KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Merkel: a német mentőakcióval tízezer embert kell kimenekíteni Afganisztánból

A német hadsereg (Bundeswehr) hétfőn elindított mentőakciójával nagyjából tízezer embert kell kimenekíteni a tálibok uralma alá került Afganisztánból – jelentette ki Angela Merkel kancellár Berlinben, német hírportálok jelentései szerint.

A kormányfő a pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) választmányi ülésén résztvevők beszámolói szerint hangsúlyozta, hogy a Bundeswehr képességei korlátozottak, így a műveletet csakis a kabuli nemzetközi repülőteret biztosító amerikai alakulatok támogatásával lehet végrehajtani.

A német katonáknak hozzávetőleg tízezer embert kell kimenekíteniük. Egy 2500 fős csoportot már korábban nyilvántartásba vettek, ide a Bundeswehr segítői tartoznak családostól. Egy részüket már eljuttatták Németországba, 600 emberről pedig egyelőre nem tudni, hogy már kijutottak-e Afganisztánból.

A másik csoportba többek között emberi jogi aktivisták és ügyvédek tartoznak, ez nagyjából kétezer főt jelent, de őket is a családjukkal együtt kell kimenekíteni – fejtette ki a kancellár.

Aláhúzta, hogy a lehetséges menekülthullámok miatt kiemelten fontos az Afganisztánnal szomszédos országok és az egész régió támogatása. Az viszont a táliboktól függ majd, hogy egyáltalán átjárható lesz-e a határ.

Angela Merkel kiemelte: a “keserű” afganisztáni fejlemények elválaszthatatlanok a washingtoni vezetés azon döntésétől, hogy kivonják az amerikai csapatokat az ázsiai országból, és elválaszthatatlanok a bevonulás előzményétől, az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadásoktól is.

Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter, a CDU korábbi elnöke a választmányi ülésen ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy a Bundeswehr csakis amerikai támogatással hajthatja végre a mentőakciót. Mint mondta, amíg csak lehet, fenntartják a légi hidat és a lehető legtöbb embert kimenekítik Afganisztánból.

A légierő (Luftwaffe) első szállítógépei hétfő délelőtt indultak egy németországi bázisról. A tervek szerint a művelet központja az üzbegisztáni főváros, Taskent lesz, oda szállítják majd Kabulból a tálibok bosszúja elől kimenekítendő afgánokat és a német állampolgárokat. Biztonságukról a gyorsreagálású hadtest (DSK) ejtőernyős vadász egységei gondoskodnak. A kimenekítettek Taskentből charterjáratokkal jutnak majd el Németországba.

Ez is érdekelheti:  Robert Fico Moszkvába látogat

A Bundeswehr a szövetségi parlament (Bundestag) ellenőrzése alá tartozik, műveleteihez parlamenti felhatalmazás szükséges. Az afganisztáni mentőakció engedélyezésére viszont a tálibok előretörése miatt nincs idő, ezért a Bundestag utólag ad majd felhatalmazást a küldetésre.

Az utolsó német katonai egység június végén tért haza Afganisztánból, lezárva a Bundeswehr csaknem húsz évig tartó küldetését.

Németország az Egyesült Államok után a második legnagyobb létszámmal vett részt az amerikai földön 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások miatt elindított, NATO-vezetésű afganisztáni hadműveletekben, vagyis a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (ISAF) és az Eltökélt Támogatás (RS) nevű hadművelet munkájában. Előfordult, hogy egyszerre több mint ötezer német katona volt az ázsiai országban.

A tálib lázadók a nemzetközi haderő kivonulását kihasználva offenzívát indítottak az ellenállást alig tanúsító kormányerők ellen. A radikális iszlamisták vasárnap vették be Kabult.

MTI

Kiemelt kép: Marcel Kusch/dpa

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük