Órákon át kérdezte Trump volt ügyvédjét a 2020-as választások utáni eseményeket vizsgáló vádesküdtszék

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A vádesküdtszék zárt ajtók mögött hallgatta meg Rudy Giulianit, Donald Trump volt amerikai elnök egykori ügyvédjét, New York volt polgármesterét a 2020-as választások utáni eseményeket vizsgáló eljárásban szerdán.

Rudy Giuliani szerda reggel érkezett az Atlantában, Georgia állam fővárosában működő 23 tagú testület ülésére, és helyi idő szerint délután 3 órakor távozott a bíróság épületéből a zárt ajtók mögött zajló meghallgatás végén.

Ügyvédje újságírók előtt közölte, hogy tartják magukat a szabályhoz, hogy a vádesküdtszék ülésén elhangzottak titok tárgyát képezik. Bob Costello annyit mondott, hogy a meghallgatás “kétségtelenül jól ment”, mindenki nagyon szakszerű volt, és udvarias.

Meg nem erősített sajtóértesülések szerint Rudy Giulianival a testület közölte, hogy a “nyomozás alanyaként tekint rá”.

Ugyanez a testület beidézte Graham Lindsey republikánus szenátort is, Donald Trump közeli szövetségesét, akit szintén meg akar hallgatni a 2020 novemberében történtekről. Lindsey mentességére hivatkozva visszautasította az idézést, amit a múlt héten elutasított a bíróság, és kötelezte a vallomástételre.

Az Atlantában ülésező vádesküdtszék egy kerületi ügyész, Fani Willis kezdeményezésére alakult és azt vizsgálja, hogy történt-e törvénysértés Georgia államban a 2020 novemberi elnökválasztás után, amikor Donald Trump a választás szoros eredményének megváltoztatását próbálta elérni Georgia államban.

 

Kiemelt képen Rudy Giuliani, New York volt polgármestere, Donald Trump elnök ügyvédje a Republikánus Nemzeti Bizottság székházában tartott sajtótájékoztatón 2020. november 19-én, csütörtökön Washingtonban. (AP Photo/Jacquelyn Martin)

Facebook hozzászólások
%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás