Hirdetés

Ölelések, könnyes szemek, hálálkodás – Dévai Nagy Kamilla kárpátaljai kulturális missziója

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas érdemes művész az elmúlt héten Kárpátalján teljesített önkéntes kulturális missziót. Számos településen járt, énekelt, vitte szét a hazaszeretet és a magyar kultúra hangját azoknak a határon túl rekedt nemzettársainknak, akiknek napi küzdelmük a nemzeti megmaradás.

Nem csoda, hogy ahol a művésznő fellépett, óriási szeretetben, boldogságtól ragyogó arcú közönség várta, akik könnyes szemmel hallgatták előadásait. Arról, hogy valójában milyen is volt ez a kárpátaljai misszió, Dévai Nagy Kamilla számolt be a Nemzeti InternetFigyelőnek.

Olyan élményben volt részem, hogy el kell, meséljem Nektek. Kárpátalja régóta a szívem csücske. Kányádi Sándor szavaival élve: “Nézz Uram a hátad mögé, ott is lakoznak, s örülnének a mosolyodnak”…

Igen. Ők mindig valahogy a sor végére maradtak. Száz év… S hiába, hogy ugyanabban a faluban, ugyanabban a házban laktak, a határ folyton változott körülöttük. Öt ország állampolgárai voltak, pedig ők “csak” magyarok voltak. És ma is azok. Tiszta szívű, virágokat, dalokat kedvelő szorgos nép. Azt nem tudom, hogy egész Kárpátalján ilyenek e az emberek, de Mezőváriban, Técsőn, Huszton, Visken és Mezőkaszonyban ilyen emberekkel találkoztam.

Reiner Péter barátom segített ezt a négy napos turnét összehozni az ő régi kedves ismerősei segítségével. Kísérőm is akadt Szabó Péter barátom személyében.  Augusztus 6-án 2 órakor indultunk, kicsit reszketve a határtól, mivel az a hír járta, nagyon nagy a torlódás, 4-5 órát is kell várakozni ebben az iszonytató melegben. Ráadásul mindketten Szputnyik oltást kaptunk a vírus ellen, s a háborús helyzet miatt a határon nem fogadják el. PCR tesztet is csináltattunk indulás előtt a béke kedvéért.

Az autósztrádán kiválóan tudtunk haladni, ám a határra érve szembesültünk a több kilométeres sorral… Lihegő, kikészült, tompult agyú utasok szédelegtek mindenütt. Szerencsémre Debreceni Misi barátom már készült: a konzul helyettes úr éppen kijön valakit fogadni a határon, így minket is megpróbál hamarabb átlendíteni a határon. Egy óra hosszat mi is keményen szenvedtünk a hőségtől, de Beke úr őrangyalként kimentett bennünket, s máris ott száguldottunk Beregszász felé. Jól hallottátok: száguldottunk! Ugyanis legnagyobb döbbenetemre a kátyúk helyett egy még festetlen, új úton tudtam nyomni a pedált. Mezővári előtt ugyan még kaptunk ízelítőt a régi döcögtető útminőségből, de kit érdekelt…

Annyira jó volt látni a kis ház előtti kiülő padokat, a nénikéket, bácsikat, de fiatalokat is, akik megsüvegelték az érkező magyar rendszámú kocsit. Mosoly, virágok, béke. Barta Magdika és Karcsi  első szava ez volt: “Hazaértetek, drágáim!” És amúgy rendesen megropogtattuk egymás csontjait. Elmondhatatlan illatok töltötték be a barátságos házat, s máris falatozhattunk a pompás étkekből. Bor, pálinka is azonnal megkóstoltatott, s a szavak egymást érték. A gitár is előkerült, s hiába vezettem közel öt órát, hálámat csak így tudtam kifejezni: adtam, ami volt, a dalaimat.

Másnap érzékeny búcsút vettünk, Visken már várt a tiszteletes úr, Jenei Károly. Némi tévelygés után (mivel a VAZE vétele ingadozott) csak arra volt időnk, hogy Nagy Sándor és Magdika vendégszobáiba beköltözzünk, már indultunk is Técsőre, 6 órakor kezdődött az előadás. Itt még sohasem léptem fel, 53 év színpadi lét után ez megható volt. A közönség pedig olyan áhítatos csendben figyelt minden hangot, minden kiejtett szót, hogy a szívem nagyon megtelt hálával. S ahogy a koncert után jöttek a nénikék – ölelések, könnyes szemek, hálálkodás, volt, aki csak csendben megpaskolta a hátamat…

Másnap 8 órakor ugrás ki az ágyból, mert 9 órakor már Huszton énekeltem, ahol megismétlődött az a mély befogadó csend. Pár fotó, és már rohantunk Viskre, ahol abban a csodálatos régi freskós, kazettás mennyezetű templomban volt istentisztelettel egybekötve az előadás. Ebben a nagy melegben is borzongtam, annyira érezhető volt a felém áramló szeretet. Ráadásul egy hatalmas busznyi ember jött utánunk, akik eredetileg a huszti várat nézték volna meg, de a templomba bekukkantva megláttak, s mivel csak pár dalt hallottak az előadás végéből, úgy döntöttek, jönnek utánunk Viskre, hogy hallhassák az egész előadást. Az a szép nagy templom így tömve volt emberekkel, szinte hallatszott, hogy érkezik minden szó a közönség szívébe. Bocsássák meg a magyarországi magyarok, de határon túl mindig erősebb az érzés, hogy “egy vérből valók vagyunk…”. A harmadik énekhangnál előkerülnek a zsebkendők, s végig csendesen törölgetik a könnyeiket. Még a kicsiny gyermekek is megbabonázva hallgatnak, s ez nagy boldogság nekem. Az előadás után még egy interjút is sikerült készítenem Jenei Károly tiszteletes úrral.

Dévai Nagy Kamilla Visken, Jenei Károly tiszteletes úrral

S még aznap visszamentünk Mezőváriba, Magdikáék szerető otthonába, mert másnap Mezőkaszonyban várt Radvánszky Ferenc tiszteletes úr,  s így nem kellett aznap hatalmasat utazni. Délelőtt még egy csodában részesültünk : Kovács Sándor és felesége Erika megvalósított egy valóságos hagyományok Házát, és egy nagyszerű zenei, és kézműves nyári tábort. Már a helyszín is sugallja, hogy itt a Múlt kezet fog a Jövővel. Nagyszerű maga az épület, mert tökéletesen alkalmas kis szobáival az egyéni oktatásra. Cimbalmot, hegedűt, brácsát lehet tanulni, egy nagyobb helységben pedig éppen táncoktatás folyt. Igencsak reményt keltő volt a gyerekek buzgalma…Csuhébabákat, szőnyegszövést, hímzést, gyöngyfűzést is lehet tanulni. Aki ide beteszi a lábát, már meg is “fertőződik” a magyar kultúrával. Bravó Sanyi, Bravó Erika!

Nagy ölelés, integetés után meg is érkeztünk Mezőkaszonyba, csak annyi időm volt, hogy behangoljam a gitárt, s már s így nem kellett aznap hatalmasat utazni. Meg is érkeztünk, csak annyi időm volt, hogy behangoljam a gitárt, s már kezdődött is a koncert. A már ismert mély, igazi csoda-csönd uralta a templomot, szálltak a dalok a boltívek alatt, azért néztem én is felfelé, hogy ne lássák az én szememben is megcsillanó könnyet….

S a koncert után ajándék mézet kaptunk, és elvittek egy zöldségeshez, mert mindenáron innen akartam vinni zöldséget, és gyümölcsöt. Egészen más íze van itt mindennek. Aztán rohantunk a kishatár-átkelőhöz, mert 7 órakor bezárják Barabásnál. Itt sokkal kisebb a forgalom, de így is több mint egy órán át főttünk a kocsiban. Sehol nem kaptam tiszteletdíjat (el sem fogadtam volna ismerve az anyagi helyzetet), de ezt azért mondom, mert semmilyen tiszteletdíj nem tudja pótolni ezt az érezhető szeretetet.

Igen, adtam. Adtam a hangomat, a sok órás vezetést, a koncert közbeni hatalmas szomjúságot, – de én is kaptam. Nagyon sokat. Pénzben nem kifejezhetőt. Nem volt közöttünk határ. Egy ritmusra dobbant a szívünk. Értettük együtt a ki nem mondhatót is. Egészen egyszerűen: MAGYAROK voltunk. És ezt mindenkinek köszönöm, aki ennek az útnak a megszervezésében közreműködött.

“Mentem házról házra,                    Megyek még eztán is,
Országról országra,                      – Égből jött feladat –
Mindig gyógyírt vinni                      Osszam szét Köztetek
Mások bánatára.                            Egész önmagamat…..”

Dévai Nagy Kamilla

Kiemelt kép:  Dévai Nagy Kamilla Visken

Dévai Nagy Kamilla előadás Visken 2021. augusztus 8-án

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás