Mi a cél a nemzeti oldalon? A Pesti Srácok is mehet a kukába?
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, megszűnik a Pesti Tv, röviddel azután, hogy a csatorna bekerült a magyar tulajdonban lévő 4iG Nyrt. által működtetett Digi hálózatba is.
Nagyon sokáig kellett erre várni és igazából sokan nem is értik, hogy miért.
Most pedig többeket villámcsapásként ért a hír, hogy megszűnik a Pesti TV. Igen ám, de ez nem volt elég, hiszen nem csupán a Pesti Tv, hanem a Pesti Srácok méltán népszerű internetes felületet is a kukába kívánják hajítani a tulajdonosok.
A Pesti Tv és a Pesti Srácok két olyan médiafelület, melyeknek rendkívüli érdemük, hogy megjelent anyagaikkal erős nyomatékot tudtak biztosítani a nemzeti oldalnak, és minden bizonnyal jelentős érdemük van abban is, hogy tartalmaikkal meg tudták erősíteni a nemzeti kormányt.
Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy ennek vége. Valahogy itt a negyedik kétharmad után az embernek az az érzése, mintha a mór szindróma látszódna érvényesülni. Természetesen ezt kívülállóként mondjuk, hiszen teljes igazságot csak azok tudják, akik abban élnek.
Nagyon sokan fel vannak háborodva a hír hallatán, egyszerű nemzetben gondolkodók éppúgy, mint a nemzeti újságírók közül többen. Szentesi Zöldi László is hangot adott ezzel kapcsolatos véleményének, melyet közösségi oldalán fogalmazott meg:
Ha valóban megszűnik ez a két médium, az a polgári és nemzeti Magyarország szégyene lesz. A támogatóké, az olvasóké, valamint mindazoké, akik most, amikor baj van, nem segítenek.
– írta Szentesi, és bizony teljes mértékben igaza van.
Több éves tapasztalatunk nekünk is, hogy amíg a baloldali és nemzetellenes médiumokat a saját oldaluk így vagy úgy, de kitartja és minden körülmények között érvényesíti a „mi kutyánk kölke” elvet, sajnos a nemzeti oldalon sok esetben ezt az elvet nem lehet érezni.
Nos, akkor mi a cél a nemzeti oldalon? Egy végtelenül hasznos munkát végző szakmai csapat szétverése? Mert, ha ez, akkor annak nagyon nem lesz jó vége. Ezek a fiatalok kiábrándulnak abból, amiben hittek (és itt a médiacélra kell gondolni, nem a nemzeti elkötelezettségre) , és azokból az emberekből is, akikben hittek.
Megengedhető ez? Mert szerintünk nem.
Szépe Áron
Kapcsolódó:
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…