Orbán és Poljanszkij a NATO közvetlen beavatkozására figyelmeztet
A NATO ukrajnai konfliktusba történő közvetlen beavatkozásának veszélyére figyelmeztetett egybehangzóan Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Dmitrij Poljanszkij, Oroszország állandó ENSZ képviselőjének első helyettese – jelentette a Magyar Békekör pénteken.
A Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában Törőcsik Zsolt műsorvezetővel folytatott beszélgetésén Orbán azt mondta, hogy a NATO köreiben ma már nyíltan tervezik vadászgépek küldését, sőt katonák bevetésével is foglalkoznak.
Közel kerültünk ahhoz, hogy egy helyi háború világméretűvé terebélyesedjen. Magyarország a háborúból ki akar maradni – tudatta Orbán, de homályos célzásokkal azt is értésre adta, hogy az ország biztonságát fenyegető tényezők miatt erősíteni akarják a védelmet.
„A NATO az ukrajnai konfliktus közvetlen résztvevőjévé válna, ha vadászgépekkel sietne Kijev segítségére” – mondta Dmitrij Poljanszkij New Yorkban, a Dive YouTube-nak adott interjújában.
„Gondoljon csak bele! Felszállnak a gépek Lengyelországból, belépnek az ukrán légtérbe, majd visszatérnek Lengyelországba, hogy karbantartsák őket. Vajon ebben az esetben részt vesz-e Lengyelország a konfliktusban? Szerintem igen. Ez közvetlen részvételt jelent” – jelentette ki az orosz ENSZ képviselő első helyettese.
Budapest, New York, 2023. március 10. péntek (MB)
Kiemelt képen Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió „Jó reggelt Magyarország” c. műsorában
Kapcsolódó:
„Ez őrültség!” – Az USA-ban elmondták, mi lesz, ha NATO-csapatok vonulnak be Ukrajnába
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…