Moszkvai megállapodás: a török erők kivonulnak Szíriából
Törökország, Szíria és Oroszország védelmi miniszterei egy moszkvai találkozón megállapodtak a török csapatok Észak-Szíriából történő kivonásáról – jelentette damaszkuszi forrásokra hivatkozva az Al-Watan című újság.
A lap egyik beszélgetőpartnere szerint a tárgyalások eredménye “Törökország megállapodása volt a csapatok teljes kivonásáról az általa északon megszállt szíriai területekről, valamint Ankara megerősítette, hogy tiszteletben tartja Szíria szuverenitását és integritását”.
A találkozón az M4-es autópálya megnyitásáról szóló 2020-as megállapodás végrehajtásáról is szó esett – tette hozzá a forrás.
Emellett a tárgyalófelek hangsúlyozták, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt Törökországban betiltott alakulatai
“Izrael és az Egyesült Államok ügynökei, és a legnagyobb veszélyt jelentik Törökországra és Szíriára”.
Várhatóan szakbizottságokat hoznak létre az elért megállapodások végrehajtásának biztosítására, és ha szükséges, a felek újabb találkozókat tartanak majd az intézkedések további összehangolása érdekében – zárja a lap.
A három ország katonai vezetői december 28-án Moszkvában tárgyaltak egymással. 11 éve ez volt az első hivatalos találkozó Ankara és Damaszkusz között. Az orosz védelmi minisztérium szerint a felek megállapították a párbeszéd konstruktív jellegét és annak folytatásának szükségességét a szíriai helyzet és a régió egészének további stabilizálása érdekében.
Orosz HírekKiemelt kép: Maksim Konstantinov/SOPA Images/LightRocket a Getty Images
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…