Nagy István: baloldali politikusok állnak a mostani tüntetésszervezés mögött
Az agrárminiszter szerint baloldali politikusok állnak a mostani tüntetésszervezés mögött. A magyar gazdák pontosan tudják, hogy a kormány mellettük áll és korábban nem látott mértékű pénzügyi források kifizetésével, kamattámogatott hitelekkel és az adminisztrációs terhek csökkentésével segíti őket – közölte Nagy István a Facebook-oldalán szombaton.
Mint mondta, közeledik a kampány, a Gyurcsány-vezette dollárbaloldal pedig politikai akciókat szervez, teszik ezt úgy, hogy a baloldal az agráriumban is mindig a külföldi érdekeket képviselte. A nemzeti kormány 2010 óta minden eszközzel megvédi a magyar gazdák és a magyar agrárium érdekeit.
A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy 2023-ban mintegy 1400 milliárd forint agrártámogatás kifizetése történt meg, amely abszolút rekordnak számít. Összehasonlításképpen megjegyezte, hogy 2010-ben ez az összeg még csupán 533 milliárd forint volt. Ez a pénz óriási segítség abban, hogy talpon maradjanak a gazdálkodók a mostani nehéz mezőgazdasági helyzetben – tette hozzá.
Kifejtette, a 80%-ra emelt nemzeti társfinanszírozás révén az Agrárminisztérium 2021-ben elindította a rendszerváltást követő legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztési programját a Vidékfejlesztési Program keretében. Idén pedig megkezdődik annak a 2900 milliárd forintnyi vidékfejlesztési forrásnak a felhasználása a magyar vidék, az agrárium és az élelmiszer-előállítás javára, amelynek 600 milliárd forintos uniós lábát a kormány további 2300 milliárddal egészíti ki 2027-ig. Ebből is látszik, hogy minden alapot nélkülöznek azok az ellenzéki politikai indíttatásból megfogalmazott vádak és megmozdulások, melyek szerint nem támogatjuk kellő képen az ágazat szereplőit- hangsúlyozta Nagy István.
A miniszter a videóban kitért arra is, hogy gazdálkodók pénzügyi helyzetét más eszközökkel is segítik. A 2023. évi egységes kérelmekhez kapcsolódóan előleg- és részfizetés formájában közel 155 ezer gazdálkodónak összesen 440 milliárd forintot fizetett már ki február végéig a Magyar Államkincstár, ami a kérelmezők 94%-át jelenti. Az alaptámogatásban mintegy 148 ezer termelő részesült közel 239 milliárd forint értékben, míg az újraelosztó támogatást több mint 146 ezer gazdálkodó kapta meg, ami több mint 67 milliárd forintot jelent. A kifizetések továbbra is ütemesen haladnak, június végéig a közvetlen támogatások esetében még további 174 milliárd forint kifizetése várható – mondta.
Kifejtette, kormányzat nem feledkezik meg a termelés finanszírozását segítő támogató konstrukciókról sem. A termelési költségek megemelkedett szintje és az európai mezőgazdasági válsághelyzet miatt tavaly bevezetésre került a magas állami kamattámogatással segített Agrár Széchenyi Kártya MAX+, mindösszesen évi 5 százalék ténylegesen fizetendő kamatteherrel, ennek igénybe vételéhez még 2024. június 29-ig van lehetőség a hitelszerződések megkötésére.
Nagy István arról is beszélt, hogy hazánk tovább harcol Brüsszelben a gazdák adminisztrációs terheinek csökkentéséért, az előírások számának és tartalmának visszavágására, a tagállami ellenőrzési kötelezettségek vagy éppen a szankciók mértékérnek csökkentésére irányuló magyar javaslatok pedig átadásra kerültek az illetékes uniós intézménynek. Ha Brüsszel könnyít a túlburjánzó előírásokon, melyek a támogatások kifizetésének a feltételei, akkor az lehetőséget teremthet a termelők számára, hogy ebben a mostani, valóban Európa-szerte nehéz helyzetben a boldogulásukra tudjanak koncentrálni, és ne az adminisztrációval kelljen a mindennapjaikat tölteni. A brüsszeli bürokratáknak be kell látnia, hogy azokat az elvárásokat, amelyeket az unióban megtermelt élelmiszerekkel szemben támasztanak, az EU-n kívülről érkező termékekkel szemben is érvényesíteni kell.
A kormány stratégiai partnerként tekint az agráriumra és a gazdákkal kötött szövetség érdekében minden körülmények között kiáll az érdekeikért – hangsúlyozta a miniszter.
Kiemelt kép: illusztráció / olasz gazdák demonstrálnak az EU agrárpolitikája ellen / Fotó: informazione.it
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…