Nógrádi György: A háborút az oroszok kezdték el, de az ukránok provokálták ki, mégpedig amerikai utasításra

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A szakértő szerint az orosz-ukrán békekötés tavaly márciusban a küszöbön állt.

Nógrádi György szerint a nyugati sajtó gyakorlatilag elhallgatta azt, hogy az orosz-ukrán békekötés tavaly márciusban a küszöbön állt, majd különös hirtelenséggel meghiúsult. Szerinte a feltételeket mindkét fél hajlandó lett volna elfogadni:

Ukrajna nem lép be a NATO-ba, Oroszország nem tart igényt a Krímen kívül más területekre, a Donbász területén élő orosz kisebbség pedig autonómiát kap Ukrajnán belül.

Schröder most nyilvánosságra hozta, hogy egy hónappal a háború kezdete után Volodimir Zelenszkij békét akart kötni az oroszokkal, de az amerikaiak ezt nem engedték. Ez így van! Emlékezhetünk rá: az ukrán elnök akkoriban azt nyilatkozta, hogy ők boldogan befejezik a háborút, mert a győzelmi esélyeik Oroszországgal szemben gyakorlatilag a nullához konvergálnak. Erre akkoriban nem igazán figyelt fel a világ, és azt kell mondanom, hogy sajnos most sem figyel…” – fogalmazott Nógrádi György az Origónak.

A szakértő szerint a háborút az oroszok kezdték el, az ukránok provokálták ki, viszont amerikai utasításra. „A február 24-ei orosz támadás előzményei sokkal régebbre nyúlnak vissza; Ukrajnában nagyon sok orosz származású állampolgárt megöltek. Ennek egyik legcsúnyább példája az volt, amikor egy épületet rágyújtottak az oroszokra – vagyis Ukrajna tulajdonképpen provokálta Oroszországot”.

Ezt a háborút nagy valószínűséggel egyik fél sem fogja megnyerni – fűzte hozzá Nógrádi György.

A jövő évi amerikai elnökválasztás pedig fordulatot hozhat, de addigra Európa további, elképesztő veszteségeket fog szenvedni a válság miatt.

Mandiner

Kiemelt képen: Nógrádi György / Fotó: Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük