KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Medvegyev: “Macron egy gyáva állat”

Emmanuel Macron francia elnök azért halasztotta el ukrajnai látogatását, mert betegesen gyáva – állította Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök. Az Elysée-palota hétfőn jelentette be, hogy Macron régóta várt ukrajnai látogatására valamikor “a következő hetekben” kerül sor.

A francia államfő ukrajnai útját immáron harmadik alkalommal halasztották el. Macron eredetileg a múlt hónapban egy kétoldalú biztonsági megállapodás aláírására látogatott volna Kijevbe, de a erre végül Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök párizsi útja során került sor.

“Macron Kijevbe készül? De hát ő egy gyáva állat!”

– posztolta Medvegyev franciául az X-en (korábban Twitter), azt ajánlva Macron hivatalának, hogy

csomagoljon “több váltás alsóneműt” és készüljön fel az “erős bűzre”.

Medvegyev azt állította,

hogy eredetileg reggel írta az üzenetet, de mire úgy döntött, hogy kiposztolja – a francia elnök már “összesz**ta magát” és visszalépett a tervezett látogatástól. “Szegény Franciaország!” – tette hozzá.

Macron azért nem siet Kijevbe, mert “a megfelelő időt” akarja arra szánni, hogy egyeztessen a szövetségesekkel és így “kézzelfogható eredményekkel” utazhasson Ukrajnába – írta hétfőn a Politico egy névtelenül nyilatkozó francia diplomatára hivatkozva.

Az elmúlt hetekben a francia elnök fokozta Oroszországgal szembeni héja retorikáját, február végén azt jelezte, hogy nem zárható ki nyugati csapatok küldése Ukrajnába. Múlt kedden Prágában felszólította az európai nemzeteket, hogy az ukrán-orosz konfliktus miatt fokozzák Kijev támogatását, mondván, hogy Európa olyan idők elé néz, “amikor helyénvaló, hogy ne legyünk gyávák”.

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor: az Európai Bizottság és az Európai Néppárt vezetője meg akarja buktatni a magyar kormányt

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: Dmitrij Medvegyev / Fotó: Ekaterina Stukina / RIA Novosti

 

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Medvegyev: “Macron egy gyáva állat”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük