KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Moszkva atomhatalmak közvetlen katonai összecsapásának veszélyére figyelmeztet

Nagyra nőtt az atomhatalmak közvetlen katonai összecsapásának veszélye – jelentette ki kedden Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes, a Magyar Békekör szerdai tudósítása szerint.

Oroszország nyugati ellenfelei szándékosan elfogadhatatlan feltételekhez kötik a tárgyalást arról, hogy elkerüljenek egy ilyen konfliktust – tudatta. „A Nyugat azt javasolja, hogy felejtsük el Oroszországgal szemben követett ellenséges politikáját, és térjünk vissza a válság kezdete előtti párbeszédhez” – mondta.

Rjabkov értésre adta, hogy Moszkva azért utasítja el a nyugati javaslatot, mert nem mond le Oroszország jogos biztonsági követeléseiről, hanem érvényt akar szerezni nekik.

Rjabkov nyilatkozatának közvetlen előzményeként Ukrajnából amerikai repeszbombát hordozó ATACMS rakétákkal lőtték a krími Szevasztopolt, és a repeszek megöltek négy strandolót, köztük két gyereket, 150 embert pedig megsebesítettek. Határmenti orosz területeket is mind gyakrabban ér támadás amerikai fegyverekkel, amióta Biden elnök engedélyezte, hogy orosz területeket támadhassanak velük.

A Rjabkov jelezte veszélyhelyzetben Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter telefonbeszélgetést kért orosz kollégájától, Andrej Belouszovtól.

Belouszov közölte vele, hogy az Ukrajnának történő folyamatos amerikai fegyverszállítások miatt megnőtt a háború kiterjedésének veszélye.

 

Moszkva, 2024. június 26. szerda (MB)

Kiadta: Magyar Békekör

Kiemelt kép: illusztráció

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük