerváltás eufóriájában élt ő is, az ötvenhatosokkal. Volt a Nagy temetés és jött a nagy “nemzeti” kirakós-játék, amikor a csontokhoz keresték a neveket.

Egy vele készített interjúban a következőket vallja:.

„Egyetlen dolog rendített meg, hogy nem mi szabadságharcosok álltunk a koporsóknál, hanem az ún. reform kommunisták – ez furcsa volt, végül nagyon hamar rájött az ember, hogy itt “eltemettek” bennünket, elég a semmiségi törvényt alapul venni. Egyértelmű, hogy miért kellett az ötvenhatosokat megosztani.”

Wittner Mária szerint:

„Egyetlen dolog dominál: hogy ki milyen ember, ki milyen emberré vált, mit tart fontosnak az életében, fontosnak tartja-e 1956-ot, vagy az ’56-hoz méltó magatartást. Valóban számítanak-e az életében az áldozatok és az áldozatok utolsó búcsúszavai?

Megdöbbenve tapasztalta, hogy ’56 igazságát, és az áldozatokat sem ítélik meg egyértelműen. Ezért önként vállalt ügyvédje lett az ötvenhatosoknak. Az országot járta, és előadásokat tartott. Létre hozta a Tóth Ilona Alapítványt, mivel ez a koncepciós per volt az, amelyen Tóth Ilona erkölcsén, hivatástudatán keresztül – az egyetemistáknak példát statuálva – bemocskolták az ötvenhatos áldozatot, a forradalmat, az orvosi társadalmat, s egyben a magyar egyetemi ifjúságot.

Orbán Viktor felkérte, hogy a Fidesz-listán vállalja el a képviselő-jelöltséget, de gondolkodási időt kért, s csak később vállalta el. Két ciklusban volt képviselő. Hitte, hogy „végre el kell indulni a felemelkedés útján ennek a nemzetnek. Mert az nem járható út, hogy 4 évig építünk, és utána 4 évig rombolunk. Leromboljuk azt, amit 4 év alatt a nemzet megerősödéséért, magára találásáért úgy szellemiekben, mint gazdaságilag felépítettek. Úgy szeretnék dolgozni, hogy azok az emberek, akik bíznak bennem, azok ne csalódjanak.”

Wittner Mária számos kitüntetés birtokosa lett. Betegsége miatt ima-lánc szerveződött gyógyulásáért.

Halála határtalan vesztesség mindenkinek, aki Nemzetben, Magyarország függetlenségében, – Isten-Haza-Család -ban gondolkodik.

2001. február 25-én elmondott Parlamenti beszédében volt bátorsága kimondani, amit már régen ki kellett volna mondani.

  

WITTNER MÁRIA

EMLÉKEZÉS A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAIRA

 

Magyar Parlament, 2001.02.25.

Megilletődve állok a Magyar Országházban, ahol történelmünk kimagasló személyeségei a magyar nép javára alkottak törvényeket, mint Tisza István, Klébensberg Kunó, Hóman Bálint, de itt alkottak törvényeket egy hamis eszme nevében is, mely egy jobb sorsra érdemes Nemzet elvesztésén munkálkodott.
Ma a kommunizmus áldozatainak emléknapján megidézem az áldozatokat – élőket és holtakat – hogy együtt vádoljuk a szocialista köntösbe bújt hóhérainkat.
Vádoljuk őket, mert a lenini utat nagy igyekezettel honfitársaink csontjaival kövezték ki. A világ legdrágább, legfájdalmasabb útja ez, s a továbbhaladásunk tétje, milliónyi emberélet.
Vádoljuk őket, mert Nemzetünk kiváló polgárait küldték bitófára és gyalázták meg, még holtukban is.
Vádoljuk őket, a Gulágon embertelen körülmények között elpusztult honfitársaim nevében.
Vádoljuk az otthonuktól megfosztott és kitelepített polgárok nevében, kiknek kiszemelt otthonukba betelepedtek, elrabolva egy élet munkáját.
Vádoljuk a recski haláltáborban megkínzott, megalázott emberek nevében.
Vádoljuk a munkaszolgálatosok nevében.
Vádoljuk a 298-as parcella halottai nevében, az ÁVH erőszakszervezetük által fogvatartott, megkínzott és agyonvert emberek nevében.
Vádoljuk 6 millió meg nem született magyar gyermek nevében.
Vádoljuk őket a “legdrágább kincs” a gyermek nevében, akiktől elvették az apát, az anyát, az otthon melegét.
Vádoljuk a “legfőbb érték” az ember nevében, akit egy tollvonással küldtek bitóra vagy zártak börtönbe hosszú évekre.
Vádoljuk a megalázott, megkínzott honfitársaim nevében.
Vádoljuk a sortüzek áldozatai nevében.
Vádoljuk, hogy kiölték az emberekből a hitet, a reményt, a morált, egy emberibb, tisztább élet reményét.
Vádoljuk őket Mindszenty bíborosért és Istenhez hű papjaiért, akiket börtönbe zártak hitükért, mert erkölcsre, hazaszeretetre nevelték a népünket.
Vádolom, hogy kifosztották az országot, hogy a dolgos Magyar Nép munkájából – elveiket megtagadva – lettek vörös kapitalisták.
Vádoljuk őket a Magyar Paraszt nevében, akiket megfosztottak földjeiktől, életterüktől, így téve kiszolgáltatottá őket.
Vádoljuk őket történelmünk meghamisításával.
Vádolom a nyugdíjasok nevében, akiknek elrabolták a hosszú, dolgos élet gyümölcsét, bizonytalanná téve biztos nyugdíjas éveiket.
Vádolnak az élők és vádolnak a meggyilkolt halottak és vádoljuk őket, mert hitünkben megcsaltak, megloptak.
Ezért megállapítom az áldozatok nevében, soha nem lesznek képesek arra, hogy magyar politikusként egy Nemzet felemelkedése érdekében cselekedjenek.
 
Itt teszem fel a kérdést: milyen morál alapján ülnek egy magyar parlamentben még most is, és alkotnak törvényeket egy általuk tönkretett, kifosztott, megalázott Nemzet számára?
Ezért a Szentkorona tana és a Magyar Nemzet nevében erkölcsi hullává nyilvánítom őket!
2001. február 25.
Wittner Mária
52A559 sz. volt halálra ítélt

A beszéd megjelent: Orbán Éva: Üzenet a barikádokról 3.k. 319-320.p.

Igazságot ’56-nak!  3.k. 452-453.p.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Elhunyt Wittner Mária

 

 


 

 

 

Várjuk véleményét itt!

%d bloggers like this: