Megtámadták az AfD társelnökét, Tino Chrupallát ismeretlen szerrel injekciózták be egy politikai tüntetésen
Tino Chrupalla, az Alternatíva Németországért (AfD) nevű párt társelnökének orvosi vizsgálata megerősítette, hogy a politikust fecskendővel támadták meg – közölte a párt pénteken egy közleményben.
Az ingolstadti klinika levelére hivatkozva a párt azt a tájékoztatást adta, hogy a politikus „jobb felkarján” szenvedett fecskendőszúrást. Az orvosi vizsgálat azt is jelezte, hogy a politikusnak intramuszkulárisan injekcióztak be egy „egyelőre ismeretlen anyagot”.
„Az igazságügyi toxikológiai vizsgálat folyamatban van”
– tette hozzá a párt.
Az eset egy ingolstadti kampányrendezvényen történt szerdán, amikor a politikus összeesett, miután szelfit készített a gyűlés résztvevőivel. Az AfD azonnal kijelentette, hogy Chrupallát bántalmazták a rendezvényen. A politikus az ingolstadti kórház intenzív osztályára szállították.
Röviddel a támadás után meg nem nevezett források azt közölték, hogy a párt társelnöke anafilaxiás sokkot kapott, amit nyilvánvalóan a fecskendőből származó anyag okozott. A párt szóvivője csütörtökön tovább részletezte az ügyet, és azt állította, hogy Chrupallán „szúrt sebet” ejtettek, és jelenleg azt vizsgálják, hogy „milyen anyagok kerültek a szervezetében”.
Magát az esetet azonban a német hatóságok vitatták, és csütörtökön kijelentették, hogy „nincs bizonyíték” a Chrupalla elleni támadásra.
„Jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy Chrupallát megtámadták volna”
– áll az ingolstadti ügyészség és a rendőrség közös közleményében.
Chrupalla személyi biztonsági emberei nem látták magát a politikus elleni fizikai támadást – közölték a hatóságok. A helyi média beszámolói szerint a rendőrség két gombostű kivételével nem talált semmilyen más hasonló tárgyat a helyszínen.
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Kiemelt képen: Tino Chrupalla. © Getty Images / Jens Schlueter