VEGYI FEGYVERT VETETTEK BE AZ UKRÁNOK

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nemcsak politikusok fizették le Eva Kailit és bűntársait

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Kiderült, hogy az eddigieknél is szélesebb körben vesztegették meg az Európai Parlamentet (EP) érintő korrupciós ügy egyik gyanúsítottját, Eva Kaili volt görög szocialista képviselőt – írta a metropol.hu pénteken a baloldali politikusnő csütörtöki rendőrségi kihallgatásával összefüggésben.

Görög és belga sajtóértesülések szerint a belga hatóságok kiterjesztették a nyomozást a bűnszervezetben elkövetett pénzmosással vádolt Eva Kaili ügyében – olvasható a cikkben, amely szerint hivatalos forrásokra hivatkozva több lap is arról számolt be, hogy a továbbra is előzetes letartóztatásban lévő szocialista EP-képviselő nemcsak Marokkótól és Katartól, hanem multinacionális vállalatoktól is elfogadott kenőpénzt politikai befolyásolásért és “ügyintézésért” cserébe.

Eva Kaili

Azt írták, a brüsszeli ügyészség a napokban vizsgálatot indított az Ashton Kutcher és Demi Moore hollywoodi színészek tulajdonában lévő Thorn technológiai vállalat brüsszeli tevékenységével kapcsolatban. A gyanú szerint a cég egy leendő európai közbeszerzés megnyerése érdekében “a törvénytelen eszközöktől sem riadt vissza, és több baloldali európai politikust, köztük Eva Kailit is megvesztegette”.

Demi Moore és Ashton Kutcher

A cikk szerint az újabb megvesztegetési ügy mögött egy, az Európai Bizottság által tavaly májusban közzétett, “chatcontroll” nevű jogszabály-tervezet áll: Brüsszel arra kötelezné a chat-, email- és üzenetküldő szolgáltatókat, hogy aktívan kutassanak a felhasználóik beszélgetéseiben a szexuális gyermekbántalmazás szempontjából gyanúsnak vélt tartalmak után.

A terv szerint ezt úgy érnék el, hogy az európaiak magánbeszélgetéseit folyamatosan monitoroznák. Az Ashton Kutcher-féle Thorn nevű cég pedig rendelkezik egy erre alkalmas szoftverrel és azt évek óta igyekszik eladni Brüsszelnek.

Az amerikai szoftver megvásárlása az Európai Unióban azonban biztonsági kockázatok miatt elakadt, ugyanis szakértők szerint a szoftver nem elég intelligens ahhoz, hogy megfelelő szűrést végezzen, ráadásul alkalmazásával amerikai kézbe kerülne az Európai Unió magánlevelezése – olvasható.

A metropol.hu azt írta: a Thorn nevében Ashton Kutcher már évek óta aktívan lobbizik az európai intézményeknél, hogy a cég szoftverét vásárolják meg. A legfrissebb információk szerint a belga nyomozók most vizsgálják az Eva Kaili általa irányított baloldali politikusokból álló bűnszervezet, illetve az amerikai sztár cége közti pénzmozgásokat.

“Az már kiderült, hogy Eva Kaili több alkalommal is személyesen tárgyalt Ashton Kutcherrel az Európai Parlament épületében. Sőt tavaly novemberben elintézett neki egy meghallgatást – az EP vezető tisztségviselőinek részvételével. Személyesen intézkedett arról is, hogy az Európai Parlament élőben közvetítse weboldalán a programot. Belga lapok szerint példa nélküli, hogy egy ilyen minden európai állampolgárt érintő ügybe bevonjanak egy amerikai állampolgárt”

– áll a cikkben.

A metropol.hu kitért arra is, hogy Ashton Kutcher nyilvános meghallgatását már novemberben több európai lap is kellemetlennek és szégyentelinek nevezte, és akkor arról írtak: “Kaili lényegében hálálkodva köszönte meg a színésznek a részvételt, és gyanús módon lobbizott a szoftver érdekében. Már akkor több újságíró feltételezte, hogy érdekelt lehet az ügyben, sőt, hogy jó eséllyel megvesztegették.”

A cikk szerint a belga hatóságok nem kizárólag Ashton Kutcher és Eva Kaili kapcsolatát vizsgálják, hanem a letartóztatott EP-képviselő szerepét a “chatkontroll” jogszabály-tervezet népszerűsítésében.

A vizsgálat nagy valószínűséggel több brüsszeli politikusra is kiterjed majd, és a belga nyomozók vizsgálni fogják, hogy kiknek állhatott még érdekében, hogy az amerikaiaknak játsszák ki az európai polgárok privát levelezését, s hogy még kiket vesztegethettek meg az ügyben – olvasható a metropol.hu oldalon.

Várjuk véleményét itt!

%d bloggers like this: