KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Meghalt Czakó Gábor író

Életének 82. évében elhunyt Czakó Gábor író, nyelvrégész, a nemzet művésze, a magyar keresztény, konzervatív, jobboldali gondolkodás nagy alakja – írja a Mandiner.

Czakó Gábor 1942-ben született a Tolna megyei Decsen. Édesapja 1943-ban, a doni ütközet során eltűnt. 1960-ban érettségizett Szekszárdon, majd a pécsi jogi egyetemen szerzett jogászi diplomát. Tanulmányai után jogászként dolgozott, és mind a szépirodalom, mind a képzőművészet területén alkotott.

Többek között a Mozgó Világ szerkesztője is volt 1978 és 1983 között, majd a kilencvenes években a Magyar Szemle szerkesztője lett. Írt számos regényt (Emberkert, Megváltó, Várkonyi krónika), színdarabot, szociográfiát, valamint esszékötetek (Beavatás-sorozat) sorát. Utóbbiból televíziós esszésorozat is született.

A magyar konzervatív, jobboldali sajtó ismert szerzője és véleményvezére volt, találkozhattunk vele a lapok hasábjaitól közönségtalálkozók soráig az elmúlt évtizedek során. Az író Antall József tanácsadó testületének is a tagja volt a kilencvenes évek elején.

Az évek során Kossuth-díjjal, Prima díjjal, a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal érdemrenddel, valamint 2019-ben A Nemzet Művésze díjjal is kitüntették. Feleségével, Simon Évával hat gyermeket neveltek föl, tizenhat unokájuk született.

Ez is érdekelheti:  Akár pikáns felvételek is készülhettek Magyar Péterről

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük